Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Függelék
A kiadvány szerkezetileg két részből áll, a bevezető tanulmányból és a dokumentumgyűjteményből. A tanulmányban ismertettük Somogy megye gazdasági és társadalmi viszonyait - a kérdéssel összefüggésben - kitekintést adva a nagyobb régió: a Dunántúl és az országos fejlődés tendenciáira is. A provincializmus buktatóit igyekeztünk elkerülni, ezért hangsúlyoztuk, hogy a megye munkásmozgalmát — noha az sok tekintetben eltér az országos mozgalomtól - a magyar és az egyetemes munkásmozgalom szereves részének tekintjük. A munkásosztályról kialakult sematikus képet árnyaltabbá kívántuk tenni, ezért azt differenciáltabban ábrázolva - a munkamegosztásban betöltött szerepük alapján - a különböző rétegek életmódját részletesen ismertettük. A megyében élő munkásosztályt az alábbi csoportok, rétegek szerint vizsgáltuk meg; 1. Az iparos munkások: szakmával rendelkezve, gyárakban, kisebb üzemekben vagy pedig önállóan segédeket alkalmazva dolgoztak. 2. Az ipari segédmunkások: vagy a korabeli elnevezés szerint napszámosok - tömegük egyre növekedett közülük sokan még kétlakiak voltak, állandó munkahely hiányában a nyári időszakban Somogy megye uradalmaiban arató".'és cséplési munkákat is végeztek. 3. Az agrárproletárok: vagy mezőgazdasági munkások, mindenkor készen a falu elhagyására az ipari munkaerő tartalékhadát alkották, a lehetőségekhez alkalmazkodva mind az iparban, mind pedig a mezőgazdaságban vállaltak munkát. 4. A vándormunkások és az ingázók: az előbbiek egyre növekvő táborát alkották a sommások, akik 3, illetőleg 6 hónapra szegődtek el mezőgazdasági nagybirtok-üzemekbe. Somogy megyében ez a réteg nem volt jelentős, annál inkább az ingázók csoportja, akik a kaposvári cukorgyárba és a város egyéb üzemeiben kerestek és kaptak is sok esetben munka- lehetőséget. A felsorolt rétegek közös sorsuk ellenére sok tekintetben eltérő gazdasági, kulturális és szociális viszonyok között éltek. A megye gazdasági struktúrája tehát eleve meghatározta a munkásosztály szerkezetét, amely lényegében kihatott a munkásmozgalom színvonalára is. A korszerű nagyüzemek hiányában Somogy megyében számottevően nem is alakulhatott ki a munkásosztály politikailag fogékony rétege. A manufaktúrákban a politikai szervezkedés lehetőségei rosszabbak voltak, a permanens munkaerő felesleg sem kedvezett a radikalizálódásnak. Kiszolgáltatott munkástömegek, nevezetesen az ipari napszámosok és az agrárproletárok tízezrei a Szociáldemokrata Pártból és a szakszervezetekből is kívülreked- ve és magukra maradva, nem voltak képesek az uralkodó osztályra nagyobb nyomást gyakorolni. Az iparos munkásoknak is csak egy része tartozott a szervezett munkások közé, többségük megrekedt a bérköveteléseknél, politikai követeléseikben nem voltak elég radikálisak. Külön figyelmet fordítottunk a munkáséletmód differenciált ábrázolására, mivel érzékeltetni kívántuk, hogy a munkásosztályon belül is milyen szélsőséges jelenségek voltak. Érthetően az ipari és az agrárproletárokat állítottuk a középpontba nemcsak azért, mert a munkásság tömegeit azok alkották, hanem azért is, mivel életszínvonaluk a legalacsonyabb volt. Nemcsak a munkabérek tekintetében voltak hátrányosabb helyzetben, rosszabb körülmények között élve még a „szellemi táplálékból” is kevesebb jutott nekik. Amíg az iparos munkások gyermekei szakmát tanulhattak, a tehetségesebbek pedig a polgári iskolába, vagy a gimnáziumokba is bekerülhettek, addig a napszámosok gyermekei előtt korántsem volt ilyen bíztató perspektíva. A tanulmányt kiegészítő dokumentumokat forráskritikával kell olvasni, mivel azok általában az elnyomó hatalmi szervezet szemléletét tükrözik. Ezek a források azonban éppen azért jelentősek, mivel az államigazgatás hatalmi gépezete sem tudta letagadni a valóságot, jóllehet annak lényegét nem értette és nagyobb változásokat nem is kívánt megvalósítani. A színes és sokrétű korabeli vallomások, munkáskérvények, sajtópublikációk alapján egy eltűnt világot próbáltunk megismertetni mindazokkal, akik hisznek abban, hogy a múlt ismerete nélkül nem láthatjuk sem a megtett utat, sem pedig a jövő sürgető feladatait. E kiadványok eljutva az iskolákba, a szocialista brigádokhoz, remélhetőleg hozzájárulnak majd a történeti közgondolkodás és a szocialista tudatformálás fejlesztéséhez. Takács Éva levéltáros, a szocialista brigádtörténetírók és az üzemi krónikaírás módszereiről pedig az alábbiakat mondotta: A téma napirendre tűzését két, napjainkban megfigyelhető és egymásnak ellentmondó tapasztalat indokolja. Az első és igen örvendetes jelenség, hogy az utóbbi években az ipari üzemek munkássága is utat talált a honismereti mozgalomhoz, megyénk számos ipari üze399