Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)
7. Tóth Tibor: A nagyüzemi szerkezet és szemléletmód kialakulásának kérdései a mernyei uradalomban
kintve, csak a munkaerőkínálat századvégi hullámzása - találkozva a beruházások növekedése által is növelt anyagfelhasználás hatásaival - olyan önköltöségnövekedést hozott magával, ami önmagában is a termelői árrés nagyarányú csökkenéséhez vezetett, ez pedig a befektetett tőkék értékesülésének, azaz az uradalom jövedelmezőségének a csökkenő tendenciáját eredményezte. (Nem kívánunk itt részletes önköltségelemzésbe bonyolódni, pusztán a szemléltetés kedvéért iktatjuk ide, hogy az 1882-1907 közötti negyedszázad alatt az anyagköltségek viszonylag alacsony, 5-9%-os részaránya és változatlan termelékenység mellett az önköltség átlagosan 10%-os növekedést mutatott.) A megoldást e körülmények között egyértelműen csak az értékesítési tevékenység fokozása jelenthette, melynek útja, extenzív vagy intenzív formája sokáig nem látszott egyértelműen eldöntöttnek; a kérdés megválaszolására a termelés részletesebb elemzése adhat majd módot. * * * A fentiekben áttekintettük az uradalom egész belső gazdasági mozgását, lehetőségeit egyik oldalról alapvetően meghatározó szerkezeti elem, a tőkestruktúra változásait. Igyekeztünk az adott témán belül maradni, a felvetődő problémák konkrét vonzatait szándékosan nem elemeztük, a felmerülő kérdéseket válasz nélkül hagytuk. A továbbiakban is ezt a gyakorlatot kívánjuk folytatni, és csak a leglényegesebb, kapcsolódó kérdésekre hívjuk fel a figyelmet, jelesül, hogy a fent leírt változások által meghatározottan hogyan alakult át az uradalom vezetésének ökonómiai gondolkodása, mint egyúttal az üzemi szituációk tükröződésének a terméke is; majd ezután, a két tényező — a tőkestruktúra és az ökonómiai gondolkodás - milyen technológiai kapcsolatrendszert hozott létre az uradalomban. A tőkestruktúra alakulása szempontjából tehát az adott korszakban a legfontosabb tennivaló kettős volt: egyrészt új és új termelői kapacitások létrehozásával növelni kellett a felhalmozást, másrészt a felhalmozástól függően, sőt - látni fogjuk - néha még ettől függetlenül is megoldandó volt a már adott termelői kapacitások kihasználása által megkívánt pótlólagos beruházások, ill. a szükséges állóeszköznövelésnek a feladata is. Nem kis nehézséget okoztak e feladatok általában sem, és - mint láttuk - uradalmunkban különösen nem. Egy 1853-ban - nagyon szeretnénk hangsúlyozni - intern célra készült felmérés szerint a jobbágyfelszabadítás ténye az uradalom számára összesen 15 661,59 ezüstforint veszteséget okozott. 24 Változatlan valutában számolva, ez az üzemi veszteség az első éveket tekintve a következő volt: bruttó bevételek 1848. 168 327,12 frt. 1849. 65 348,03 frt. 1850. 70 137,25 frt. 1851. 66 728,81 frt. bruttó kiadások 77 076,83 frt. 24 095,85 frt. 27 607,82 frt. 28 879.88 frt. A fenti nyolc szám, önmagában is és összefüggéseit tekintve is, nagyon érdekes. A bevételek nagyarányú csökkenése jelzi, hogy az uradalom kénytelen volt elviselni azt a tényt, hogy többé nem rendelkezhetett kénye-kedve szerint a korábban neki teljesen kiszolgáltatott 785 úrbéres ház népével, másrészt azonban a befektethető források hiányában az önálló üzemépítés lehetőségei is még csak