Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Kelemen Elemér: A népoktatás Somogyban a dualizmus kezdő éveiben

jelentek meg, kivétel nélkül csak tanítók és lelkészek. A megyei politikai vezetés és a „felsőbb körök" közönye, a „társadalom választott képviselőinek" rendszeres távolmaradása eleve meghatározta a tanács tevékenységi körét, megkérdőjelezte erőfeszítéseit, szerény próbálkozásait is.'

1 Roboz István 1869. szeptember 30-án ingerült hangú vezércikkben ostorozta az iskolatanács körüli részvétlenségét, azt a nyíltan is hangoztatott álláspontot, hogy „arra való a tankerületi felügyelő, hadd törje magát".'

2 A tanfelügyelőnek az iskolatanács által megtárgyalt és jóváhagyott jelentéseit a megyei nagygyűlés rendszeresen „tudomásul vette", határozatai azonban „nem a kívánt eréllyel" fogalmazták meg a teendőket, a végrehajtás ellenőrzése pedig esetleges és hatástalan volt.''

1 Egyedül a ,,Somogy"-nak köszönhető, hogy az iskolatanács tevékenysége nem maradt visszhangtalan, hatástalan a megyében. A lap rendszeresen beszámolt üléseiről, ismertette a tanfelügyelő jelentéseit. Ezeket a híradásokat a megye tanítóinak egyre jelentősebb hányada kísérte figyelemmel, az alakuló tanítóegyletek elemezték, feldolgozták - nemegyszer vitatkoztak velük. A legélénkebb vitát az 1870. február 7-én rendezett iskolatanácsi ülésről közzétett jegyzetek váltották ki. A megye népoktatására vonatkozó, súlyosan elmarasztaló megállapítások a „Szigetvár vidéki Tanítóegylet" ülésén kavartak nagy vihart, az Egylet választmánya áprilisban „Nyílt levélben" válaszolt Kovács Sebestyén Gyulának. A több hozzászólással folytatódó levélváltásból elénk rajzolódik a megye közoktatásának helyzete, de az is nyilvánvalóvá válik, hogy a tanfelügyelő jószándékú erőfeszítéseit örömmel üdvözölte, támogatta a megye tanítóságának egy, számban nem nagy, de agilis, a közvéleményre növekvő befolyást gyakorló része is.''

1 Némi túlzással azt lehetne állítani, hogy Kovács Sebestyén Gyula itt állta ki a próbát a közvélemény nyilvánossága előtt; a legfontosabb kérdésekben - bár ez nem zárta ki a további vitákat - maga mögött tudhatta a megye haladó gondolkodású, a népoktatás továbbfejlesztésén fáradozó tanítóit. „A nyílt levélben uralgó hang és szellem arról győz meg engem, s a felől tesz tanúbizonyságot, hogy önök, tisztelt tanító urak nem bérért dolgozó napszámosai, hanem igazi lelkes ügybuzgó apostolai hazai, s közelebbről megyei közoktatásunk ügyének" - írta a Szigetvár vidéki tanítóknak adott válaszában ; s ugyanakkor - a neki címzett szemrehányásokra reagálva - tette fei a kérdést: „azon csodatevő erőt kívánják tőlem, hogy a tanügy terén századok vétkes mulasztásait én egymagam hozzam helyre?"'

0 A tanfelügyelő tagadhatatlan érzékenységét, sértődöttségét magyarázza az a - mar korábban is idézett - kárörvendő várakozás, amely a várható kudarcokért, eredménytelenségért eleve a tanfelügyelőt, s személyében a népoktatási törvényt próbálta felelőssé tenni, s amely - a háttérből ügyesen irányítottan - végigkísérte munkásságát. Még meg sem száradhatott a tinta a kinevezésén, amikor egy Somogy megyei falu iskolaügyét ismertető cikk névtelen szerzője a kormányt, az iskolatanácsot tette felelőssé a közállapotokért, és azt tanácsolta, hogy „a jól fizetett tankerületi felügyelők ne restelljék végigjárni a megyét, megvizsgálni az iskolákat."

/(

' A „szigetváriak" az ő „védelmében" fogalmazták meg, hogy „tanügyi hátramaradottságunkért egyes embert, akár testületet felelőssé tenni épp oly könynyelmű, mint bűnös eljárás lenne"." Kovács Sebestyén Gyula nagy lelkesedéssel, ügybuzgalommal látott reménytelennek tűnő feladata ellátásához. Módszeresen kezdte személyes tájékozódását; „az iskolákat beható vizsgálat alá vette, sok időt töltött a gyermekek kö-