Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Kanyar József: A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai
A balatoni idegenforgalom az 1937-es esztendőben érte el a tetőfokát egykét divatos déli parti fürdőhely kivételével (Lelle, Siófok), 1938-tól azonban a külföldi nyaralók száma már katasztrofálisan kezdett csökkenni. Míg 1937-ben még 5886 volt a külföldi üdülővendégek száma a déli parton (11,22%), ez a szám 1943-ban már csak 396 volt. A visszaesés a háborús esztendők következménye volt, különösképp akkor, amikor a hitleri Németország korlátozó rendelkezéseket léptetett életbe a külföldre utazó fürdővendégekkel szemben. Még 1938-ban a külföldi üdülővendégek száma a déli parton Siófokkal, Szabadival és Fonyódligettel együtt 3511 volt, az összes ugyanazon évi belföldi fürdővendégek számának (46 588) 7,53%-a. A külföldi vendégek részesedési sorrendje ebben az esztendőben: Siófok (1521), Balatonföldvár (530), Balatonlelle (479) voltak. 1939-ben már e fürdőhelyeken is 586-ra, 343-362-re esett vissza a külföldi vendégek száma. E külföldi üdülők az összesített 1938. évi adatok szerint főképp Németországból, Csehszlovákiából és Lengyelországból jöttek, de Dániából, Angliából, Franciaországból, Hollandiából és Jugoszláviából is több százan keresték fel a Tó körüli fürdőhelyeket. Tekintsük át statisztikai táblázatokban a somogyi Balaton-part 1937-1943 közötti bel- és külföldi üdülővendég-forgalmi adatait (2. sz. táblázat) és az 1939. évi vendégforgalmi létesítmények legfontosabb adatait (3. sz. táblázat). A szállodák 73,20%-ának volt csak fürdőszobája. A szobáknak mindössze csak 4,85%-ához tartozott fürdőszoba. A szállodák 66,01%-ban volt villany, központi fűtés és lift mindössze csak 2 szállodában volt, melegvíz pedig 19-ben (12,41%), még hideg folyóvíz is csak 53-ban volt (34,64%), saját kertje 79-nek (51,63%), saját strandja 37mek (24,18%), s saját teniszpályája pedig 13- nak (8,49%). A teniszpályák 69,23%-a a balatonföldvári és a siófoki szállodákhoz tartoztak, amelyekben — egyébként is - a legdrágább panzióárak uralkodtak. Balatonföldváron elérték a napi 15 pengőt, Siófokon és Lellén pedig a 13-13 pengőt. A legolcsóbb panzióárakat Zamárdiban (4 P), Balatonszárszón (4,50 P) és Balatonújhelyen (4,50 P) találtuk. E szállodák, panziók és vendégfogadók árai még a legolcsóbb fürdőhelyen is (pl. Balatonfenyvesen) havonta 150 pengőre rúgtak - aligha voltak megfizethetők a dolgozó osztályok tagjai számára, de még a kispénzű kispolgárok és kistisztviselők részére sem. A három legnagyobb szálló Balatonföldváron (a 90 szobás Kupavezér), Siófokon (a 80 szobás Balaton szálló) és Lellén működött (a 80 szobás Gyárfás szálló). * * * Témánk tárgyalása kapcsán megvizsgáltuk a déli parti községek 1930. évi, már a válság gazdasági hatása és nyomása alatt összeállított költségvetési zárszámadásainak az összesített adatait, bár a vizsgálódás korlátáivá! eleve tisztában voltunk, hisz ismertük a világválság esztendeiben készült költségvetések takarékos rovatait. A szigetként kiemelt esztendő költségvetési adatai azonban, amelyeket sem a korábbi, sem a későbbi esztendők hasonló adataival egybe nem vetettük, mégis tájékoztatnak bennünket a belső struktúra arányairól és tendenciájáról és ezért párhuzamot is vonhattunk közöttük és ugyanezen települések mai költségvetései között. Korántsem azért emeltük ki a déli parti községek költségvetésének néhány rovatát, hogy azoktól számos olyan igény kielégítését kérjük számon, amelyek ta154
