Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Függelék. Történelemtanítás és levéltár című kaposvári konferencián elhangzott előadások és hozzászólások

.ïiunJca, annak a második, harmadik generációnak, amely a felszabadulás óta eltelt harminc év után ismerkedik meg ősei sanyarú cselédsorsával, a nagybirtok kizsákmányolásával. Véleményem szerint ehhez hasonló jó összeállításra van szükségünk a továbbiakban is. A levéltár és az ifjúság kapcsolatáról szeretném megemlíteni a következőket. Már az elmúlt években is jó példákkal találkozhattunk egy-egy ifjúsági honismereti, helytörténeti pályázatnál. Véleményem szerint itt a felkészítő előadások megtartásával még további lehetősége nyílhat a megyéjét szerető, a szocialista haza szeretetét szívén viselő levéltárosnak. Befejezésül annyit még, hogy másfél évtizedes levéltárosi munkám alatt mintegy 150160 különböző, a munkásmozgalommal kapcsolatos előadást tartottam a megyében. Mindegyik előadásomra a levéltárak (országos, megyei és párt) anyagából illusztráltam. A legmaradandóbb élményem az ifjúság, a termelőszövetkezeti parasztság körében és a Munkásőrség különböző egységeinél tartott foglalkozásaimról maradtak. De hasonló pozitív benyomást kaptam az öthónapos pártiskolás hallgatóknak tartott levéltári bemutatóról is. Sikerült olyan kérdéseket tisztázni, amely bennük évek óta munkált és addig arra nem kaptak megfelelő választ. Az elmúlt évtől a megyei pártoktatási igazgatóság is felmérte a levéltár adta lehetőségeket és a magyar szakosítón két foglalkozást iktatott be a múzeum, ill. a levéltár megismerésére. Ügy gondolom, hogy ezek a szerény lehetőségek nemcsak a fiatalabb, hanem a felnőtt korosztályban is erősítik a szocialista, nagyobb és a szűkebb haza iránti szeretetet és ragaszkodást, valamint pártunk XI. kongresszusán elfogadott határozatok végrehajtását. Köszönöm figyelmüket. Gál József, a Marcali Lady János Gimnázium tanára felszólalásában az alábbiakat mondotta : Tisztelt Konferencia! Az eddigi felszólalások után kötelezőnek érzem, hogy nyilatkozzam abban a tekintetben, optimista vagyok-e vagy sem? Nos, én pesszimista vagyok. Lehet, hogy ez alkati kérdés, de oka lehet az is, hogy alulról látom az eredményeket. .. Ezért kértem szót. Már az egyetemen tudtam, hogy nincs komoly történelemtanítás helytörténet nélkül. A pályára lökve tanítványaim naponta győztek meg erről, érdeklődve, felvilágosítva a helység múltja felől. Ezért volt számomra folytonos küzdelem, hogy a köztörténetírás következtetéseit helyi anyaggal tegyem igazabbá, érthetőbbé. zeum szervezésében. S bár lehetőségeimhez képest sokat áldoztam, megdöbbenek, ha felEz vezérelt tárgyi emlékek gyűjtésénél, iskolamúzeum alapításánál, helytörténeti múmérem, mily messze vagyok a szükségestől. Ezt a nyomasztó tehetetlenséget oldotta fel a már többször említett csodálatos könyv,, amikor a legtipikusabb dokumentumokat összegyűjtve, iskolánkba, lakásunkba hozta a levéltárat (Dr. Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról). A hatás, a siker minden korosztályra egyértelmű volt, meg sem kísérlem leírni. Ha1848-49 tárgyalásakor szerepelt Marcali, Bize, Kelevíz, ha a reformkor jobbágyküzdelmeit a mesztegnyői zendülésen keresztül láthatták a tanulók, az volt az igazi történelem, azzal könynyekig azonosultak, gyakran dédatyáink nevével, tragikus sorsával találkozva. Ilyen légkörben könnyű volt pályadolgozatok írására bírni a hajdani „tettesek" késő unokáit, csodálni kis falunk nagy tetteit. így ment ez, míg megyei beiskolázású intézménnyé nem váltunk. Az osztályok többségében lassan csak néhány marcali akadt, vagy egy sem. A szerencsés forrásbőség pedig nem ismétlődhetett a megye több száz községe esetében. 4 éves távon persze hatékony pedagógiai befektetés lett volna egy-egy osztályra szabott dokumentumgyűjtemény, s még az egy községre vonatkozó válogatás is. Erre serkentett a könyv sok utalása, nyitottsága: bármely lapja étvágyat csinált a kutatáshoz. Járásunkban próbálkoztak is ezzel, fórum lévén számunkra az időszakosan megjelenő Honismereti Híradó. Öröm volt látni, mennyire megváltozott a 20-25 kolléga közérzete. Szinte diákéveik frissességével kezdtek búvárkodni, újra érezték a kutatás varázsát, pedagógiai súlyuk növekedését. A színvonalat ugyanis messze ellensúlyozta, hogy a híradó minden iskolába eljutott, diákok, felnőttek, testületek lapozgatták. Sajnálatos tény azonban, hogy e kíváncsiak többsége nem volt képes szenvedélye költségeit fedezni. Vázolt ambíciójuk nem jogosította fel őket arra, hogy óráikat tömörítve, heti egy alkalommal rendszeresen kutassanak.