Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

Illyés Katalin: Földvári Antal somogyi emlékei - Naplórészletek az 1805-1822 közötti esztendőkről

Pestig, hogy a’ nagy világba be avasso'n; két nap alatt hurtzolt, mint repülni készülő madár fiaihoz Pest úttzáin, és nevezetességeit mutogatta. Végre a’ Duna parton a’ görög két tornyú Templommal szembe egy tojást áruló Madarasi embert meg fogadott számunkra, ki .már lovait be fogandó, ’s haza felé indulandó volt. Gyalog mentünk a’ ref. Templomig, itt ütött a’ vég-óra, sírva búcsúztunk; ’s fel ülvén az ekhó alá, a’ kocsis ülésbe - mert nyeregből hajtott kotsi- sunk - el váltunk a bennünket 24 mértföldig (1 magyar mérföld=8 353,6 m - Sz.) kisérő jó édes Atyától. Nagy Csend állott most már be, morfondiroztunk az én barátommal jártatván az eszünket, engem különösen a’ bántott, hogy kö- rül-belül 48 mértföldre leszünk a’ szülői háztól (ti. Debrecenben), és ha bajom találna lenni ki segít rajtam? ki ápol? ki pótolja a’ szüléi kezeket? mert Csurgó tsak 2 mérföldnyire esett Balhéshoz, a’hol Atyám lakott, és mindén héten hallottam hirt szüléimről, ’s testvéreimről.

Az ábrándozást el szenderedés követte. Mi szunnyadozánk, mert Budánn a’ Nap vendéglőbe lévén szál'va egy tsurdulló Cseppet se aludtunk a’ veszedelmes férgektől a’ Büdös bogaraktól - vagy Poloskáktól -, a’mikből nekünk tsak ismeretünk se volt, hogy oly vizikáta (ti. nagybélű) szívó bogarak is legyenek a’ nagy világba.

A’ fcsendet, és szendergést egy tsengő szó váltotta fel majd nem Czinko- ta alatt, ’s e’ szó a’ kotsi hátulsó részéből jött, ’s hozzám volt intézve. Meg szóllak a’ tsinos szép formájú piros posgás Kun menyetske (ti. a kocsis felesége) mondva: Ifjú Uram! nem adná el azt az arany gyűrűt? Felelém, de hogy nein! hi-ssz ott helybe is meg vehette volna!

Még a’ két torony előtt voltunk, midőn egy akasztófára való, de a’mel- lett élelmes bakancsos Katona jött hozzánk, ’s be göngyölt papirosból mutat egy arany gyűrűt. Atyafiak! száll hozzánk, maguk még ma ki mennek Pestből, és az Írás se tud erről az arany gyűrűről, és ezt úgy tsentem - ki vallom - még pedig egy pajtásomtól, a’ki a’ Kapitányunktól lopta. Testvérek köztis meg ér 60 ftot; hanem tudják mit? maguknak - 50 ftért vegyék meg - oda adom. Szerettük volna mind hárman, mert szép nagy pecsét nyomó gyűrű volt. Én minthogy leg gyengébben éreztem magamat pénz dolgába, mert tsak 90 Vftal (ti. váltó forinttal) voltam el botsátva, első voltam, ki a’ vételtől el állottam. A’ menyetske azzal mentette magát, hogy földet vásároltak, ’s néki okvetlen szüksége van az el adott tojás árára. Pista barátomnak pedig - nem akarván kaputtya (ti. felöltője) béllósibe vart pénzit Débreczenig ki fejteni -, semmi áron se kellett.

Mig igy tanakodtunk, ’s egymást a’ vételre nógattuk, hátunk megett terem egy még furfangosabb, ’s száz ezerszerte akasztófára valóbb bakantsos. Nem is köszönve kérdi: no pajtás, hát túl adtál e’ már? ’s ezen szók után kezibe veszi, és ’sebre teszi, majd ismét elő mutatja kört formáltatván velünk, hogy se'nki ne láthassa, és hogy nagyobb vágyat gerjeszthessen bennünk. Végre igy szól!: vegyék meg Ifjú Uraink! tudom mig élnek, teremt uttse, mindég emlegetnek - és be tellyesedett -, e’ mindég pénz, el adhatják, ha rá unnak nagy nyereséggel. Vagy tán azért vonakodnak meg venni, hogy nem jó arany? el vezetném az arany műveshez, de éppen réportra kell mennünk, azomfoa maguk meg - látom — indulóba vannak. No tsak hogy vásárt tsinálhassunk, által adom 40 ftért. Ezért se kell? Még eggyet szóllok: itt van 20 ftért, de már ennél az Apámnak se adom alább. - Menni akar, hármat lép, vissza fordul, élőt-