Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)
Péterffy Ida: Pálóczi Horváth Ádám, a somogyi banderista Budán (1790)
Akadt megmosolyogni való kezdeményezés is a magyarosodás erőltetésében. „Inkey Boldizsár ur megvesz egy sereg régi magyar süveget - írja a Magyar Kurír. - Jobbágyait összehivatja és kinek kinek fejéből a kalapot el vévén, maga költségén, süveget adott azoknak fejére." - Tegyük hozzá: sem ő, sem más nem adott csizmát a lábukra! A jobbágyoknak még sokáig kellett „űzőttfűzött bocskor"-ban járni, s taposni a sarat. A somogyi bandérium őrtálló kötelessége július 3-án lejárt, más megyéknek adták át nagy dísszel betöltött tisztüket. Július 10-én újabb látványosság tanúi lehettek a budaiak. Az aranytól, drágakövektől fénylő vagyontérő díszmagyarba öltözött követek és kísérőik zeneszó mellett vonultak fel az országgyűlés megnyitására. Horváth Ádám nem volt ugyan „szék-ülő" az ország gyűlésében, de mint banderista jelen lehetett a tanácskozásokon. Röpiratok, versek, dalok tanúsítják, hogy élénk figyelemmel kísérte a történteket. II. József németesítési törekvései után, „Először történetünkben, Leopold alatt és hozzájárulásával, az állam is gondjába jogadta a magyar nyelv ügyét." 19. Az 1790-91. évi országgyűlésen fontos szerepet kapott az anyanyelv helyzetének tárgyalása. Végülís e téren értek el legtöbbet. Az országgyűlésen - egyelőre a latin oratiók mellett - helyet kapott a magyarnyelvű szónoklat is. A közhivatalokban, ezentúl országszerte használhatták anyanyelvüket a honpolgárok. Kimondták, hogy a magyar nyelv „a legalsóbb iskolába taníttatni kezdődjön." Horváth Egy rövid tudósító levél c. röpiratában - „Kőit Budán 19. Junii. 1790." síkra szállt az anyanyelv védelmében. E nagyjelentőségű és méltatlanul elfelejtett munkájának ismertetésére még visszatérünk. Az országgyűlés résztvevői esténként is találkoztak. Fellendült a forgalom a vendéglőkben, kertes kiskocsmákba'n. A pestbudai szalonokban megélénkült a társasági élet. A csillogó banderista ruhába öltözött ifjú Horváthot, a már országoshírű poétát, a Dunántúlon jól ismert énekes-dalköltőt mindenütt szívesen látták. Kazinczy szerint: „a legkényesebb párizsi ízlésű dáma is elfelejti, hogy neki bajusz borítja be a száját, hogy hajai nincsenek tornyokra fürtözve, hogy dohány parfümírozta ruháit; s gyönyörködve mulat társaságában." 19 - Horváth társasági sikereinek titka nemcsak szellemes csevegése, élcelődő kedve volt, hanem sok ábrándos dala Vénuszról, Kupidóról, szerelemféltő Filliszről, boldog és boldogtalan szerelemről. Nem egyet közülük előkelő dámák „contess", „bárónő" - kívánságára írt. A legtöbbet névtelen - „Eggy Asszonyság kérttére ..." - ismeretlennek. Sok szép, ma is élő szerelmi dala mögött valódi érzést sejthetünk. „A szerelmes érzékenység nagyon könnyen serkenti a' Poétái lelket," — vallja - „a' Vers író Dajmon Cupidónak ollyan testvér je lévén, mint az álom a' halálnak." 20 A budai országgyűlés idején Horváth nemcsak dalaival kedveskedett a „szép nem"-nek. A sajtó híradásai nyomán, a férfiak elbeszéléséből a nők is értesültek arról, hogy mi történik az országgyűlésen, hogyan, miről szónokolnak, vitatkoznak a követek a díszes tanácsteremben. Jó lenne mindezt látni-hallani ! Horváth írásba foglalta a kívánságot, s a Karok és Rendek elé terjesztette, mint „prókátor". Ezt a sokat emlegetett, de részleteiben kevéssé ismert „javallatát" érdemes közelebbről is szemügyre venni. Annálinkább, mert a felvilágosodás jegyébén született alapgondolata mellett sok kortörténeti érdekességű, jellemző adatot tartalmaz az akkori, kiskorúságban lévő nők hibáiról.
