Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Stier Miklós - Szász Zoltán: Új- és legújabbkori helytörténetírásunk módszertani kérdéseihez
Ez az alapszabály érvényes a hitvilág elemeitől a város-falu gazdasági kapcsolatainak felderítésére utaló minden felvételig. Csak a pontos dátumot, pontos egyedi adatat rögzítő feljiegyzés bír forrásértékkel. Alig használható - inkább a szépíró tollára váló - pl. az iaz információ, hogy több asszony megy hetenként autóbusszal a faluból a veszprémi piacra egy-két kosár zöldséget eladni. A kutató cédulájára inlkább ez kerüljön: „1977. május 12-én az 5.30-as autóbusszal 4 középkorú asszony ment a piacra, egyenként 2-2 db, kb. 5 kilós kosárral; ebből 4 kosár retek, 2 kosár karalábé, 2 kosár földieper. A 6 órás autóbusszal újabb 2 asszony (1 fiatal és 1 idős) indult a piacra 2 kis kosár eperrel és két kosár újhagymával. Aláírás.” Az első pillanatra fölöslegesnek tűnik ez a körülményesség, hiszen a monográfiába nem kerül be semmiképpen sem az a konkrét adat, amelyik a május 12-i „piaci kapcsolatot” részletezi. De egy-két tucatnyi ilyen adatfelvételből már megalapozottabban lehet általánosítani. Gondos felvétel esetén megalapozott, használható következtetésekre juthatunk, amiből megtudhatjuk pl., hogy 1. milyen korú és nemű személyek járnak eladni a piacra, 2. milyen áruféleségeket visznek eladni, 3. milyen gyakorisággal árulnák a városban. Ha a termelőszövetkezet működésével foglalkozunk, természetesnek tűnik, hogy a piaci szállítások adatsorait részleteiben is gondosan feldolgozzuk. A mezőgazdasági termelésben résztvevő magánosok, vagy a tsz-tagok magántermelésének piaci útját előbb magunknak kall „forrássá változtatni”, hogy azután az elemzést elvégezhes'sü'k. Az adatok elemzésének fontos követelménye azok számszerűsítése. Minden kutató rákényszerül arra, hogy túlzottan általános becslési kategóriákat („nagyon sokszor”, „esetemként”, „többnyire”, „gyakran”, „rendszerint”) használjon. De minden kutató tisztában van azzal, hogy milyen kevés információértéket hordoznak a becslésnek ilyen módszerei. A történész arra kell törekedjen, hogy lehetőleg minél pontosabb adatokat sorakoztasson fel munkájában. Falusi példáknál maradva pontosan kall felmérni, hányán, milyen koxosztálybeliek (külön férfiak és nők) járnak városba (milyen messzire) dolgozni, s ott milyen munkakörökben tevékenykednek. Hasonlóképpen vizsgálható a templombajárók száma, azok koronkénti és nemek szerinti megoszlása, külön táblázatba szedhető a nagy vallási ünnepek (karácsony, húsvét sfb.) templomlátogatci'nak megoszlása. Ez az egyszerű, de ugyancsak munkaigényes módszer nem helyettesíthető azzal, hogy valakinek a bemondása alapján beérjük egy semmitmondó megállapítással, pl. ezzel: „a faluból egyre többen járnak el dolgozni a közeli textilgyárba”, vagy „az utóbbi években tovább csökkent a templombajárók száma”. A munkaeszközöktől egészen a népviseletig, népdalig ménve szinte minden tapasztalatot, megfigyelést számszerűsíteni kell. A történészt ugyanis nem annyira egyetlen népdal vagy egyetlen szerszám érdekli, az elsősorban a néprajzkutató számára fontos. A történésznek az adott szerszámnak, ruhadarabnak, népdalnak a társadalom életében hordozott értelmét, megjelenését, használatának általánossá válását, majd eltűnését kell vizsgálnia, ezért kénytelen annak számszerű elterjedését, variációit a lehető teljességben összesíteni. Ha olyan tárgyukat, építményeket találunk, vagy olyan jelenségeket észlelünk, amelyek leírásánál többet mond egy kép, nyúljunk bátran a fényképezőgép után. Mint már a forrásoknál jeleztük, itt is dokumentumszérű pontosságra 'kell törekedni. Egy régi istálló, parasztház, üzemépület vagy gyárcs-arnok csak fényképpel együtt mutatható be pontosan, hitelesen. A vázlat viszo'nt kiegészíti ezt. 7
