Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Stier Miklós - Szász Zoltán: Új- és legújabbkori helytörténetírásunk módszertani kérdéseihez
változott az ipar szerkezete is, s már a húszas években „új”, a Monarchia keretei között korábban nálunk alig fejlődő iparágak felfutásának lehetünk tanúi. Ezek a könnyűipar területén jelentkeznek: a textiliparra, a bőriparra, a fa- és papíriparra gondolunk itt elsősorban. Igaz, hogy még a jelentős könnyűipari fejlődés is elsősorban Budapestre koncentrálódott, és az is igaz, hogy a főváros változatlanul megőrizte gazdasági vezető szerepét, de közben egyes vidéki városokban is fellendülést tapasztalhatunk. (Üj textilüzemek, ill. az évtized folyamán rendkívül nagy jelentőségű beruházások létesülnek pl. Mohácson, Magyarcvárott, Békéscsabán, Vácott, Győrött, Pápán, Szegeden, Baján, a budapesti elővárosokban: Csepelen, Újpesten, Pesterzsébeten, Kispesten, Pestlőrincen és Kelen- földön; az ország egyik legjelentősebb faipari vállalatát Debrecenben hozták létre; Egerben Hordó- és Faárugyár működött; jelentős papírgyárak üzemeltek Csepelen, Budafokon, Diósgyőrött és Pesterzsébeten.5 A 20-as évek egyik fontos jelensége a kisipar és a kiskereskedelem súlyának viszonylagos erősödése. Az infláció idején a kisegzisztenciák száma megnövekedett. Ugrásszerűnek mondható e jelenség a szabászatban (szabók, varrónők) és az elektrotechnikai kisiparban (rádió- és villanyszerelők). 1930-ban a csaknem 223000 kisipari üzemből közel 179000 segéd nélkül vagy (ebből kb. 44 000) egy munkással dolgozott. A foglalkoztatott összmunkaerőt tekintve 'néhány iparágban (a fa-, a ruházati és az építőiparban) a kisipar jelentősége még meg is haladta a nagyiparét, de a vas- és fémiparban, a nyomdaiparban és az élelmiszeriparban is alig volt nagyobb a nagyipar által foglalkoztatott munkások száma (60% körüli), mint a kisiparban. A kereskedelem terén - annak elle'nére, hogy a háború után a belkereskedelem visszahanyatlott - a 20-as években szintén a kisegzisztenciák szaporodását figyelhetjük meg.6 A 20-as évek során évente átlagosan 3500-4000 új kereskedelmi jogosítványt váltottak ki. (A budapesti textilkereskedők száma pl. a háború előtti 1700 főről 1925-re 5729-re növekedett.) Ez a jelenség nem a belkereskedelmi forgalom megfelelő 'növekedéséből fakadt, hanem éppen abban leli magyarázatát, hogy a magyar kereskedelem a koncentráltságnak és a specializáltságnak rendkívül alacsony fokán állott, nem rendelkezett modern, fejlett nagykereskedelmi hálózattal, 5 az áruházi és szaküzlet-rendszer is csak éppen kialakulóban volt (ez is csak a fővárosban). Így azután 1930-ban az országban 51 177 az önálló kiskereskedők által fönntartott üzletek száma és ebből csupán 3340 a nagykereskedés (6,5%, 5753 a nagy- és kiskereskedés (11,2%), a többi a kiskereskedés. Érdemes megemlíteni, hogy az üzletek több, mint fele fűszer- és vegyeskereskedés volt.7 Itt a legfontosabb jelenségekre vonatkozó országos történeti vizsgálódások eredményeit ismertettük. Meglehet, hogy a statisztika (s maguk a szerzők is) üzemnek veszi a segéd nélkül dolgozó 135 000 iparos azon nem jelentéktelen részét is, amely ezidőre már - kivált a ruházati iparban - nem önálló iparűző, hánem de facto bedolgozó. A ténylegesen önálló mesterek (üzemtulajdonosok) tényleges létszámát az ipartestületi adatok mutatják. A helytörténeti vizsgálódás figyelmét erre kell mindenekelőtt felhívnunk. A kiskereskedelem és a kisipar üzletkörén túlmenő vállalkozásokra pedig a cégjegyzék az elsődleges forrás. A helytörténész feladata tehát az, hogy a jelzett források alapján dolgozva törekedjék a számszerű megállapításokra, s esetleges összehasonlításokra. A kutatónak az adott város gazdasági-társadalmi életét vizsgálva arra is figyelnie kell ter31
