Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Függelék
arra, hogy a cukorgyár történetével összefonódó cukorrépa-termesztés az iparnak és a mezőgazdaságnak olyan érintkezési pontja, amelynek - egy nagyobb lélegzetű monografikus igényű tanulmány megírásakor, mind az ipar, mind pedig az agrártörténetírás módszereit is igényelnie kell. Mindehhez jelentős segítséget adhatnak azok a helytörténeti, valamint a regionális agrár- és ipartörténeti tanulmányok, amelyek a levéltári évkönyvekben és a levéltár egyéb kiadványaiban már megjelentek. Az elsődleges forrás azonban a MIR kaposvári cukorgyárának a fondja - mintegy 120 ifm terjedelemben - volt, amely a kutatónak lehetőséget nyújtott az ipari és a mező- gazdasági vertikum kölcsönhatásainak és bonyolult összetevőinek a feltárására. Egyetértve Marek János észrevételével, valóban igaz az, hogy a cukorrépa-termesztés feltételeinek a fokozatos megteremtése összefonódott az infrastruktúra fejlődésével is, ezért a vasutak, p főképp a gazdasági vasutak kiépítésének és általában a szállítás kérdésének a vizsgálatát még alaposabban kell szemügyre vennünk. A téma komplexitására jellemző, hogy a cukorrépa termesztése nem csupán a gazdasági struktúrában idézett elő lényeges változásokat, hanem a társadalmi következményei is figyelemre méltóak voltak. A mezőgazdaságban foglalkoztatott sommások tömegei nemcsak a nagybirtok-üzemek termelési faktoraiként voltak jelentősek, hanem éppen általuk alakult ki a munkásosztálynak egy olyan rétege, amely politikai szempontból is számottevő szerepet játszott. Ugyanakkor az ipar tartalékhadát is ők képezték, a falvakból könnyebben elszakadva, a városokban kerestek és kaptak is sok esetben munkalehetőséget. A társadalmi és a politikai folyamatok eredői mindenkor a gazdasági struktúrához vezetnek, következésképpen a társadalom átalakulását kutató történésznek nem elég csak a részletkérdéseket megvizsgálni, hanem a gazdasági struktúra egészét kell kutatni. Éppen úgy a regionális folyamatokat is a köztörténet részeként kell tekintenie, amelyek az egészbe integrálódva hozzájárulnak az ipar, az agrár- és a művelődéstörténet - korszakokat átfogó - szintéziséhez. Marek János javaslataival és észrevételeivel hozzájárult e nem kis jelentőségű téma árnyaltabb és komplexebb kutatásához, mindezekért köszönetét mondok. Végezetül Miklós Endre, a Táncsics Mihály Gimnázium tanára, történelemszakos szakfelügyelő polemizált Király István: Mi történt Nagyatádi Szabó Istvánnal 1919 márciusában Kaposvárott? című tanulmányával. Tisztelt Tanácskozás! Király István tanulmányához („Mi történt Nagyatádi Szabó Istvánnal 1919 márciusában Kaposvárott?”) szeretnék hozzászólni. Mondanivalómat öt pont köré kívánom csoportosítani. Először arról beszélnék, hogy i. Miért kértem szót?, majd azt boncolgatnám, hogy 2. milyen is a Nagyatádi Szabó Istvánról alkotott kép? 3. Mi idézi elő, hogy „lent” egészen más Nagyatádi „él”, mint a tudományos élet összegezésében? 4. Mi újat hozott Király István a jelzett tanulmányában? és végül, a pedagógusok kérését, s kérésemet tolmácsolom. i. Miért kértem szót? Oktató-nevelő munkánk során gyakorta kerülünk nehéz és furcsa helyzetekbe. Olyan kérdéseket tesznek fel tanulóink, melyeknek megválaszolására elégtelen az az ismeret, melyet egyetemi tanulmányaink során szereztünk. Sőt, annak a pedagógusnak is lehetnek nehéz percei, aki pedig forgatja a szakirodalmat. A témánál maradva egy-két kérdést említek meg:- Miért olyan népszerű még ma is Nagyatádi-Szabó egyes dél-somogyi falvakban?- Kommunistaellenes volt? Akkor 1919 nyarán miért nem találjuk az ellenforradalmárok között? Miért figyeli - csupán — passzívan az eseményeket?- Kommunistaellenes volt? Akkor 1919 őszén miért akarták a fehérterroristák kivégezni ?- Tényleg osztálya árulója volt?- Miért mutatja be a tankönyv pozitívabban gróf Bethlen Istvánt, mint Nagyatádit? Ezeket a kérdéseket ki lehet kerülni, lehet rájuk nem válaszolni, azok azonban továbbra is kérdések maradnak. A nagy társadalmi összefüggések megvilágítása mellett felelnünk kell ezekre a kérdésekre is. Válaszolni kell felelősséggel, tapintattal, a tudományosság igényével. Ebben segít nekünk a megyénk történetével foglalkozó Somogy megye múltjából' c. kiadvány. Szót kértem, hogy elmondjam: a kiadványt jónak tartjuk, sokat forgatjuk, használjuk. Szót kér387