Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)
Tóth Tibor: A mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítás előtt
tása kapcsán rendszerbe foglalta az általuk használt két féle gyarapítási mód, a porbújtás és a tőkedöntés körüli konkrét tennivalókat is. A munkák közül különösen a rétek és a szántók állandó tisztítására, 21 a magágykészítésre és a különféle termények betakarítására helyeztek nagy hangsúlyt. Az őszi gabonák vetését megelőző talajelőkészítés módján, a háromszori szántáson ugyan nem változtattak, viszont elrendelték a mélyítést. A tavasziak alá történő korábbi, egyszeri szántást azonban kévéseitek és ezért elrendelték az ősziek tarlójának a tél beállta előtt történő jó mély szántását. A betakarítási munkák közül az aratás jelentette a legnagyobb feladatot, miután a kapásokat rendszerint részes művelésbe adták. Az őszigabonáknak sarlóval, a tavasziaknak kaszával való aratása, ill. takarása ekkor még általános volt, a sarlós aratás fokozatos kiszorulása csak a 30-as évek második felében kezdődött el. A gabonák készítését nyomtatással, ill. csépléssel egyaránt művelték, bár az Instructió az utóbbi megoldást takarékossága, és a nyert szalma jobb minősége miatt egyértelműen előnybe helyezte. A szántóföldi kultúrák őszi nyomásán a kenyérgabonákat és az ősziárpát termelték. A tavaszi termények sora sokkal változatosabb volt. Közülük a legfontosabb a zab, a kukorica, krumpli, illetve a zalai Dörgicse vidékén az előzőek helyett a tönköly és a tavaszi árpa voltak. Általános volt még a hajdina termelés, egy-egy kisebb területen már sor került a lencse, a gömbölyű borsó, a mohar, a köles és a kender vetésére is. A mernyei gazdaságban ez évben, 1809-ben a tarlórépa vetését is elrendelték és elhatározták, hogy megkísérlik az őszi mákvetést is. Sajátos dolog volt, hogy az aprólékosan részletezett szántóföldi kultúrák mellett az Instructió az állatokról csak nagyon kevés és nagyon vázlatos megjegyzéseket tett. Mindössze a rétgazdálkodásról, ill. az erdei legelők használatáról szóló passzusok jelzik, hogy azért a tulajdonosok az állattartással is igyekeztek törődni, de valószínűleg az állomány kis száma, a szilaj tartásnak már rég kialakult és bevált rendszere, mint nyilvánvaló evidencia, nem látszott ismételten rögzítésre méltónak. A birtok tulaj donbavételével egyidejűleg prosperáló gabonatermelés a figyelmet érthetően terelte el erről a gazdasági ágról, szinte másodrendűvé degradálva azt. Jellemző módon az épületekkel kapcsolatos tiszti teendők is elsősorban és szinte kizárólagosan a magtárak belső rendjének és állandó javításának a teljesítésére szorítkoztak, az állattartás ekkor még nem szerepelt az épület beruházások között. Maga az Instructió, amely az uradalom egész berendezésének és a gazdálkodás általános és részletes szabályozásának az igényével készült, elsődleges feladatának mégis csak a bevételek maximális emelését tűzte ki célul. A feudális járadékok behajtásának aprólékos szabályozása - e kérdéskör részletezése megközelítőleg az Instructiónak a negyedrészét teszi ki -, de a termények eladásának szinte állandóan napirenden tartása is e törekvésekre utal. A gabona eladásoknál nem ritkán még áron alul is árultak, hiszen a gazdaság beindításához pénzt, minél több pénzt kellett szerezni, minden áron. Az 1809-10-ben összesen beruházott 121 871 frt. 59 kr nagyon tekintélyes summa volt, különösen ha számbavesszük, hogy a korábbi években bármilyen tartalék képzése az új tulajdonosoknak aligha állt módjában. Jellemző egyébként, hogy ezeknek az éveknek az összes uradalmi bevétele nem ért el 82 000 forintot. 22
