Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Függelék
sége volt művészetét értő, baráti segítő táborra. Úgy gondolom, hogy az 1965-ben megjelent bibliográfia „Rippl-Rónai a somogyi sajtóban 1885-1957” - után, - a megyei könyvtár munkatársai által készülő teljes Rippl-Rónai bibliográfia, jelentős hozzájárulás lesz és további kutatásokra ösztönöz városunk nagy szülöttének teljes megismeréséhez. Befejezésül egy gondolatot szeretnék még említeni. Megyénkben eddig a levéltári évkönyv adott nyilvánosságot az irodalomtörténészeknek. Jövőben a megyei könyvtár is megjelenteti évkönyvét, tehát válogathat a helyi irodalomtörténettel foglalkozó szerző, hogy hol jelenteti meg tanulmányát. Várjuk jelentkezésüket! Laczkó András válasza: Tisztelt Konferencia! A reális és megalapozott értékelés szempontjából csak örülni lehet Andrássy Antal figyelemfelhívásának, miszerint Rippl-Rónait rokoni és jó baráti kapcsolatok és szálak fűzték somogyi hírlapírókhoz és szerkesztőkhöz. Ez magyarázat arra, hogy - a mai kutató szerencséjére! - miért jelenhetett meg oly sok cikk, apró írás, hosszabb méltatás a piktorról. Ezzel ugyan nem foglalkoztam, de tény, hogy amikor jó ismerősei elkerültek Kaposvárról, átadva helyüket ifjabbaknak, megritkult a sajtóanyag a festőről. A húszas évek elején látszik ez különösen, amikor a helyi lapok még arról a nagyszerű portrésorozatról sem írtak, amelynek darabjait költőkről, írókról, irodalomtörténészekről készített. Talán még ennél is sajnálatosabb az 1922-es évet illetően a hallgatás, mert akkor járt Thomas Mann másodszor Magyarországon és híradás hiányában nem tudunk arról, élő maradt-c kapcsolatuk az 1913-as megismerkedésük után (egyébként erről sem volt szó a somogyi sajtóban!). Többen megjegyezték s valóban úgy is tűnt, hogy sokat tudunk már Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatairól. Egy ideig magam is úgy véltem, hogy csupán a hangsúlyok, értékelési szempontok megváltoztatására van szükség. De kiderült, hogy ennél sokkalta többről. Arról, hogy alaposabban és mélyrehatóbban meg kell vizsgálni Rippl és a korabeli haladó szellemi élet, jelen esetben a literatúra kétoldalú kapcsolatát! Miért? Szabadjon ezt egy példával illusztrálnom. Ady Endréről szóló kézikönyvek mindegyike megemíti, hogy 1909 novemberében találkoztak és sok helyütt olvasható egy bizonyos történet az abszintről. Minthogy talán a legkevésbé hozzáférhető, Ady Lajosné elmondásából idézek: „Ady fölenged, minden pórusán át issza a nekivaló levegőt. Ilyen fölengedett formában oly befogadóképes . . . Délután lemegy Ripplivel az őszi kisvárosba. Este fölolvas, utáni visszaviszi a hegyre a drága piktorbarát, hogy kedvezzen neki, már vacsora előtt abszentet tesz eléje az asztalra. Mert végigkutatták Rippliék napokon át Kaposvárt, hogy a párisjárt költőnek kedves italt találjanak. Ady kacag: most iszik először életében abszentot. Nem talál benne különösebb kedvet - hát nem jobb a magyar kocsisbor? Az a kis fanyar saját termés innét a kaposvári dombokról, Rippliék szüretéről . . . De azért nem mond ellent a kivételes esten. Mily remekül beszélgetnek hozzá Jóskával.” Nem önkényesen szakítom meg a szöveget, a bekezdés, a történet véget ért. Holott ennél — mármint az abszintnál - sokkal fontosabb, érdekesebb, kapcsolatuk minőségét illetően meghatározó lett volna annak följegyzése, miről beszélgettek! Miként használta ki a festő az adódó lehetőséget, hogy a költőzsenivel eszméket, gondolatokat cseréljenek? A haladó szellemiséghez kötő szálak szempontjából épp az a lényeges, hogy Rippl- Rónai miként használta ki az elébe táruló lehetőségeket? Meg kell említeni, hogy nem csupán itthon, de már Párizsban 1894-től élénk kontaktusa volt az irodalommal, a progresszív literatúrával. Alfréd Jarry például, a mostanában divatossá váló francia drámaíró (Ubu, le roi című művét nemrégiben Pécsett bemutatták) már 1896-ban tervezte és ígérte a festőnek életrajza megírását, amit hazajövetele akadályozott meg. így mondhatni szükségképpen talált utat olyan körökhöz, melyeknek az újítás, a változtatás volt a legfőbb célja. Ahhoz az asztaltársasághoz például, amelyik a Baross-kávéházban gyűlt össze rendszeresen, s melynek tagjai — Fülep Lajos, Márffy Ödön, Márkus László, Kárpáthi Aurél, Petites Imre, Gulácsy Lajos, Huszár Károly és Kosztolányi Dezső - kiálltak és lelkes propagandát kezdtek művészete mellett. Illés Endre, a kitűnően tájékozott író hívta fel a figyelmemet arra, hogy valóban mély és művekre kiható kapcsolatrendszerről van szó. Találkozások, levelek, kölcsönös méltatásokon túl Móricz Zsigmond „művészi" tartalmú barátsággal viseltetett iránta. Íme a bizonyság: Jó szerencsét című regényében leírt egy vezérigazgatói szobát, amit hőse ekként látott: 383
