Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatai (különös tekintettel a somogyi sajtóra) 2. közlemény
ben Rippl-Rónai is beszélt erről, de nem érdéktelen az írói látószög sem. Vissza tekintve Szomory a művészsors kívülálló jellegét tette érzékletessé, mármint azt, hogy a festő előtt kettős akadály tornyosult: idegen és hírnév nélküli volt. Laza- rine asszonyon és Knowles barátján kívül nem látott senkit, ki segítségére lehetett volna. Munkácsy és Rippl viszonyának árnyoldaláról szólt (ez persze tévedés, hiszen festőnk mást állított). Az író önmaga szerepét a hazai lapok tudósításában jelölte meg. Az akkor hazaküldött cikkeinek lényege: Párizs lázban és várakozással tekint a kiállításra.127 Ami - bevallottan - nem volt igaz, a hírverésnek mégis lett művészi eredménye - egy pasztellkép Szomoryról. De mint sok más alkotás, ez is elveszett, tudott körülmények között (egy kis „garni-szállóban” foglalta le a gazda a fizetni nem tudó fiatal író „vagyonából”). Szomory legfőképpen emberi arcára figyelt Rippl-Rónainak, s különösen az elhivatottság lobogását tartotta nagyra. Párizsban a legszívósabb energiák meglétét tapasztalta, a nyugalom és megbékélés leple alatti „izzó tűz” erejét. Kiemelte, hogy szenvedélyes természete, az élet és a művészet harcaiban úgy tudott győzni, hogy ő látszott vesztesnek, méltatlanul kárvallottnak. „Már ö tudta hajdan - írta Szomory -, már az első percben tudta, amikor készült iá, hogy minden nehézség ellenére, ez meglesz, ez a kiállítás! Anyagi eszközök nélkül, segítség és támogatás nélkül, sőt talán ellenséges légkörben is ...” A festő sorsában olyan típust rajzolt, akinek útja nem hangos harsonáktól, de alkotásainak világa az élet hevével és szépségével telített, s amit létrehozott, az dús termés, a legszebb élet diadala.128 A visszasugárzó erőt érezte képein, a szépség és költészet üzenetét. S minthogy Szomory az elsők között volt, akik a festővel és műveivel foglalkoztak, közelről ismerhette az alkotás pillanatait (sok időt töltött a Neuilly-i házban, olykor a képeket rendezgette) és hozzá is juthatott festményekhez. A Karcsú nő vázával Rippl-kép első - de jure - tulajdonosa volt. Ez a mű is szerepelt 1934 tavaszán abban a jegyzőkben, amellyel Lazarine asszony férje hagyatékát árverezésre bocsájtotta (ára a legmagasabb volt: 1000 pengő). A képet pedig Szomory kapta, levél dokumentálja: „1897. jún. i. Édes öregem. Anélkül, hogy meg akarnálak vesztegetni (mert meglehet, hogy már el- danoltad a szomorú nótát kiállításom fölött!), fölajánlom neked — barátságból - azt a hosszú fekete női alakot (virágvázával a kezében). Nékem nagy örömet szerzel azzal, ha emlékbe tőlem elfogadod — jöjj el érte minél előbb! A blindrá- máról levesszük és összegöngyölve a kezedben (vagy ha jobb szereted a hónod alatt) elviszed egyenesen a lakásodra, ahol bármelyik falon szerényen meghúzhatja magát. Még mindig gyanakszom, hogy voltál-e kiállításomon. Sajnálnám, ha meghívót nem küldött volna Bing. Mint már múltkor is írtam, igen sokan panaszkodnak ismerőseim közül. A képet azért ajánlom föl ingyen, - hogy banálisán fejezzem ki magamat - mert nem vagyok képes elhinni, hogy sok pénzed legyen. Semmi esetre fölösleges!!? Isten veled, őszinte embered és barátod: Rónai.”129 Szomory akkor nem ment el érte. Négy évtizeddel később, több darabbal együtt meglátva, a zsenire és múlt időkre, „szép dolgokra” emlékezést inspirálta. 300
