Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Benke József: A termelőszövetkezeti mozgalom és a termelőszövetkezetek társadalmi-gazdasági viszonyainak a fejlődése Somogyban. (1957-1970.)

szövetkezetekben. A tagság jövedelme (részesedése) az átszervezés évei alatt — 1957- és 1958-hoz viszonyítva - lényegcsen csökkent, akkor, amikor mind az állami gazdaságok dolgozóinak, mind a szocialista iparban dolgozóknak bérszín­vonala növekedett az előző évekhez képest. Az átszervezés befejeződése után (1962-1970 között) a megye termelőszö­vetkezeti parasztságának jövedelme általában 15-20%-kal az országos átlag alatt maradt. 01 ' Ami a megyén belül a leginkább feszítő, az a gyenge téeszekben az egy dolgozó tagra jutó részesedés alacsony volta:' 0 1962 és 1966 közötti fél évtized­ben alig érte el a megyei átlag 60%-át (mint említettük, e fél évtizedben az ösz­szes termelőszövetkezetek több mint negyede, 27,2%-a tartozott a gyenge kate­góriába 1 ). Táblázataink' 1 azt mutatják be,' 2 hogy 1953/56 átlagához viszonyítva So­mogyban az átszervezés éveit megelőzően több mint 44%-kal nőtt, az átszervezés alatt pedig több mint i5°o-kal csökkent a termelőszövetkezetek tagjainak ré­szesedése (I.). Időpont Állami gazdaságok Szocialista ipar Termelőszövetkezetek I. 1953/56 866 Ft 100 % 93 5 Ft 100 % 574 Ft 100 % 1957/58 1236 Ft 142,7% 1309 Ft 140,0% 829 Ft 144,4% 1959/61 1247 Ft i43,9% 1146 Ft i43,9% 487 Ft 84,8% 1962/67 1274 Ft 147,1% 1466 Ft 156,7% 863 Ft 150,3% 1968/70 1743 Ft 201,3% 1693 Ft 181,1% 1368 Ft 237,5% Il/a 1953 879 Ft 94,o% 813 Ft 328 Ft 35,i% 56,4% 1954 753 Ft 80,5% 901 Ft 527 Ft 35,i% 56,4% 1955 870 Ft 93,i%) 965 Ft 100 % 729 Ft 78,0% 1956 962 Ft 102,9% 1058 Ft 713 Ft 76,3% 1957 1282 Ft 97,9% 13 13 Ft 879 Ft 67,2% 1958 1190 Ft 90,9% 1304 Ft 100 % 779 Ft 59,5% 1959 1218 Ft 90,5% 1327 Ft 422 Ft 3i,4% i960 1232 Ft 0/ 91,5% 1358 Ft 475 Ft 3 5,2% 1961 1260 Ft 93,6% 1354 Ft 100 % 5 57 Ft 4i,4% 1962 1210 Ft 88,5% 1392 Ft 782 Ft 57,2% 1965 1257 Ft 84,9% 1414 Ft 788 Ft 5 3,2% 1964 1259 Ft 85,1% 1454 Ft 837 Ft 56,6% 1965 1233 Ft 83,3% 1464 Ft 100 % 854 Ft 0 / 57,770 1966 1304 Ft 88,1% 1478 Ft 921 Ft 62,2% 1967 1379 Ft 93,2% 15 9 1 Ft 994 Ft 67,3% 1968 1500 Ft 88,6% 1600 Ft 1300 Ft 76,8% 1969 1789 Ft 105,7% 1688 Ft 100 % 1375 Ft 81,3% 1970 1941 Ft 114,7% 1791 Ft 1415 Ft 83,6% Il/b 1953/56 866 Ft 92,6% 93 5 Ft 100 % 574 Ft 61,4%) 1957/58 1236 Ft 94,4% 1309 Ft 100 % 829 Ft 63,3% 19 5 9/6 1 1247 Ft 92,6% 1346 Ft 100 % 487 Ft 36,2% 1962/67 1274 Ft 86,9% 1466 Ft 100 % 863 Ft 58,9% 1968. 70 1743 Ft 102,9% 1693 Ft 100 % 1369 Ft 80,5%

Next

/
Thumbnails
Contents