Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)
Csorba Csaba: Erődített és várrá alakított kolosorok a Dél-Dunántúl török kori végvári rendszerében
Az 1546:44. tc. kimondta, hogy a király gondoskodjon Dombó, Kapós, Üjvár, Somogyvár, Kák, Sziget, Tihany, Csesznek, Szentmárton (= Pannonhalma) váráról - a kiemeltek az erődített kolostorok -, mivel azokat a török terjeszkedés csaknem minden bevételi forrásuktól megfosztotta. Előbbiek mellett Kapornak jelentősége is hirtelen megnőtt 1547-re. Ekkor úgy említették, mint Zala megye katonai központját. 53 A dunántúli rendek körmendi gyűlése további építését Zala megye feladatává tette. 54 Az erődített kolostorban ekkor még öt szerzetes is élt a katonaság (várkapitány, várgazda, lovasok és gyalogosok) mellett. 55 Somogyvár őrségének nagyságát is ismerjük 1549-ből: 24 hajdú őrizte, akiknek évi zsoldja 575 Ft-ot tett ki. 56 Ugyanekkor Pannonhalma őrsége 12 lovas, 32 hajdú (zsoldjuk évi 1200 Ft), a felvidéki Ság premontrei kolostorváráé 24 lovas, 50 hajdú (zsoldjuk évi 2544 Ft). 57 1550-ben Somogyvárra 32 huszárt, és 32 gyalogost rendeltek a meglevők mellé, tehát közel négyszeresére nőtt őrsége. 58 Lövőidre ezzel egyidőben 25 huszárt, Tihanyba 24 huszárt és 16 gyalogot, Szentmártonba 12 huszárt és 32 gyalogot rendeltek. 59 1552-ben Tihany őrsége 50 gyalogos, 40 huszár, Szentmártoné 200 gyalogos, 20 huszár, 1553-ban Lövölde 100 hajdú. 60 A végvárrendszer rendeződését mutatja az, hogy 1550-ben instrukciót kapott Tihany, Szentmárton, Keszthely erődített kolostorának kapitánya is. 61 Egyelőre nem szűnt meg a szerzetesi élet sem a dél-dunántúli erődített rendházakban. 1550. november 7-ről van adatunk a zalavári, 15 51. április 23-ról a kapornaki konvent működésére. Somogyvárott is voltak még bencések 1553-ban is. 62 Viszont Bakonybél 1550 körül már pusztán állt, s Lövőidre sincs többé adatunk 1552 után. 63 Még északabbra, a pannonhalmi rendházban - ha nehézségek közepette is -, az egyházi élet folyamatos maradt. A szerzetesek és az ott lévő katonaság viszonyát 1548. október i-én szabályozták. 64 Az erősségnek nem használható, ill. fel nem használt kolostorokat a magyarok (de éppen úgy a törökök is) igyekeztek megsemmisíteni, vagy hasznavehetetlenné tenni, hogy az ellenség meg ne építhesse. így volt ez a tálodi, vázsonyi pálos kolostor esetében is. 6 ° Héderhelyt - melyet szerzetesei a török veszély miatt 1546-ban elhagytak - 1550-ben és 1554-ben le akarták romboltatni a magyarok. 66 Somogyvár avult erősségét nem sokáig lehetett tartani. Már 15 5 3-ban attól rettegtek: „Ha Somogyvárt a török megépíti, jaj, Kanizsának, Csurgónak, sőt vége lesz Pettaunak, s az egész vidéknek." 67 Az aggodalom jogos volt, különösen akkor nehezedett a helyzet, mikor 15 54-ben Kaposvár is török kézre került. 1555-ben Nádasdy Tamás a következőképpen sorolta fel, ill. állította rangsorba a dunántúli magyar végházakat: Castra - Győr, Tata, Palota, Csesznek, Szentmárton, Ugod, Pápa, Kesző, Debrente, Devecser, Somlyó, Vázsony, Tihany, Sümeg, Csobánc, Szigliget, Tátika, Keszi, Szentgrót, Zalavár, Komár, Berzence. Castella - Szentgyörgy, Marót, Kéthely, Mére, Csákány, Korotna, Sulyok, Szenyér, Mesztegnyő, Bajom, Lak, Kapós, Sziget, Szentjakab, Fortalitia - Asszonyfalva, Sitke, Bér, Egervár, Kernend, Peleske, Kanizsa, Csorgó, Murai-Szombat, Rum, Hidvég, Kapu, Vasvár. 68 A helyzet veszélyességére jellemző, hogy 1552 körül Verancsics, a pornói cisztercita apátság kegyura a végvári vonaltól viszonylag távoleső rendházat is megerődítette. 69
