Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)

Kanyar József: A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai

A nagy menekülés idején a zsúfoltan megtelt nyaralók kiürültek, a tájékozatlan nagyurak és polgárok a veszély árnyékától is tovarebbentek. A parti szállodák, a panziók, a nyaralók a hadihelyzet következtében 6o-8cPIq-os kárt szenvedtek. Idézhetjük a marcali járási főjegyző alispánhoz intézett jelentését 1945. július 11-ről: „. . . a háborús viszonyok folytán a fürdőélet még nem indult meg. Ennek okai: az orosz áramlás a fürdőtelep melletti műúton még tart. Az üdülőtelepen, a négy hónapig tartó front miatt, a nyaraló villák tönkrementek, illetve azokat kifosztották. A nyaraló közönség tartózkodik a fürdéstől, mert a Balatonpart egy része aknásítva volt.”

Ugyancsak idézhetjük az 1945. évi miniszterelnöki iratok között található, s a Budapesti Nemzeti Bizottság 1464/1945. számú határozatával életre hívott Balatoni Munkabizottság 1945. június 2-i beadványának néhány sorát is: „A helyszínen végzett adatfelvételi munkák legelején máris fájdalmas megdöbbenéssel kell arról jelentést tennünk, hogy a Balaton és a Hévíz, mint az ország legnagyobb és legfontosabb gyógy- és üdülőhelye, a háborús események következtében igen súlyos károkat szenvedett. A Balaton körüli vendéglátóipari üzemek épületei a háborús események következtében nagy számban teljesen elpusztultak és az üzemeket - elenyésző számú kivétellel - teljesen kifosztották, úgyhogy igen sok üzemben még egy ágy, lábos, sőt egy fakanál sem maradt.”

Amikor az alispán a háborús események lezajlása után - még 1945. áprilisában (alispáni iratok 20090/3/1945.) összeíratta a megye nagyobb (tíz munkásnál többet foglalkoztató) gyárszerű üzemeiről a kimutatásokat, ezekből arról értesülhettünk, hogy sem a bogiári Frank Miksa téglagyár (20 munkás), sem a fenyvesi Dani Miklós-féle műkő- és cementárugyár, sem a Mittelmayer Józsefné balaton- fenyvesi sütő- és tésztaüzem nyersanyaghiány és háborús károk miatt nem üzemelhettek a déli parton. De nem üzemelt a balatonújhelyi (40 munkás) Balatoni Halkonzervgyár sem nyersanyaghiány következtében, csak halászati tevékenységet folytatott.

A Tó és vidéke a második világháború csődtömegéből: a háborús pusztulásból lassan kezdett ocsúdni. A hivatalos hatóságok érdeklődési köréből kiesett és szétesett fürdőegyesületeik és üdülőhelyi bizottságok helyett a nép tette meg az első lépéseket az élet megindulásához, s a közigazgatás elárvult gépezeténél ülő néhány községi tisztviselő, s főként a koalíciós pártok tagjaiból alakult néphatalmi szervek néztek először szembe a háború ütötte sebekkel.

Amikor a megye a parti járások főjegyzőitől, mint üdülőhelyi biztosoktól bekérte az első fürdőhelyi jelentéseket, e jelentések vigasztalan képet nyújtottak a fürdőélet megindulásának akadályairól, a fürdőegyesületek és üdülőhelyi bizottságok széteséséről, a háború idején katonai célokra igénybe vett szállodákról, üdülőkről, a műúton százezerszámra visszavonuló katonai alakulatokról, a megrongált kikötők és egyéb partmenti helydk aknás veszedelméről, a vízbe süllyesztett közlekedési eszközökről, a kiégett és kifosztott villaroncsokról, s e demora- lizáltnak tűnő jelentések - beláthatatlan időn belül - szinte kilátástalannak tartották az élet megindulását.

E jelentések már azt is tükrözték, hogy az egymást ekkorra már meg nem értő polgárikori fürdőegyesületek és üdülőhelyi bizottságok, amelyeknek sokhelyütt sem egymással, sem pedig a község hivatalos vezetőivel nem volt harmonikus a viszonya - ahogy ezt többek között Zamárdi község jegyzője is jelentette 1945. július 24-én - „külön-külön való fennmaradásukhoz ma már a hiúsági szem