Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)

Vörös Károly: Az új- és legújabbkori várostörténetírás utolsó évtizedei - különös tekintettel a Kaposvár tanulmánykötetre

közös életműködésének, valamint a szervezetnek megállapítását és leírását látja szükségesnek: a fejlődés és hanyatlás ábrázolását, okainak és tüneteinek kimutatásával. Egy történeti alapú morfológiának és ezen alapuló osztályozásnak kidolgozása ez, és az így megállapított típusok összefüggéseinek, kölcsönhatásainak bemutatása: ezt néhány konkrét tipikus város ilyen szempontú leírásának kell kiegészítenie. A várospszicbológiáról szólva Déznai hangsúlyozza, hogy „a városok lelke individuális jellegű tömeglélek" : e zavarosan hangzó meghatározás mögött azonban az egyéni és kollektív magatartások konfliktusának és összefüggésének dialektikája, ennek alapjában helyes felismerése rejlik, - és ezek összegezéseként a helyileg kollektíven kiformálódott, ám egyedi, specifikus városi magatartás felismerése. Ennek kialakításában a szerző nagy jelentőséget tulajdonít, - és ezért a várostudomány keretében vizsgálandónak is tartja - a helyi hagyományoknak, a tradícióknak és - tudomásunk szerint hazai viszonylatban elsőnek - beszél a „városlélek műalkotásai''-ról „melyek lényegileg semmiben sem különböznek a falusi nép esztétikai megnyilatkozásaitól. Vannak városi népdalok, mesék, legendák, szokások, környezetszépítő elvek és díszítő eljárások, melyök éppen olyan naivak és bájosak, mint az ún. szabad természet ölén termettek". A városesztétika fejezetben végeredményben a városrendezés esztétikai igényeit rögzíti le, jellemző módon azonban kitérve már olyan, valóban a modern nagyváros esztétikájához tartozó mozzanatokra, mint a fény, a megvilágítás esztétikai szerepe, valamint a sajátos városi mozgás- és hangjelenségekre: ennek során hosszan beszélve az utcának a maga totalitásában, az azon mozgó emberekkel együtt jelentkező sajátos esztétikájáról. A városfilozófiát mint olyat Déznai tulajdonképpen nem tudja definiálni, mint ahogy itt tulajdonképpen nem is filozófiáról beszél: amiről szó van, lényegében egyfajta várospolitológia, mely általában a város és az állam, majd konkrétan a városi és az állami igazgatás egymáshoz való viszonyát, ennek sajátos problémáit, valamint a városnak az egyénhez való viszonyát tárgyalja. Jellemző, hogy itt már olyan mozzanatok számbavételét is megkísérli, mint a városi lakosság sajátos szórakozási igényei - és ismét felmerül az utca, mint a városi társadalom sajátos szervező tényezője, ezen belül különösen a korzó szerepe. De itt beszél Déznai a városi ember sajátos társadalmi pszichikumáról, mint ennek a városi politológiának elhanyagolhatatlan tényezőjéről. ,,A városi ember gondolati tevékenysége nemcsak gazdagabb és rendszeresebb, hanem könnyebb és gyorsabb ütemű is, amit a sokféle és nem szabályosan beálló változások és benyomások magyaráznak" - fejtegeti. Itt beszél egy várostudomány lehetséges témáiként az egyéniség és demokrácia, a város és a falu viszonyáról, város és vidéke kapcsolatáról: arról, hogy hogyan alakítja át vidékét a város és fordítva: a vidék a várost. A tanulmány befejezésül Budapest és Magyarország viszonyáról és a városok szövetségének kérdéséről beszél : utóbbit illetően könnyen felismerhetően kapcsolódva Bárczy polgármester akkori politikai törekvéseihez, de azonos hangon Adynak a „városos Magyarországáról szóló szavaival is. Ha Déznai fejtegetései sokszor zavarosak, nem is mindig logikusan kapcsolódnak egymáshoz és egészükben: rendszerezési elveikben és fogalmazásukban egyaránt magukon viselik a kor idealista német kultúrfilozófiájának nem egy jegyét (ami legalábbis megkérdőjelezi Déznai koncepciójának önállóságát is), mégis kétségtelen, hogy mindennek ellenére a jelenségnek, a modern városnak