Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Kanyar József: Kaposvár mezőváros művelődéstörténetéből a kései feudalizmus idején

A jobbágy paraszti társadalom művelődésügyét vizsgálva, a XVIII. század második felében készült összeírásokból a megyében arról győződhettünk meg, hogy nemcsak a falvakban olvashattunk „rongyázott", romos és dűlőfélben lévő iskolaépületekről, hanem Kaposvár mezővárosban is ilyen kép fogadott bennünket, a kaposvári iskolának is szánalmas volt a külseje: „Domus scholae etiam sat misera."

1

' De siralmas volt még a következő század első évtizedében is az iskola állapota. Elég elolvasnunk Sohár Ferenc mester 1812. augusztus 30-án aláírt panaszát: „Az épületnek egyrésze, mely foglalja az első szobámat, második és első klasszisbéli oskolánkat oly romlandó karban állanak, bogy a szobának a padlása már be is szakadott, a tornácnak egy darabja már le is szakadt, mely ha tovább is épületlen marad, az első és a második klasszisnak a teteje is lerohan, amint már az első klasszisban a gerenda felducolva vagyon."

18 Az iskolába-járás körüli további vizsgálódásaink pedig arról győztek meg bennünket, hogy az iskolaköteles tanulóknak még az egynegyede sem járt a falvak iskoláiba. A statisztikailag hasznosítható 80 helység 5135 tanköteleséből mindössze csak 1244, azaz csak 22,4%-a járt az iskolába.

11

' Változott-e ez a szomorú arány valamit is a kései feudalizmus záró félévszázadában, mintegy 5-6 évtizeddel később? A XVIII. század egy félidős - télre korlátozódott - falusi iskolája a XIX. század első felében még mindig hasonló gondokkal küzködött. 1832-ben a megyei közgyűlés még azzal is kiegyeznék, hogy csak kilenc éves korukig kényszerítsék az iskolába a tanulókat, mindössze három évi szorgalmi idővel is szívesen beérné. Még ez az idő is illozóriusnak tűnt, jóllehet-e korban még aligha mondhatóak az iskolakötelesek alkalmasnak és rátermettnek a mezei munkára. A darányi jobbágy-paraszti társadalom iskolába járása még 1832-ben is alig hajszálnyival jobb a XVIII. század végi állapotoknál: 24.8°/ 0. Amit a XVIII. századi közoktatás kérdéséről elmondottunk, az hangsúlyozottan érvényesült még a XIX. század első felében is. Elég a problémához tanúként Berzsenyit idézni, aki egyértelműen állapította meg 1833-ban, hogy ,,a mezei szorgalom virágzatához még közel sem elég, hogy a földművelésre elegendő nép, helyes nép és földoszlat legyen, hanem még az is múlhatatlanul megkívántatik, hogy a földművelő nép mind erkölcsére, mind értelmére nézve, nagy céljaihoz képzett legyen."

10 A közoktatás ügyét messze elmarasztalva még azt is leírta, hogy „a magyar parasztgyerck semmi iskolai nevelésben nem részesül, vagy ha részesül, csak olyanban részesül, melynek erkölcsi és gazdasági tekintetben, vagy igen csekély, vagy semmi hasznát nem veszi- '

21 E tekintetben legfőképpen a magyar nép családi, illetve házi nevelését marasztalta el, nagyon hibásnak tartva azt a szemléletet, hogy a „magyar mezei polgár, mihelyt fia a szűrt, a tarisznyát és a baltát elbírja, ökrésszé teszi azt."

22 Míg a paraszti nevelés legfőbb akadályát az elmondottakban látta, a több gyermeket messze városokban taníttató nemesi gyermeknevelést pedig olyan költségesnek, hogy annak teherviselésétől e családok „többnyire tönkre dőlnek."

23 Milyen volt az iskolalátogatás a megyeszékhely-mezővárosban? 1836— 1843 között a normális iskola első és második osztályában 1250 tanuló járt összesen. A tanulók közül 118 (9,4%) volt csak a nemesi családok gyermeke, a városban lakó, vagy a gyermekét itt taníttató igen vékony nemesi réteg számarányának ;megfelelően. Már jóval magasabb volt, számszerint 262: az értelmiségi, a plebe-