Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatai (különös tekintettel a somogyi sajtóra) 2. közlemény
a miniszter levelét - szól az utó irat valamint Rippl-Rónainak egy Hozzád címzett levelét, mely valahogy régtől fogva nálam maradt, s melyről annak idején Rippl jelenlétében beszéltünk.”94 Barátságunk bipolaritásának adaléka, hogy a festő ekként vallott irodalmi kapcsolatairól: „Ady Bandi állt hozzám a legközelebb. Én szerettem őt, és ő szeretett engem (...) amire büszke vagyok: Ady engem becsült (...) szeretem Móricz Zsigát és Babitsot. És szerettem valakit, aki egészen más volt, mint ezek: szerettem Bródy Sándort. Bizonyos dolgokban talán hasonlítottunk is egy keveset.”95 Rippl-Rónai portréfestészetének húszas évek eleji megújulása összefüggésben van költőkhöz, írókhoz kötődésével. Gyakori önarcképei mellett megfesti mindazon irodalmárokét, akik - mint ő a piktúrában - a literaturában küzdöttek újító eszmékért.96 Babits képének készítéséről - a bemutató után — Kosztolányi Dezső írt. Az arcképet 1923 nyarán és kora őszén festette, és először októberben került kiállításra az Ernst Múzeumban (ahonnan Fenyő Miksa megvásárolta). Ezt látva elevenítette fel élményeit Kosztolányi: „Babits Mihállyal találkoztam a dömösi papkertben, hol a magas fűben, szilvafák alatt már hajnalban kopogott szorgalmas írógépe. Feltűnően nagy volt a haja, s azt tanácsoltam, kissé nyírássá le. Nem szabad, panaszolta, nem lehet, megtiltotta valaki. Az orvos? Nem. A költő? Az sem. Kicsoda? A mester, ki pingálni kezdte. Két hónapig láttam aztán, amint viseli rendeletre, meleg és zilált, természetes parókáját, melyet ősz elején el is vitt a művésznek. Becsületesen sáfárkodott. Egyetlen hajszála sem hiányzott. Mégis valami baj történt, ö, ki betegen ült le a képhez, közben a vidéki nyugalomban megedződött, lesült. Orvosa nagyon meg volt vele elégedve. De a festő nem. Az kétségbeesetten látta, hogy arcáról eltűnt a gyönyörű naspolyaszín, szemgödreiből az érdekes rozsdazöld árnyék, s meggyógyult, ami egy modelltől legalábbis tapintatlanság. Sokáig kellett dolgoznia a piktornak, míg a képet is valahogyan kigyógyította.”97 A portré a Kelenhegyi úti műteremben készült el, mint láttuk Babits betegeskedése után. A festés menetéről kevesebbet tudunk, mert a költő nem tett közzé erről írást. Megmaradt viszont az a fotó, amit felesége, Török Sophie készített. A Babits Emlékkönyv 1924-es dátummal szerepelteti. Címe: Rippl- Rónai műtermében. A felvétel szöge olyan, hogy Babits látszik szemben, a festő némileg oldalról. Rippl-Rónai jellegzetes svájci sapkájában ülve igazít valamit a még befejezetlen portrén, a költő a festményről jól ismert pózban. A fotográfia világosan mutatja, hogy Rippl elsősorban a homlok arányainak megváltoztatásával karakterizált, mondott lényegeset a poétáról. Babits egyéniségének hasonlíthatatlanul különös volta tükröződik a képen. Mivel a fej átszellemült kifejezése és kezének finoman ívelt ujjai vétették magukat legelőbb észre, a piktor erre összpontosítja a figyelmet környezetének puha kék-szürke-vöröseiből.98 Szembe fordul az arc, mégsem néz a szemlélőre. Befelé fordul a tekintet, mint az íróarcképeken általában. Az említett fénykép szerint az eredeti háttér egy nagyméretű, süppedő bőrfotel, illetve a műterem berendezése. Ez a különbség Rippl eszményítő törekvésére utal. Ugyanakkor a karakterhűség „a mester és a modell mély rokonszenven alapuló barátságát bizonyítja.”99 A művészi produktum kitűnőségét aláhúzza az összevetés a költő „leírt” arcával. „Sohasem hordott álarcot. Magas homlokán könnyen tornyosultak a felhők, égő szeme gyorsan elborult, de gyakran láttam ragyogni, sőt néha vidámnak is. Arca folyton változott. Olyan volt, mint a felhős, de aztán pilla292
