Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Solymosi László: A hódoltság néhány somogyi település történetében

A nagybajomi jobbágyok hódoltságkori adózására vonatkozó konkrét adatokból néhány következtetés levonható. Mindenek előtt kitűnik, hogy a négy puszta bekapcsolódott a jobbágyok határhasználati rendszerébe. Egyéb adatokból megállapítható, hogy Kak, Korokna, Lencsen és Lók pusztán földművelést is folytattak a nagybajomi jobbágyok. Balogd azért nem szerepel közöttük, mert a török telepítés révén önálló életet élt, és egyébként is kissé messze esett Nagybajomtól. A puszták távolsága ugyanis számított. Jobbára ennek tulajdonítható, hogy a használatba vett szántó és legelő miért a közeli Lók pusztán volt a legnagyobb. Ezt követte csaknem azonos mennyiséggel Lencsen és Korokna puszta, majd Kak puszta zárta a sort, melynek kisebb igénybevételéhez feltehetően a talaj gyengébb minősége is hozzájárult. Az 1701-ben megadott pusztai szántók és legelők nagysága arra enged következtetni, hogy a négy pusztán a földművelésnek az állattartásnál nagyobb volt a szerepe.

164 A pusztai földművelés taglalásánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ugyanakkor a falu határában tekintélyes számú telek pusztán állt. Mi lehetett ennek az oka? Bizonyára az, hogy az adózás szempontjából kedvezőbb volt a jobbágyok számára a pusztai földhasználat, mint a jobbágytelkek müvelése. Ugyanakkor a pihent pusztai föld terméshozama is nagyobb lehetett. A nagybajomi pusztatelkek jelentékeny száma viszont arra enged következtetni, hogy az állattartás szerepe a középkori faluhatáron belül a hódoltság korában megnövekedett. Az állattartás jelentőségére utal az 1703. évi megyei összeírás is, amely szerint a falu 55 jobbágyháztartásában 330 marha, 73 két évnél idősebb növendékmarha, 206 egy évnél öregebb sertés és 176 méhkas volt.

165 Laki Gergely, a leggazdagabb jobbágy 18 marhát, 11 növendékmarhát, 23 sertést és 24 méhkast mondhatott magáénak. Az állattartásra vall ezen kívül a nagybajomi jobbágyok pénzbeli adózása is. A hódoltsági marhakereskedelem ismeretében a szükséges pénzt a bortermelés mellett elsősorban az állattartás révén szerezhették meg. A hódoltsági területekről a stájerországi Pettau felé tartó egyik kereskedelmi út, melyen a legfontosabb exportcikket, a marhát a 16. században külföldre hajtották, Nagybajomot is érintette. A nagybajomi jobbágyok bizonyára kihasználták, hogy a Duna mellékéről Kanizsa felé haladó út Nagybajomot is keresztezte.

106 (Lásd a 4. ábrát!) Természetesen nem mint adásvétellel és az állatok hajtásával foglalkozó marhakereskedők, tőzsérek, hanem mint eladók, akik felnevelt és meghizlalt marháik értékesítésén kívül talán még a messzi úttól legyengülő marhák feljavításával is foglalkoztak. A marhatartást szolgálták a belterület közelében fekvő istállósrétek. Ezek a szénát termő és legelésre alkalmas elkerített rétek a télen-nyáron szabadon levő rideg jószágnak a zord időben táplálékot, a rajtuk álló kezdetleges istállók a fiatalabb és gyengébb állatnak pedig védelmet nyújtottak. A nagybaj omi istállósrétek egy része minden bizonnyal még a középkor végén jött létre. Nagyobb elterjedésüket a hódoltság korában a marhatartás növekvő szerepe segítette elő. Somogyban az istállósrétek korai és széles körű használatára mutatnak a 18. századi első megyei határozatok.

16

' Marhakereskedelemmel a mezővárosi polgárok, a végvári katonák és a prédikátorok foglalkoztak. Többségük valamelyik hatalmas földesúr nem minden haszon 'nélkül való megbízásából űzte ezt a veszélyes foglalkozást. A legnagyobb veszélyt a török jelentette, aki bármikor megsarcolhatta őket és az is elő-