Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Komjáthy Miklós: A somogyi konvent II. Ulászló-kori oklevelei az Országos Levéltárban. (Első közlemény.)

bán egri püspök Bornemyza Jánosnak a rómaiak királyához történt átpártolása után az említett Benneket és Penthekhel-t birtokában tartotta. Naghberen-i Boda Máté és Mach-i Katho Lukács úgy vallott, hogy igazán tudja mindegyik: a szó­ban forgó birtokok a vajda kezén voltak, aki később visszaadta azokat Borne­myza Jánosnak. Azt azonbaa egyik sem tudja biztosan, hogy e birtokok voltak-e valaha is a püspök kezén. Zakachkelked-i Palfy Tamás tudomása szerint soha­sem volt sem Orbán püspöké, sem testvéreié az említett, két birtok, Bennek és Penthekhel, de a vajda foglalta el, majd adatta vissza azokat Bornemyza Já­nosnak. Az ugyanarról a Kelked-ről való Therek Mihály, Wyd-i Santha János, Kathona Mátyás, Palfy László és Pwska Pál, Kek-i Nemes Máté, valamint Zenthmyhalkeky-i Darabos Benedek mindenben úgy vallott, mint Palfy Tamás. Wyd-i Farkas Bertalan, Bencze Demeter, Feyer Ferenc, Gandos Gergely tudo­mása szerint a vajda azokat a birtokokat visszaadta Bornemyza Jánosnak; más dologról egyik sem tud semmit. Wyd-i Kowach Gergely, Zakachy-i Palfy Sebes­tyén, az ugyanabból a Zakachy-ból való Hegedes Mátyás és Myklossy Ambrus vallomása szerint a vajda az említett Bennek és Penthekhel birtokokat elfoglal­tatta, majd pedig Bornemyza Jánosnak visszaadatta; egyebekről nem tudnak. Bar-i és Zomayon-i György, Somogy megye szolgabírái úgy vallottak, hogy mint Thewl-i Imre. Zerdahel-i Danch Pál és a zselici (de Sylizio) Szent Jakab apostol monostor apátja, Pál, Danch Pál hitére, Pál apát pedig tiszta lelkiismeretére és papi méltóságára hivatkozva, úgy vallott mindenben, mint Thewly Imre. Ded-i Ellyes Bálint, Darabos Pál és Weg Mátyás vallomása szerint a vajda az említett birtokokat visszaadta Bornemyza Jánosnak. Másról a tanúk nem tudnak. A tanú­kihallgatás, igazságkeresés és köztudomány lefolyását Szent Mihály arkangyal most következő ünnepének nyolcadára jelentik a királynak, visszaküldve egyide­jűen Bátori István országbíró ítéletlevelét, amelyet szokás szerint, kívülről a szé­lén a konvent pecsétjének fejével megpecsételtek. * I. Miksa német-római császár (1493-1519.) (Papír. - Zárópecsét nyoma. - Dl. 19 840. - N. R. Fasc. 9. Nr. 2. Hátlapján egy­korú kézzel: „Pro a[ctore] Emericus literátus de Reche solvit.") 8. 1492. szeptember 20., Korothna Zápolyai István örökös szepesi ispán, nádor a somogyi egyház konventjé­nek meghagyja, hogy az alábbi ügyben hites bizonyságul küldje ki a maga embe­rét Erchyy János, vagy Chygeth-i Bércek, esetleg Jwtha-i Gergely, vagy pedig Wasad-i Albert királyi emberek valamelyikével. Zerdahel-i Dersffy István nevé­ben panaszt tettek a nádornak, hogy Mátyás király halála után, Oculi vasárnapja körül abban az esztendőben, amelynek harmadik fordulója közeledik (1490. már­cius 14-e körül)* Zsigmond pécsi püspök és testvére, Ernusth János a panaszos Körös megyei várkastélyát, Thapalawcz-ot megostromolta s oda várnagyként be­helyezte Rahina-i Bochkay János fiát, Miklóst. Bochkay Miklós az ott talált 40 hordó bort, 200 marhát, három kazal gabonát elvitette Kamarcza-i János Thwlowa-i várkastélyába. Mindezzel meg nem elégedve, a panaszos jobbágyait bilincsbe verette s kénye-kedvére fogva tartotta. Közülük néhányat minden ja­vától megfosztott, sőt a panaszos Thapalowcz-i jobbágyaira és lakóira különböző

Next

/
Thumbnails
Contents