Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Vörös Károly: A magyarországi városfejlődés a dualizmus korában. (Különös tekintettel Kaposvár fejlődésére.)

sadalmi viszonyok is kellenek, melyek képesek megfelelni az e funkciók ellátásával szükségképpen együttjáró mintegy járulékos feladatoknak. Város létrejöttéhez ezért nem elégséges (vagy már csak ritkán) mindössze egyetlen funkció, hiszen ez nem szolgálhat alapul fejlett, gazdag munkamegosztáshoz a népességben. Ezért látjuk - hazai várostörténetünkben is - oly gyakran azt, hogy pl. pusztán forgalmi gócpontokra vagy ipartelepekre, bármily fontosak legyenek is azoknak funkciói nem, vagy csak nagyon későn épül rá város. Az előbb idézett megállapítást így azzal egészíthetjük ki, hogy a városnak előfeltétele, hogy éppen a területi munkamegosztásban általa vitt központi funkciók minél jobb ellátása érdekében helyben rendelkezzék saját, megfelelő szélességű belső munkamegosztással és bizonyos infrastruktúrával, vagy ilyet mielőbb alakítson ki. Enélkül ui. lehet nagy telep, de még csak kicsiny várossá sem válik. A kapitalista fejlődés kibontakozásával megsokszorozódó központi funkciók, - ezeknek részint telepítése, részint települése az ellátásukra már eleve megfelelő előfeltételekkel bíró vagy bírni látszó városokba, - s a funkciók nyomán a városok fejlődésének a funkciók realitásától, erejétől, hatósugarától függő mértékű meggyorsulása, megerősödése: már a fentiekből sejthető, hogy a dualizmus magyarországi városfejlődése szükségszerűen nagyjából-egészében eszerint a három lépcsős modell szerint fog kibontakozni és lebonyolódni. 2. Már a magyar polgári állam megszervezésének első évtizede bebizonyította a különben is nyilvánvaló tényt, hogy a feudalizmusból örökölt magyarországi városállomány jelentős hányadának nemcsak, hogy városias szintű központi funkciója nincsen, de belső fejlettsége, munkamegosztásának rendszere nem is teszi alkalmassá ilyenfajta funkciók ellátására. A felismerés következtetéseit az 1876. évi XX. tc. vonta le, mely a törvényhatósági joggal rendelkező városi települések számát erősen csökkentette; kizárva e kategóriából és elsősorban r. t. városokká minősítve mintegy 40, a feudalizmus korában az önálló törvényhatóság rangját elnyert helységet: általában a csekély lélekszámú, jórészt valóban haldokló kisvárosokat, - köztük igen nagy számmal a bányászatunk megszűnte folytán eljelentéktelenedett felső-magyarországi és erdélyi bányavárosokat, vagy az ország a XVIII. századtól újból egységessé lett területén belül már visszafejlődött régebbi kereskedővárosokat: közülük 20-at a mai Szlovákiában, 21-et Erdélyben, ill. a vele határos síkvidékeken. E városok közül csak a Bélabányával egyesült Selmecnek sikerült megőriznie önálló th. jogát, - de egyes városok féligmeddig önként mondottak le th. jogukról, nem kívánván s nem is bírván viselni az e jogállással járó költséges szervezet terheit. Voltak olyanok, melyek emiatt egyenesen azonnal községi szintre kényszerültek leminősíttetni magukat - de volt olyan is (Lubló), amely 1909-ig tartotta legalább r. t. városi jogállását, míg végül mindössze 1800-ra leolvadt számú lakosa megtört és nagyközséggé alakította át a várost. Ezzel a meglehetősen radikális csökkentéssel szemben a dualizmus kora a hazai városállományt növelni már csak kevéssé növelte. Az 1870. évi törvényhozás az abszolutizmus korának rangemeléseit tudomásulvéve elismerte Kecskemét, Hódmezővásárhely, Nagyvárad thj. városi rangját, de e városkategória létszámát egészen 1918-ig már csak egy új taggal szaporította: az 1909-ben thj. városi rangot nyert Miskolcéval. Lényegesen nem változott a r. t. városok csoportjának létszáma sem.