Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Kanyar József: Népiskola és középfokú oktatás Dunántúlon - különös tekintettel Somogyra (1849-1867)
A Külső-somogyi Református Egyházmegye Somogy megyébe tartozó népiskoláinak az adatait szemügyre véve, a következőket állapíthattuk meg: a 27 népiskolába az iskolaköteles fiútanulóknak 91,97%-a, a leánytanulóknak pedig 92,54%-a járt rendszeresen, ami igen magas látogatottsági arányt mutat a számunkra, a leánytanulók elsőbbségét bizonyítva. Kevésbé mondhatók már ilyen jónak a tanítás eredményére vonatkozó felmérés adatai: a) dicséretes volt az eredmény 2 iskolában (7,40%), b) szép és elő- me'neteles volt 13 iskolában (48,14%), c) középszerű, elegendő, meglehetős és iparkodó 10 iskolában (37,03%) s végül d) csekély és gyönge volt a tanítás eredménye 2 iskolában (7,40%). Az iskolában mindenütt magyar volt a tanítás nyelve, a bonnyai iskola ki- vételvel, amelyben németül tanítottak. Az iskolaépületek állapotára vonatkozóan eléggé vegyes képet kaphattunk. a) jó állapotú volt 13 iskola épülete (14,14%), b) közepes állapotú 2 (7,40%), c) tűrhető és meglehetős 6 (22,22%), és végezetül d) rozzánt, nem jó és rossz állagú ugyancsak 6 iskola épülete volt (22,22%). Az iskolaépületeknek csaknem a fele tartozott a két utóbbi kategória keretébe. A jelentések észrevételei általánosságban - a legtöbb helyen - hasonlóképpen vélekedtek („hasonló, „szinte ilyen”) az előző esztendők iskolaépületeiről, mindez már arra is mutatván, hogy az iskolaépületek állagának a romlása - évek hosszú sora óta - szinte tartós folyamattá vált. Nyimbén már konkrétan is utaltak az összeírások jó iskolaépületnek alkalmas funduson való építésére. Ádándon a pontosabb iskolabejárást hangsúlyozták, Bábony pedig a tanítói fizetéseknek a kormány által való behajtását sürgette. Kötcse megjegyzése is az igazságot tapogatta körül: „Az intézet nehezen tartja fenn magát amiatt, hogy a nép kevés és szegény, a volt földesurak pedig, holott az iskolát használják, a tereh viselésében egyátalfában semmi részt venni nem akarnak.”30 A segesdi rk., majd a Külső-somogyi Református Egyházmegye összesítő kimutatásai után - hacsak két iskolaigazgatói körzetben is - tekintsük át a képesítésnélküli tanítók és segédtanítók megyeszerte általánosítható adatait is. 1857 májusában Gyalokay József látrányi és Polák Pál karádi iskolaigazgató-plébánosok hétrovatos táblázatot készítettek az illetékességük alá tartozó képesítésnélküli tanítókról, valamint azokról az iskolamesterekről, akik az évtized közepén készük jelentésekből kimaradtak.31 E jelentések is - általában - az okleveles tanítók hiányáról beszéltek, a kitűzött pályázatok sokhelyütt maradtak eredménytelenek. Különösképp a magyar nyelven kívül más nyelven is tanítani tudóknak - még képesítés híján is - a megtartására törekedtek, miután a pályázatokra ilyen jelentkezők alig akadtak. A jó magaviseletű, jó erkölosű és politikailag megbízható („szennytelen”) tanítók általában többgyerekes, vagyontalan szegényeknek minősültek, akiknek az iskolafenntartók igyekeztek lehetővé tenni - későbbi időpontban - a tanító- képezdei magánvizsgák letételét. A kerületből a lellei tanító Pécsett végzett, Szabadi Ignác túri tanító pedig 1856-ban, Veszprémiben. A három évtizednél nagyöbb gyakorlattal rendelkezőknek rendszerint megadták a „preparandiai vizsgálatok” alóli felmentéseket. E képesítés nélküli tánítókat is, a soproni helytartósági osztály csak ideiglenesen nevezte ki három esztendőre helyettesként, mint az összeírás időpontjában: a Lát194
