Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)

Komjáthy Miklós: A somogyi konvent II. Ulászló-kori oklevelei az Országos Levéltárban (4. közlemény)

tességgel, ill. szabályszerűen. Személytévesztésről is szó lehetett, valaki mást állítván Pálfy Dorottya asszony képében a konvent elé. Mielőtt a valóságos tényállást az adatok fényénél megtekintenők, hadd idézzem a szlavón nemességnek a bevallás körülményeit kifogásoló panaszához fűzött, általánosító vádját a somogyi konventtel szemben. E szerint Szlavóniából csupán azok mennek át Somogyvárra, akiknek ügye nem tiszta. Szlavóniából, illetve Horvátországból

8 valóban sokan fordultak ügyeik elintézése végett a somogyi Szent Egyed monostor konventjéhez. Kérdés azonban, vajon feltétlenül szabálytalanságot, rendellenességet kell-e e körülményben látnunk? Eckhart Ferenc megállapítása szerint" egy-egy hiteleshely illetékessége csak bizonyos megyékre terjedt ki. Ha a király új pecsétet adományozott valamelyik konventnek, mindig felsorolta a megyéket, amelyeknek területén e pecsét authenticirass.il bírt. A XV. század végére, úgy tűnik, kijegecesedtek a hiteleshelyek illetékességének határai. E határok nem egyszer fedték egymást. Eckhartnak nem is sikerült a magyarországi hitclcshelyek illetékességi körét pontosan feltüntető térképet rajzolnia.

1

" Az ügyfelek, a megyebeli nemesség érdekein kívül (hogy ti. lakóhelyükhöz minél közelebb találjanak hiteleshelyet),

11 néha a konvent, vagy a káptalan legsajátabb érdeke is megkívánta, ill. lehetővé tette, hogy illetékességének körét akár az egész ország területére kiterjesszék.'" A kérdésre, hogy a somogyi konvent illetékes volt-e eljárni szlavóniai, horvátországi ügyekben, egyértelmű választ adni nehéz. Ilyen működést a konvent mindenesetre éveken, évtizedeken át kifejtett. A szlavóniai nemesség azonban megkérdőjelezte e tevékenység tisztességét. A XV. század végétől ismételten foglalkoztak az országgyűlések a hiteleshelyek működésében tapasztalható visszaélésekkel. Az i486, évi X. tc. hihetetlen szabálytalanságokról („incrcdibiles enormitates") beszél. E szabálytalanságok, a törvény rendelkezéseiből következtethetően onnan származtak, hogy a hiteleshelyek jó részének személyzete nem állott hivatása magaslatán. Annak ellenére, hogy kimondták: csak javadalommal rendelkező, komoly méltóságot betöltő papok, szerzetesek végezhetnek hiteleshelyi tevékenységet, így már oltárigazgatók, vagy éppen káplánok nem, a gyakorlat egészen más képet mutatott.

13 A gyengébben javadalmazott, jelentéktelen beosztásban lévő káptalani és konventi embereket könnyen megvesztegethették, megfélemlíthették. Elképzelhető, hogy az ország nagyhatalmú urai igaztalan ügyek, hamis, valótlan tényállás írásbafoglalására is rávették, vagy rákényszerítették a tekintély és befolyás nélküli, káptalani és konventi embereket. Az 1492. évi 44. tc. az authentikus pecséttel rendelkező konventek apátjait és prépostjait teszi felelőssé az oklevelek kibocsátása során bekövetkezett hibákért és botrányokért. Ezek felszámolása végett elrendeli, hogy az ilyen konventekben legkevesebb hét szerzetesnek, mégpedig áldozópapnak kell állandóan tartózkodnia. A törvény egyéb rendelkezésekkel is igyekezett megteremteni a hiteleshelyi oklevelezés tartalmi és formai kifogástalanságának előfeltételeit. Az 1508-as egyházlátogatás siralmas állapotokat talált Somogyvárott.

11 Az apátság épülete düledezőben volt, tetőzete több helyen beázott; s ami a külső körülmények nyomorúságos voltánál is súlyosabban esett latba, mindössze öt szerzetes, tehát a törvényben előírt legalacsonyabb létszámnál két személlyel kevesebb élt falai között. Az öt bencés közül kettő munkaképtelen öreg volt (az