Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Stier Miklós - Szász Zoltán: Új- és legújabbkori helytörténetírásunk módszertani kérdéseihez
resztül mutatható be a vállalat sajátos szerepe, iparágon belüli helye. Az országos gazdasági fejlődés hatása, a tulajdonos vagy a gyárvezetés saját törekvései, az üzem munkatársainak harca kialakítják az üzem arculatát, az iparban sőt a társadalomban (pl. Weiss Manfréd Művek) elfoglalat helyét is jellemzik. Az üzem arculatának kialakulása és változásának történetét az alapítás gondos megrajzolásával, az egyéni profil, a gyártási eljárások, az üzletpolitika sajátos vonásainak megrajzolásával kezdjük. Szerepet kap a tőkés személye, a külföldi tőkekapcsolat, az államhoz fűződő szálak, a kartellszervezetekben való részvétel elemzése. Be kell mutatni, hogy mit és milyen eszközökkel, milyen módszerekkel gyártottak. Az üzemen belüli műszaki fejlődés előmozdító és hátráltató tényezőit: rentabilitásra törekvés, a gépesítés általános előrehaladása, a monopolszervezetek léte, a munkásság harcának eredménye, a műszaki és gazdasági vezetők nézetkülönbsége közötti összefüggéseket a forrásadottságoktól függően részletesen föl kell tárni. A közgazdasági mutatókat (összehasonlításhoz: termelékenységi indexek: egy főre, egy órára, egy gépre eső termelés, fajlagos költségelemek; gépre, órára eső költségek), reálbért, reáljövedelmet mindenkor teljes összefüggés-rendszerükben kell vizsgálni. A reálbér vizsgálata pl. szükségessé teszi a lakás és kulturális körülmények, a táplálkozás, az öltözködés, a sport lényegében az egész életforma megközelítését. A társadalomtörténeti vizsgálat a gyár szervezetét, társadalmát mutatja be, a kizsákmányolás kapitalizmuskori történetét tárja fel. Az osztály és bérkategóriák mellett azt is ki kell mutatni, hogy mi határozza meg a további rétegződést, a formális hierarchia mellett mennyire alakul ki egy másik, informálisnak nevezhető hierarchia (pl. származási hely, rokonsági kapcsolatok) s ennek milyen tudati lecsapódásai figyelhetők meg: a „jó szakember”, a „rendes ember”, a „lumpenség”, mint a munkások közötti differenciálódás sajátos kritériumai. A történésznek - mint láttuk - az ipari vállalatokat nem csupán üzleti vállalkozásként kell szemlélnie, hanem - mint ez a valóságban is jelentkezik - a gazdasági, társadalmi fejlődés által meghatározott olyan képződményekként, amelyek ugyanakkor a fejlődésnek is állandó előrehajtói. A gyár a maga termékeivel ugyanis nem csupán kielégíti a szükségleteket, hanem a társadalomban jelentkező kereslet jellegét is alakítja, az igényeket saját érdekeinek megfelelően mintegy diktálja. A kutatónak szem előtt kell tartania, hogy a tőkés vállalat sohasem a társadalmi szükségletek „általában” való kielégítésére törekszik, hanem csupán a fizetőképes kereslet kielégítését tűzi, illetve tűzheti ki céljául. Jórészt ebben az irányban kell tehát keresni a magyarázatot olyan gyáralapítási kudarcokra, termékbevezetési kísérletekre, ahol - mivel más konkrét okok nem elegendőek a jelenség megértéséhez - szinte érthetetlennek tűnik - a bukás. Az ipari vállalatok kutatásának kétségtelenül elhanyagolt aspektusa az indirekt hatások és a kooperáció vizsgálata. Pedig minden újságolvasó ember és minden kezdő történész számára nyilvánvaló, hogy egy gyár nemcsak előállítja a termékeket, hanem maga is hatalmas fogyasztó. A tőkés mindig öntudatosan hivatkozott arra, hogy nemcsak saját munkásainak, hanem külső termelőknek, nyersanyag kitermelőknek, bedolgozók egész sorának „nyújt kenyeret”. Marx kimutatta az árutermelés alapvonásai között azt is, hogy maga a munkás zi
