Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Kelemen Elemér: A népoktatás Somogyban a dualizmus kezdő éveiben

már csak nosztalgikus emlékekben élt;

144 csupán a babócsai alsó járásból érkeztek időnként hírek a népnevelési egylet hatására Komlósdon, Csokonyán és Visontán alakult olvasókörökről.

145 Az óvodaügy - a történeti előzmények és a haladó pedagógiai törekvések ellenére - nem kerülhetett napirendre a „népiskolai közoktatás" szabályozásakor. Az óvoda sokrétű feladatának, szociális és nevelési funkciójának felismerésével azonban az óvodai nevelés Somogy megyei történetének ebben a szakaszában is találkozhatunk. Cserna István bálványosi református lelkész a bálványosi kisdedóvoda 1866. május 13-i átadásáról beszámoló levelében fogalmazta meg, hogy „a népiskolák csak azután fognak virágozhatni, ha az oda szánt növendékek már az óvodákban előkészíttetnek." Cserna arra bíztatta a „Somogyot", agitáljon, „hogy például megyénk fővárosában elébb, aztán a vidéken is minél több óvodák létesíttessenek."

146 Cserna 1868. novemberében a kereki óvoda megnyitásáról számolt be, s az egybegyűlt vendégek közül kiemelte Kavulák János berzencei plébános nevét, „aki Berzencén saját költségén állított óvodát."

147 A megyei bizottmányi nagygyűlés elé terjesztett szolgabírói jelentésekben szerepel - 1868 februárjában - a negyedik adat: a csurgói kisdedóvóról. Az 1872-es tanfelügyelői jelentés 3 óvodáról tud a megyében, de utal a negyedikre, az „ideiglenesen szünetelő" berzenceire is. A népoktatási törvény bevezetését követő években lassú változásokat regisztrálhatunk Somogy megyében. A népnevelés ügye nehezen törte át a társadalmi közönyt, minden kis eredményért, előrelépésért szívós küzdelmet kellett vívni. Kovács Sebetyén Gyula hiába vallotta fő feladatának „a népnevelés útjában álló akadályoknak, ha kell, a törvény hatalmával is elhárítását".

148 A tanügyigazgatás kialakult rendje áttételeivel, bürokratikus útvesztőivel eleve korlátozta tevékenységét. Ezt a korlátozott cselekvési lehetőséget ismerte fel a Szigetvár vidéki Tanítóegylet, amikor leszögezte, hogy „a tanfelügyelőknek tanigazgatóknak, királyi biztosnak kell lenniök".

149 Ennek híján tevékenységük gyakran csak a hiányok, a mulasztások megállapítására szorítkozhatott. A tanfelügyelő - személyes statisztikai adatgyűjtésre támaszkodó - 1872. évi jelentésében az alapvető tények változatlansága dominál. Az iskolák száma mindössze eggyel gyarapodott; az iskolába nem járó 6-12 éves tankötelesek száma 3957 (

a I

3-I

5 éveseké - a vasárnapi iskolát számítva is az ismétlő iskolák helyett - 6115); 38 iskolában 100-150, 6 iskolában 150-200 gyermeket tanított egy tanító, a megyében legalább 78 tanító hiányzott. Vigasztaló eredményt csak az iskolai felszerelések - köztük is az iskolai könyvtárak - viszonylagos gyarapodása, a „hivatalban lévő tanítók szakképzettségének emelésére" szervezett póttanfolyamok népszerűsége, a néptanítóknak juttatott államsegélyek növekedése és az oktatásra jelentkezett felnőttek magas száma (30 községben kb. 1950 fő) jelentett.

150