Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Bánkuti Imre: Iratok a kurucok első dunántúli hadjáratának történetéhez (1074. január-április). Második rész. 1704. március 22-április 30

magokat, csak által mentek a Rábán, éppen elrémölt ez a föld, hogy had nincsen itten, akarám Nagyságodnak alázatossan tudtára adnom, hogy én csak század magammal maradtam, mit csinálljak, hova mének. Ezek után maradok Nagyságodnak alázatos szolgája Csery Mihály. Sárvár die 25 martii 1704. (Külső címzés:) Méltosságos Károly Sándor Feő Generalis stb. I ütött 145. (Sopron, 1704 június körül.) A Kópházán 1704 március zyén császári fogságba esett hajdúk kérik Sopron város tanácsát, hogy kezességen bocsássa őket szabadon. Ugyanis most következik az aratás, és ha abban nem tudnak dolgozni, családjuk a télen éhen fog veszni. (Eredeti. GySmL: 2. Sopron város lt. Lad. XIII. et N. Fasc. i. Num. 46.) Isten légyen Uraságotkal, szivbűl kiványo az szeginy rabság. Csak ez felől kőletek megtalálnunk Uraságtokat ez kis könyörgő suplikácionkal, hogy Uraságtoknak ne esék neheztelésére, emlékezek meg Uraságtok mi rólunk is, szegény rabokrul, telyeségel ne feletkezék rólunk, mert Istentűi kiválo'

a nincsen senki gyámolunk, az ki igyűnket és gondunkat forgatná, hanem biztunkban folyamodtunk Uraságtokhoz, Isten után mint atyánkhoz, nem tudunk szabadulásunk felől mit reménlenyi, ehez képest kérjük Uraságvtokat az Nagy Ur Istenért és az ő Fiáért, hogy minden jot gondolyon Uraságtok szabadulásunk felől, emlékezek meg Uraságtok az szegény neveletlen és gyámoltalanságra maradót apro árvákrul, az kik maradtak az nagy keserves nyomorúságra, kik elvesztünk Kopházon kétszázötvenén. Bizony merjük irnya és iratnyi Uraságtoknak, hogy maradót hétszáz árváink, az kiknek édesatyok nincsen az Istenen kivűl, ha minket Uraságtok nem szán is, hagyán, azt mi békével elszenvedgyűk, hanem azokat szányo meg Uraságtok az megnevezet árvakot, azoknak az ő keserves óhajtások főlmégyen az egekig, és az egeket meghasogatya, és az Ur Istennek szintén eleiben mennek, és az Ur Isten onnan felyül, az egekbűl kűldgye el az ő szent lőlkét, és szályon Uraságtoknak szivére, az mi hozánk való engedelmeségre, mert tudgya az Ur Isten azt, és ű főlségével bizonyítyuk, hogy semi kárt nem tetűnk sem az Tekéntetes Városnak, sem penig Kopházánok, sem penig Hidegségnek, és magukal is bizonyétyuk, mind a hidegségiekel, s mind penig az kopháziakkal, ha hogy tetűnk kárt nékiek, avagy hogy nem, jőjenek bé Uraságtokhoz s mondgyák szeműnkre, ha mit vétetünk egyebet, hanem ha enűnk főzőt valamit, avagy répát, avagy káposztát, avagy ha tejet forait, az volt minden kártételűnk, mind Kopházon s mind penig Hidegségen, de még csak kenyeret sem adot s nem is kértünk, sőt inkáb magunk tartotuk az gyermekeiket, másut mi egyébűt nem voltunk, az honan panasz jőne ránk, nem is félünk, mert csak aban az két hétben jőtűnk fői, aval is kenteiének voltunk, hitünkre mondgyuk és az Ur Istennel is merjük bizonyetanyi, mert ha mi nem írjuk azt Uraságtoknak is, azt maga Uraságtok ugy is elhiheti és el is hiszi, tudgyik, mert jol látya maga is Uraságtok az mostanyi zűr zavar időben az kéntelenséget, az kit tud bizonyai Uraságtok, hogy Sopronak és az Sopron falujánok pusztétoja volt, azok békével maradtak, mink pedig, az kik senkinek sémit sem vétetünk, mi szenvedünk az ő rosz cselekedetekért, még is kérjük Urástokat (így!) az Nagy Istennek kedvéjért és az keresztfán való kénszenvedéséjert, hogy továb már ne sanyargáson az Tekéntetes Város, sem penig az Komendánt Uram ő Nagysága,

1 az kik szegények megmaradtunk az kopházi harcon, elégegyék meg az Komendánt Uram ő Nagysága, mind penig az Tekéntetes Város aval az kétszáz emberei, az kik Kópházán megholtak, mert minékünk az kik élők vagyunk, bizony irjuk Uraságtoknak, hogy kinek kinek közülünk vagyon őt, hat, három, négy és két gyermekeink és feleségünk, az kit tudunk, hogy egy falat kenyerek síncsen, mert akor sem hagyhattunk. Remenletűk Uraságtoknak az gráciáját mind ekoraig és ennek utána is várjuk Uraságtoknak kegyelmes gráciáját, mert ha mostanában szabadulásunk esnék, még rá érnénk az nálunk való aratásra, mert még eben az holnapban mi nálunk talán nem fognak aratnyi, mert ha Uraságtoktul szabadulásunk nem esik, bizony éhei halok lesznek az szegény árváink, kérjük mégis Uraságtokat az nagy Ur Istenért, hogy minden jot tegyen Uraságtok velünk, mert ha akar Uraságtok velünk jot tenyi, tehet, kételcnek vagyunk véle, ha hogy egyéb képen nem akar Uraságtok, sarcon is meg kői szabadulnunk, mert bizonyosok vagyunk benne, hogy igaz keresztények kőzőt vagyunk, annak okáért biztunkban merünk Uraságtoknak irnya szabadulásunk felől. Ezek után az Ur Isten álgyo meg Uraságtoknak minden nemű tanácsit és tanácslásit, Uraságtoknak ne esék terhére, váloszt várunk Uraságtoktul, mihez tarcsuk magunkat.