Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)

Szili Ferenc: Hadifoglyok az I. világháború idején a Mezőgazdasági Ipar Részvénytársaság kaposvári cukorgyárában és béruradalmában

akarta biztosítani. A Gazdasági Munkabizottság mellett működő hadifogoly felügyeleti tiszt tartotta a kapcsolatot a felsőbb katonai parancsnokságokkal és a hadifogoly-táborokkal. A megyéknek megállapított hadifogoly kontingenst azonban sohasem a szükséglethez szabták, hanem a rendelkezésre álló hadifogolylétszám alapján osztották szét. így Somogy megye hadifogoly kontingensét 1916-ban 8700 főben állapította meg a Földművelésügyi Minisztérium, amelyből 8400 főt kiutaltak, de ebből 742 fogoly nem érkezett meg a megyébe.

J/

' A munkabizottsághoz beérkezett kérvények tömegéből kitűnt, hogy a gazdák a meglévő hadifoglyokon kívül több mint 6000-et kértek.

15 A nagy munkáshiány elsősorban abból adódott, hogy a népfelkelő behívások és a hadimunkára igénybevettek száma igen magas volt, az alispán szerint „a had- és népfelkelő köteles férfiaknak mintegy 80%-a hazulról távol van".

16 Az 1916. augusztus 7-1 évnegyedes közgyűlésen az alispán beszámolójából egyértelműen kitűnt, hogy a nagy munkáshiány a katonai osztagokkal, hadifoglyokkal, galíciai munkásokkal csak részben volt pótolható. Éppen azért a megyei Gazdasági Munkabizottság a megyei kontingensen felül az aratási munkálatokra újabb munkásosztagokat igényelt. A Földművelésügyi Minisztérium a rendkívüli viszonyokra való tekintettel a kontingensen felül 922 hadifoglyot és 816 galíciai munkást bocsátott a megye rendelkezésére, a Honvédelmi Minisztérium pedig 254 katonai munkásosztagot, vagyis 5080 katonát vezényelt ki a gazdasági munkálatok végzésére. Ezen felül még 4000-re tehető az egyenként szabadságolt mezőgazdasági munkások száma.

1

' A mezőgazdasági munkaerő gondjait ezzel csak átmenetileg lehetett megoldani, mert a katonai munkásosztagokat és az egyénenkénti szabadságolást csak korlátozott időre biztosították, így az őszi munkák időszakában az igény és az adottság egyensúlya ismét felbomlott. A munkaadók a hadifogoly munkásokat szívesebben fogadák, nemcsak azért, mert olcsóbb munkaerőnek számítottak, hanem azért is, miként azt báró Inkey Pál ihárosi tógazdaságának intézője indokolta a megyei Gazdasági Munkabizottságnak, „a katonákból álló munkásosztagot azért nem kérünk, mert mindenkor az a veszély fenyeget bennünket, hogy a parancsnokság a megkezdett munka derekán bevonultatja, s a megkezdett munka félbeszakad".

18 Az 1917-es évben az uradalmak egyre sürgetőbben igénylik a hadifoglyok kiutalását, arra hivatkozva, hogy a folytonos katonai behívások a cselédséget szinte „megtizedelték", aratómunkásokat nem tudnak szerződtetni, napszámosokat pedig még drága pénzért sem lehet kapni. Somogyszobról a Hohenlohe herceg intézője arról számolt be, hogy vidékről akarták munkásokat szerződtetni „de az összeszedhető munkások oly selejtesek, valóságban söpredék népség voltak, hogy azt használni lehetetlen volt".

19 A paraszti gazdaságok is válságos helyzetbe kerültek a háború utoisó két évében, mivel a cselédek és a mezőgazdasági agrárproletárok után most már a módosabb parasztokat is besorozták. A nehéz fizikai munkát igénylő mezőgazdasági termelést a női és gyermekmunkával nem lehetett elvégezni. A magukra maradt, munkától megrokkant idős emberek kérvényeiből megrázó kép rajzolódik elénk, amelyekből egyértelműen kitűnik, hogy a hadigazdálkodás tehertételét döntően nekik kellett vállalniuk. A fentieket igazolja a balatonleilei kisgazdák kérvénye is, amelyben arról panaszkodnak, hogy „fiaink hadba vannak, mi magunk munkatörődött koros emberek vagyunk, kik nem vagyunk képesek gazda-