Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)

Függelék - A Somogy megye múltjából (1970-1974) c. Levéltári Évkönyv 1-5 kötetének a vitája 1974. szeptember 26-án Kaposvárott

riban ennyi oklevél volt a Gyűjteményben, most 108 ooo). Ezt sokallván, azt mondta, hogy egyelőre a Dunántúlra szűkíti le kutatásait. Ahhoz is, szólt a felvilágosítás, sajnos, íoo ooo oklevél feldolgozására van szükség. Megelégszem, mondotta erre, a bakonyi erdők múltjának a feltárásával. Ehhez is, bizony, volt a felelet, át kell búvárkodnia mind a íoo ooo oklevelet. A Mohácselőtti Gyűjteménynek akkor is voltak s azóta is készültek segédletei. Ezek a segédletek azonban nem olyanok, hogy a kutatónak tárgyi, vagy földrajzi szempontból adhatnának eligazítást. Mégsem annyira reménytelen a helyzet, mint amilyenre iménti példámból következtetni lehetne. Vannak módok, amelyek az áttekinthetetlenül nagy anyagnak legalább egy részét egy bizonyos terület kutatói számára megközelíthetővé teszik. Ismeretes, hogy a feudalizmus korában az ügyek intézésének jelentős központjai voltak az ún. hitclcshelyek, a káptalanok és a konventek. A nem országos illetékességű hitclcshelyek, mint pl. a pécsi káptalan, vagy a somogyi konvent iratemlékei nagyjából zárt, körülhatárolt területre vonatkoznak. Aki tehát erre a területre kutat, annak mindenesetre át kell néznie a illetékes hiteleshelynek az ő korszakára vonatkozó okleveleit. Ezek az oklevelek annak a vidéknek, megyének, tájnak, az ottani falvaknak, mezővárosoknak, városoknak elsőrendű forrásai. Amikor Kanyar József azzal a megtisztelő felszólítással fordult hozzám, hogy írjak a Somogy megyei Levéltár Évkönyveibe, elhatároztam: a felszólításnak olymódon teszek eleget, hogy folyamatosan közlöm majd a somogyvári Szent Egyed monostor konventjének, mint elsősorban Somogy vármegye területére illetékes hiteleshclynek Mohács előtti okleveleit, tartalmi kivonatokban. Úgy gondoltam, hogy ezzel közvetlenül és közvetve is szolgálatot tehetek Somogy megye s a Somogy megyei települések története íróinak. Közvetlenül azzal, hogy lehető teljeséggel közlöm az oklevelek tartalmát, megadván az oklevélben szereplő mindenegyes személy és hely (így a dűlők, vizek, erdők stb . . .) névét. Kivonataimat igyekeztem és igyekszem úgy megfogalmazni, hogy azok, legtöbb esetben, nélkülözhetővé tegyék az eredeti okleveleik tanulmányozását. Közleményeimben egyelőre a somogyi konventnek az Országos Levéltárban található okleveleire szorítkozom. (A Mohács előtti, magyarországi iratnyagnak több mint, háromnegyed részét őrzi az Országos Levéltár.) Ha időm és egészségem engedi, közölni fogom a somogyi konventnek az Országos Levéltáron kívül található okleveleit is. így a prímási levéltár, a pannonhalmi bencés főapátság levéltárának, a püspöki, megyei, városi stb . . . levéltárak, később esetleg a külföldi, elsősorban az egykori magyar területek levéltárainak anyagát. Oklcvélkivonataimmal közvetve is szeretnék szolgálatot tenni szülőföldem helytörténészeinek. Közvetve olyképpen, hogy kritikailag megrostálom az okleveleket, történelmi feldolgozásra alkalmassá teszem. Többek közt azzal is, hogy figyelemmel kísérem az okleveleket kibocsátó szerv, a konvent működését, ügyintézésének mechanizmusát. Mint fentebb már volt róla szó, a hiteleshelyek voltak a Mohács előtti Magyarország mindennapi életének a gócpontjai. Ügyes-bajos dolgaikban oda fordultak az emberek. A hiteleshelyck vizsgálták ki a különböző bűnügyeket, a magánjogi jellegű panaszokat, előttük kötöttek adás-vételi szerződéseket, velük írattak végrendeleteket, ott tettek bevallásokat legtöbbször hatalmas ingó és ingatlan vagyonok dolgában. A peres ügyek kivizsgálására kiküldött konventi, káptalani emberek jelentései nem egyszer szóltak arról, hogy a királyi emberekkel körben jártak és mindenkitől, akitől illett és kellett, tudakolták a panasz tárgyává tett esemény, tények, tekintetében az igazságot. Néha egy egész vármegyét, vagy vármegyényi területet jártak be egy nap alatt - legalábbis a jelentések szerint. Legtöbbször lovoa, néha szekéren. A relatiok szinte sablonossá vált fordulatából, hogy a nyomozásra küldöttek meggyőződtek: minden úgy történt, amiképpen a panaszban előadták, azt a gyanút ébreszti, hogy az inquisitio a XV. századra már üres formasággá vált; a királyi és hiteleshelyi emberek küldetésének érdemi része akkorra már az idézésre, perbohívásra szorítkozott. (Néhány, a tanúk nevét és vallomásukat is megörökítő jelentés az egykaptafára készült relatiok szürke áradatában ritka jelenségnek tűnik.) A Mohács előtti századok hiteleshelyi iratait olvasva kérdés-kérdésre tolul fel bennünk. így pl.: mekkora volt az ügyintézés időigénye? Talán a középkori ember számára közömbösebb volt az ügyintézés gyorsasága, zökkenőmentes volta, mint a ma emberének. A források értékelése szempontjából, sőt önmagában sem érdektelen megfigyelnie azonban, hogy több évtized során gyorsult-e, vagy változatlan maradt az ügyek intézése? Feltehető, hogy ez a tény is kihatott az akkori társadalom „közérzetére". Nem érdektelenek azok az ügyek, amelyekben megtörténtük után több ízben is, így egy esetben pl. öt héttel, majd öt évvel s végül huszonöt esztendővel indult nyomozás. (Minden alkalommal részletes jelentéssel a nyomozás eredményéről.) Eckhart Ferenc alapvető munkájában nem tudott pontos választ adni arra a kérdésre, hogy a hiteleshelyek illetékessége meddig terjedt? Kétségtelennek látszik, hogy a hiteleshelyck illetékességi körét precízen nem határol-