Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Kanyar József: Középiskola és középfokú oktatás a Dél-Dunántúlon a XVIII-XIX. században

A tanulók társadalmi megoszlását illetően a XVIII. század középiskolájában a nemesi származású diákok mellett már találkozunk a feltörekvő polgárság fiaival, de a jobbágy-paraszt szülők gyermekei is bejutottak azokba 15-20%os arányban Ambrus-Fallenbüchl Zoltán kutatásai szerint. Sok tehetséges és földhözragadt jobbágy-paraszt fiú szolga-diákként („credencialis fiúk, szolgatanulók") végezhette el a középiskolai tanulmányait, s vált számára lehetővé a társadalmi emelkedés. E gimnáziumi végzettség volt lényegében a belépőjegy a nemesi jogok eltörlése után is - a polgári társadalom soraiba, a társadalmi nivelláció egyik leghatásosabb eszközeként hazánkban. Johann Andritsch kutatásai szerint a gráci egyetem hallgatóinak is csak az egyharmada volt a nemes. Jellemző adatként közölhetjük tőle, hogy 1773-ban Somogyból az egyetem négy hallgatója közül Bognár Márton és Bognár Mihály polgári származásúak voltak, Hosszú Miklós pedig plebejus, és a mosdósi Babits Ambrus volt csak egyedül nemesi származású. A nem nemes tanulók számának XVIII. századi növekedését igazolta Molnár Aladár is azzal az adattal, hogy 1716-ban a nagyszombati gimnázium 721 tanulójából csak 3 volt a gróf, 5 a báró, 12 a „perillustris" és 20 pedig „praenobilis", a többi köznemes és közrendű („communi statu") diák volt. A kései feudalizmus záró szakaszában, - de a hazai középiskolai reformtörekvésekben szinte még a következő század fordulójáig is - mindvégig meghatározó szerepe volt a humanisztikus és a realisztikus irányzatok egymással versenyző küzdelmének. Mindez nemcsak a szerzetesi, de a nagynevű protestáns iskolákra is vonatkozott. A középiskolát hatosztályúvá bővítő II. Ratio latin nyelvű szelleme tovább konzerválta a feudalizmus magyar középiskolájának a legfőbb karakterét: a deákos műveltséget és fékezte a demokratikus nemzeti művelődési eszmék kialakulását benne, szembe is állítva egymással a deákos műveltséget az anyanyelvi műveltséggel. E latin nyelv szigetelő rétege volt az, amelyen alig tudott áttörni népünk gazdasági művelődését is szolgáló, s praktikus tudományú, s a polgári társadalmat is erősítő reáliskolák gondolata. Noha sok változás esett a XVIII. század fordulójáig a középfokú oktatás rendszerén e tekintetben, azonban még mindig találó volt Mikes Kelemen 1725. július 11-én Rodostóból keltezett levelének a szentenciája: „Nem akarom ezekből azt kihozni, hogy a deák nyelv haszontalan volna, hanem csak azt mondom, hogy egy nemes embernek idővesztés annyi esztendeig csak azt a nyelvet tanulni, mivel emellett más egyéb hasznos tudományt is tanulhatna; egy paraszt ember gyermekének még haszontalanabb és jobb volna, mihent írni és olvasni tud, valamely mesterséget tanulni, mivel a mesterségek és a kereskedések hajtanak hasznot egy országban." A gimnázium nálunk egyfajta és egyedüli középfokú intézmény volt, amely mindenki előtt megnyitotta kapuit. Ezt a gimnáziumot pedig nemcsak enciklopédikus szellemétől, de a padjaiba túduló növendékeitől is tehermentesíteni kellett volna már az alapítás első századában, de legkésőbb a XIX. század első felében, más típusú iskolák alapításával. A reformkor, különösképp a Széchenyi tevékenysége nyomán kibontakozó gondolatok és nevelési eszmék már új iskolatípusokban (reáliskolák, ipartanodák, s másfajta gazdasági iskolák) akartak közelíteni a polgári társadalom érdekeihez, kiépítve bennük a gazdasági művelődés és a társadalmi hasznosság kapcsolatrendszerét.