Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Takács Éva: Tíz zselici község paraszti erdőgazdálkodása (1897—1935)

magasabban fekvő pedig 264 m-rel. A 100 m-es tengerszint feletti magasság egy, a legkorábban készült üzemtervben szerepelt, s mivel ezeket az adatokat becsléssel állapították meg, közelebb járunk az igazsághoz, ha az 1920-30-as években készült üzemtervek műszerekkel mért adatait fogadjuk el. Ez utóbbi üzemtervek adatai szerint a legalacsonyabban fekvő terület 130 m, a legmagasabban fekvő pedig 260 m magas.

8 Nincs különbség a tengerszint feletti magasságra megadott adatok között a korábban és későbben készült üzemtervekben a simonfai legelőerdőnél, a szennai erdőnél, a szilvásszentmárto'ni legelőerdőnél és a zselicszentpáli erdőnél. Kirívóan nagy az ellentmondás viszont a bőszénfai volt úrbéresek erdőilletőségű erdejének magassági adatainál, ahol az első (1888-ban készült) üzemterv egyértelműen 264 m-es tengerszint feletti magasságot adott meg, az 1924-ben készült tervben már csak 180-200 m szerepelt. Nagy eltérés mutatkozott Kaposgyarmat községben is, ahol az 1883-as üzemterv 120-250 m-es tengerszint feletti magasságot állapított meg, az 1924-es pedig 160-240 m-eset. A többi falvak erdeinél viszonylag nem nagy, 30-40 m-es eltéréseket találunk a különböző időben készült üzemtervi adatokban. Jellemző és erdőgazdasági szempontból is fontos adat a meredekséget mutató lejtésszög nagysága. Az üzemtervekből azt állapíthatjuk meg, hogy a vizsgált paraszti erdőbirtokok több mint a fele igen meredek, 15-45 fokos lejtésszögű területet foglalt el. A múlt század végén készült üzemtervek adatai szerint 621,2 kat. hold erdőből 349,4 kat. hold terület ilyen meredek helyen feküdt (56,24%). A 30-as évek üzemtervi adatai szerint ez az arány már 58,23%-ra emelkedett. (741,7 kat. holdból 431,9 kat. hold.)

9 A területnövekedés főként abból adódott, hogy a század első évtizedeiben vonták üzemtervi kezelés alá a legelőilletőségként kiadott erdők olyan területeit, amelyek meredekségük vagy a falutól való távolságuk miatt legeltetésre már nem voltak alkalmasak. A domborzati viszonyokról kialakított képet árnyaltabbá teszi a felszín tagoltságának a vizsgálata. Az üzemtervi adatokból azt állapíthattuk meg, hogy csupán a Kaposgyarmat és Patca község határában fekvő erdőterületeket nem szabdalták össze árkok, völgyek vagy vízmosások. A bőszénfai erdő 18 foknál nem meredekebb domboldalon feküdt, de egy-két gödör szabdalta; a gálosfai erdőben is két gödör húzódott észak-dél irányban; a simonfaiak legelőilletőségű erdeje szakadékos, vízmosásos helyen feküdt; a szennaiak legelőerdeje hét egymástól különálló tagban terült el szántók és legelők közt elszórva; a szilvásszentmártoni legelőerdő is három különálló darabból állt, gödrös és vízmosásos területen; a töröcskei úrbéresek erdejét egy észak-kelet felé húzódó, majd délnek forduló és elsekélyesedő fővölgy két részre osztotta, de tovább tagolta az erdőt az a három árok is, amelyek a fővölgyben futottak össze; a zselickislaki erdőt egy fővölgyben összefutó öt ágból és több kisebb nyúlványból álló, helyenként mélyfekvésű völgy szeldelte, de a legelőerdő is vízmosásos árokkal volt átszelve észak-déli irányban ; a zselicszentpáli legelőerdő pedig mély, szakadékos völgyekből, és ezek partjaiból állt. Összefoglalva az elmondottakat megállapíthatjuk, hogy a Zselic északnyugati részében fekvő és vizsgált erdők mérsékelt éghajlatú, csapadékban viszonylag gazdag területen feküdtek. Talajuk egyes részeken laza, másutt kötött, homokos agyag volt, helyenként több-kevesebb talajnedvességgel. A talaj a záródott állományokban lombbal, a ritkább fiatalosokban fűvel volt borítva. Átlagos tengerszint feletti magasságuk 150-200 m volt, 0-45 fokos lejtésszöggel.