Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatairól - különös tekintettel a somogyi sajtóra

hazahívna, művészet, irodalom, mind hiábavaló erőlködés minálunk! Ha szenvedni kell, hát szenvedjünk Párizsban. - Nem is tudom mostanában magamat odahaza képzelni, nincs jóformán ember, akivel szeretnék együtt lenni." Majd néhány sorral lejjebb: „A könyvekben találtam meg legjobb barátaimat."

3 Hazatérése után majdnem egy évtizednek kellett még eltelnie ahhoz, hogy az irodalomban megtalálja azokat az embereket, akikkel aztán szeret „együtt lenni". A hosszas kereső várakozásért kárpótolta Bölöni György, Ady Endre, Lengyel Menyhért, Móricz Zsigmond és a többiek barátsága. „MÉLY NESZTELENSÉGEK" Bölöni György és Rippl-Rónai nem Franciaországban ismerték meg egymást, de az író-kritikus figyelmét mégis Párizs irányította a festőre. Egyik cikkében írta erről később: „A Bibliothèque Nationale-ban kedves emlékem volt egy kicsiny könyv. Rodenbach írta, a belga író, a legfrissebb francia könyvkereskedés adta ki, s a színes rajzokat, melyek a szöveget elszórtan díszítették, keresetlenül elhelyezkedve: Rippl-Rónai József rajzolta. Kedves emlék és sokat jelentő, mert Rippl-Rónai volt ez ideig (1911-ben írta ezt Bölöni - L. A.) az egyetlen magyar festő, aki fejlődésében, festő esztendei kezdetén be tudott illeszkedni és tudott érvényesülni a modern művészet emberei között. Más volt Munkácsy szerepe, más volt Paál Lászlóé és a többieké: ő ment csöndesen, szomszédai között és ami szép és igazán nagyszerű dolog: a modern művészet précouseurjei között már akkor megtalálta a maga útját. Annak az igen fejlett intellektuális miliőnek, melyben élt, egy kicsiny darab művész Párizsnak, amelyből a mai művészet nőtt, hamarább volt ismert és méltányolt festője, mint Magyarországnak."

4 Még egyszer ki kell emelnünk, hogy Bölöni ezeket a sorokat 1911-ben írta, amikor végre a teljesedés stádiumába jutott Rippl-Rónai hazai elismertsége. Hosszú és nyugtalan évtized volt ez a festő számára, s nyilvánvaló - egyéb tények is bizonyítják -, hogy Bölöni György is hozzájárult ahhoz, hogy kedvezően záruljon. A műkritikus Párizsban kezdett érdeklődni az akkori modern művészet kérdései iránt, s a piktúra területén különösképpen Cézanne hatásának mibenléte foglalkoztatta.

5 A francia kiállításokon, műtermekben csiszolódott ízlésével hamar észrevette, hogy a századforduló utáni új magyar festők milyen értékeket képviselnek. „Magánvállalkozásként" szorgalmazta, hogy műveikkel néhány nagyobb, az artisztikum iránt fogékony hazai város közönségének bemutatkozzanak. Bölöni elsősorban erdélyi településekre gondolt, s így került sor a nagyváradi kiállításra (amit később Rippl-Rónai többször megismételt), amelynek nevezetes eseménye lett volna Ady Endre és Rippl találkozása, de ezen a festő nem tudott ott lenni. Hogy ez valóban „esemény" lett volna, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a konzervatív beállítottságú lapok még a megnyitó előtt igyekeztek megbontani az akkor már összetartozásukat hangsúlyozó új művészet képviselőinek táborát (szükséges utalni itt az induló Nyugat szervező erejére). A Hét például a következőképpen érvelt: „Kérdés, hogy Lóczy Lajos, Eötvös báró, Than Károly, Herczeg Ferenc, Molnár Ferenc, Kiss József, Mikszáth Kálmán, Fényes Adolf, Rippl-Rónai és Ferenczy Károly szintén annyira kicsinek érzik-e maguk körül a magyar kultúrát, mint a Nyugat ifjú megérzői és vérezői, akik belátták, hogy itt sem tanulni, sem tudni nem érdemes, te-