Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatai (különös tekintettel a somogyi sajtóra) 2. közlemény
a szívem szerint való. Lyka Károlyban olyan önzetlen és lelkiismeretes embert kapott a főiskola, hogy nálánál hivatottabbat nem is lehet elképzelni. Ez volt a legjobb választás. Nagyon szép tervei vannak. Meg akarja valósítani azt, hogy a magyar fiatalságnak ne kelljen külföldre vándorolni, hogy idehaza is kifejlődhessen. Fő elve megegyezik Adyéval, enyémmel: internacionális értékkel nemzeti művészetet adni! Beszélt még arról, hogy milyen a múzeumok, különösképpen a Szépművészeti Múzeum, piktúrát és alkotókat serkentő szerepe. Dicsérőleg említette Petrovics Elek vezérigazgatót, aki erős kezekkel és reformokkal igyekezett intézményét európai színvonalúvá tenni. Megjegyezte, hogy a legigényesebb kritikus is csak elismerőleg nyilatkozhatna a rendezésről és választékosságról, amely a múzeum akkori átszervezésével szembetűnővé vált.- Ha ez a két ember a helyén marad - összegezte véleményét -, akkor számíthatunk a fejlődő generáció kialakulására, eredményeire. Csak Csók Istvánra, Vaszaryra és Réthi Istvánra kell gondolnunk, hogy elképzeléseiket megérthessük. Ligethy arról is megkérdezte, hogy milyen lehet az adott időpontban (1920 végén) a képzőművészet, a piktúra funkciója a magyarság leromlott világhírének átformálásában. Erről Rippl így nyilatkozott:- Most kiállításokat rendeznek a külföld nagy városaiban. Berlin, Róma, Bécs, Párizs láthatni fogja a mi kultúránkat, s én hiszem, hogy okszerű és folytonos propagandával visszaszerezhetjük a művelt világ hitelét, becsül ősét, szeretetét. Beszélgettek a Vörösmarty Társaságról, és nagyon sokat az irodalomról. A festőművész örömmel említette meg Móricz Zsigmond, Ady Endre nevét, akikhez „őszinte” barátság fűzte, olyan kontaktus - mint példaként mondta ami talán csak Maillolnak, a világhíres francia szobrásznak és James Pitcaire- Knowlesnak, a skót festőnek kapcsolatához hasonlítható. Rippl-Rónainak - maga utalt rá - Adyval, Babitscsal, Lengyel Menyhérttel és másokkal közös szándéka volt a „nyugat” művészi eredményeinek átültetése, és ilyesmit várt attól az egyesüléstől, amelyik Vörösmarty nevével díszelnökévé választotta. Nem rajta múlott, hogy a későbbiekben a Társaság gyakorlati munkájában egyáltalán nem vett részt. „SZ1NKÖLTEMÉNY FESTÖPOÉTÁJA” Martyn Ferenc a húszas évek elején több cikkben, elemző esszében állt ki Rippl-Rónai művészete mellett. Akkori portréiról ezt írta: „A műfaj legkiválóbb képviselőit (az írás elején László Fülöp, Franz Lenbach, Anders Zorn nevét - L. A.) említettem, de nem azért, hogy melléjük helyezzem Rippl-Ró- nait, mert felfogásuk és megnyilvánulásuk nem tűrnék egymást egymás mellett, hanem a külsőségeken felül álló, az abszolút eredmények egyezőségének megállapításáért.”*3 Reagált sok olyan eseményre, ami mesteréhez kötődött. Így vállalkozott egy Amerikából érkezett könyv recenzeálására. Az ismertetett kötet elkészültének előzményei nyolcadfél évvel korábbra nyúlnak vissza. Rippl- Rónainak 1913. december 20-tól 1914. január 4-ig tartó kaposvári képkiállításával csaknem egy időben az Egyesült Államokban is szerepeltek művei. 1913- ban ugyanis a Könyves Kálmán Társaság egy díszes albumban kiadta ötven rajzát, többségében aktokat, és ez felkeltette a neves magyar származású ame239
