Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)

4. Komjáthy Miklós: A somogyi konvent II. Ulászló-kori oklevelei (III. közlemény)

32­1495- szeptember 28. A somogyi Szent Egyed monostor konventje Zápolyai István nádor 1495. szeptember 16-án, Korotnán kelt parancslevele alapján a parancs levélben foglal­tak kivizsgálására Bodo-i Kwn György nádori emberrel tanúbizonyságul kiren­delte a maga emberét, Sebestyén papot. Ezek Szent Máté apostol és evangélista ünnepe előtti szombaton (szeptember 19-én) nyomoztak Somogy megyében a tény­állás után, s megállapították, hogy minden úgy történt, ahogy a panaszos fél elő­adta. Erre a nádori ember, a konvent küldöttének jelenlétében, Debrek-i Györ­gyöt és Margit asszonyt Debrek-en, Gamasy Györgyöt Warachyk-on, Orsolya asszonyt pedig Kwnffolwa-n, azaz mindegyiket a maga birtokán megidézte a ná­dor elé a panaszosokkal szemben Szent Mihály arkangyal ünnepének nyolcadára (október 6-ára) ; tudtukra adván azt is, hogy akár megjelennek, akár nem, a ná­dor a jog előírásai szerint fog ítélni az ügyben. (Papír. - Zárópecsét maradványa. - Dl. 101225. Batthyány hg.-i lvtr. Acta antiqua. Alm. 5. Lad. 7. Miscell. nr. 161.) 33­1495. szeptember 29. A somogyi Szent Egyed monostor konventje, Zápolyai István nádor 1495. augusztus 8-án kélt parancslevele értelmében, a nádornak a királyi curiából kü­lön e célra kiküldött embere, Syger László mester, a királyi curia jegyzője mellé adta a maga emberét, Sebestyén papot, akik Máté apostol és evangélista ünnepe előtti vasárnap (szeptember 20-án) Segesd mezővárosába mentek, amely most a perben levő Báthori András és György kezén van s ott a királyi ember, a kon­vent küldöttének jelenlétében, Báthori Andrást és Györgyöt Corvin Jánossal szemben Szent Mihály arkangyal ünnepének nyolcadára (október 6-ára) a nádor elé idézték. Azt is tudtukra adták, hogy akár megjelennek a határidőre, akár nem, a nádor a jog előírása szerint fog ítélni. (Papír. Zárópecsét töredéke. - Dl. 20346. - NRA. Fasc. 566. nr. 12.) 34­1495. október 19. A somogyi Szent Egyed monostor konventje előtt Ker-i Takachy Antal, valamint nemes Margit asszony, Ker-i Zalay András özvegye és leánya, nemes Katalin asszony, az említett Antal felesége minden világi és egyházi ügyükben, amelyeket ők másokkal szemben, vagy mások velük szemben indítanak, egy­mást kölcsönösen, valamint Wagi Györgyöt, Kysgymolth-i György deákot, Ta­kach-i Imrét, Hol-i Jánost, Pelen-i Pált, Reche-i Imrét, Solmos-i Lászlót, Buda-i Ledeczy Istvánt, Boghka-i Kesos Pétert, Gerede-i Istvánt, Pecz-i Peremes Jánost ügyvédjükül vallották. (Papír. írása kissé elmosódott. A hajtások mentén repedt. - Dl. 46326. - Mú­zeumi Törzsanyag.)

Next

/
Thumbnails
Contents