Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Kanyar József: A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai
jogát - a nagybirtok kezébe jutó tópart és vízjog kapcsán - a földesúri jogok közé sorolta. Így a fürdés, az üdülés, a belső és a külső idegenforgalom, a hétvége vívmánya a XX. századé voltak, s csak a felszabadulás után kialakult társadalmi rendszerünkben váltak fogalmakká és megvalósult realitásokká. 2. A kapitalizmuskori fürdőkultúra A dél-balatoni fürdőkultúra kapitalizmuskori fejlődése is két nagyobb szakaszra bontható a századforduló előtti évtized cezúrájával. Az első korszak nyitását az 1858-ban megkezdett, s a déli tópart stabilizálásához vezető vasúti pályatöltési és építési munkálatok képezték, formálisan is gátat húzva a Tó dél felé irányuló kiöntései elé. E feltöltési munkák igen jelentősek voltak a déli part megrősítésében és megvédésében is. Nemcsak a berkek, a bozótok, a mocsaras területek és a vadvizek kiszárítását segítette elő e töltés, hanem ez akadályozta meg a világosi, a szabadi, a földvári, a szemesi, a bogiári, a fonyódi és a herényi meredek homokpartok további alámosását is. A vaspályának első állomásai a somogyi parton ekkor még csak Szántódon, Bogláron és Szentgyör- gyön voltak. Még Siófoknak sem volt az első két évben indóháza, mint ahogy a Szántód és Füred között forgalmat lebonyolító Kisfaludy gőzös sem tudott Siófokon kikötni, csak a szántódi vasútállomás előtti „hajókiállcnál”, ahonnan híd vezetett a Tóra, s csónakok vitték az utasokat a mélyvízben álló hajóhoz. A korabeli sajtó szerint az egyik ilyen beszállásnál esett vízbe Jókai Mór is, komolyabb baja azonban nem történt. így vált a Déli-vasút építése (1861) a Balaton Lecsapoló Társulat legfőbb támogatójává, a Sió-csatorna zsilipépítésének is a szorgalmazójává (1863), nemkülönben elősegítve a vásártartást is elnyerő mezőváros jogállását Siófoknak (1865), majd az első kapitalista (Végh Ignácdéle) 12 éves fürdőbérleti szerződés megkötését. 1868-ban már 100 kereskedő lakja állandóan Siófokot, (köztük idegen országbéliek: angolok olaszok, horvátok is) aholis 1867 és 1881 között - július-végeken már 202-263 vendégről tudtak a korabeli újságok, 1890-ben pedig 1056-ról, na meg a drágaságról, amikor 10-20 Ft-ot is elkértek egy földes kis szobáért, s egy pár „seregélynagyságú” csirke 60-80 krajcár volt. 1885-ben épült az első emeletes villa a mezővárosban, amelyben már kezdtek meggazdagodni a kereskedők, közöttük is Felmayer, az „egy színből” meggazdagodó fehérvári kékfestő, aki „az állandóság nem fakuló kék színének” volt a divatba hozója. A századforduló előtti évtized nyitotta meg a kapitalizmuskori fürdőkultúra második periódusát: a Balaton-kultusz új korszakával. E kultusz Festetics Pál egy milliós tőkéjével szándékolta indítani már 1873-ban a tengeri fürdő gigantomán gondolatával játszadozó siófoki gyógyfürdő-programot, nem kisebb vállalkozókkal, mint Glatz Henrik és a majdnem Krudy-após Várady Gyula. Ekkor alakult át 1891-ben a Balatonfürdő Rt. Siófokon 2600 részvényén összegyűlt 520000 koronájával, amely 1893-ban már félévszázadra vette szerződésileg bérbe a fürdőjogot. A parton a cég csaknem 60 kh-on vált elindítójává a parcellázásnak, s a vele együtt járó kapitalista üzleti vállalkozásoknak, 2 millió koronát fektetve be a fürdőélet fejlesztésébe. 146
