Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 4. (Kaposvár, 1973)

Bendefy László: A juti gátak és a Balaton török-kori magas vízállása

a Sió- és Kapos-völgyébcn malmaik voltak. (Az ozorai malom például évente egymagában 40 000 arany forintot jövedelmezett.) Tumler Henrik malomépítő és -igazgató, a veszprémi püspökség és birtokosok „szakértőjeként" több mint egy évtizeden át igyekezett - nem is sikertelenül - akadályozni a tó lecsapolását. (Bőv. ld. Bendefy, 1969). Az ügy csak akkor mozdult el a holtpontról, amikor Somogy megye alispánja 1810 novemberében kelt átiratában arról panaszkodik Tallián Ferenc királyi biztosnak, hogy Veszprém és Fejér megyei pásztorok Ádánd és Hidvég körül átjárnak Somogyba és a juhnyájakat betyárok módjára elhajtják. A gátak mentett oldalának tövében keletkezett lápok jó gázlóknak bizonyultak. (Ádánd Juttól D-re van, kb. a II. sz. gát végénél, Szabadhidvég pedig Mezőkomárommal szemben: mindkettő a Sió jobbpartján.) Az alispán tehát joggal sürgette a gátak szétrombolását, illetve a mocsaras, lápos területeknek ily módon való lecsapolását.'

1 A helytartótanács néhány héten belül intézkedik. Engedélyezi, hogy a megyei mérnök a gátakon 3-4 öl szélességű rést vágasson. Remélhető, hogy ilyen módon a felmerült panasz megszűnik, vagy legalább is csökkenthető. Ha azonban a megye saját erejéből nem tudna megbirkózni a feladattal, akkor készíttesse el mérnökeivel az átvágások tervét, s ez esetben a kerületi mérnöki hivatal hajtja majd végre a munkát.

0 Az intézkedés helyes volt, mert ahogy az előírt 3-4 öl szélességben és kb. i öl mélységű réssel meggyengítették a gátakat, a tó lezúduló vize rövidesen 4 öl (8 m) mélységig szétfűrészelte azokat. A Tt:?czer K. hosszszelvényéhez tartozó iratcsomóból

0 azonban kitűnik, hogy a juti földgátak maradványainak jelenléte és további sorsa még 1850 táján is nem kis gondot okozott az illetékes hatóságoknak. A Balaton lecsapolására, illetve a Sió, Sárvíz és a Kapós mederrendezésére ugyanis Veszprém, Fejér, Somogy, Tolna és Zala megyében egymástól gyakorlatilag független „Plattensc und Siófluss - (illetőleg Saarvízfluss-, Kaposfluss-) Regulierungs Ingenieur-Commitee"-k működtek. Közös fejük báró Augusz udvari tanácsos volt a Helytartótanácstól. A vezető mérnököket, névszerint Tenczer Károlyt, Halász Gáspárt, Scboltz Edét, Fülöp Józsefet és Zách Józsefet 1856 május 25-re Augusz báró összehívta Siófokra, ahol a K. K. Landes Bau Direktor nevében javaslatot kért tőlük a Sió-völgy rendezésére. Ebben az időpontban a Sió új medrét Kilitiig már kiásták, és a siófoki két malom, valamint a kiliti malom - gátjaikkal együtt - már „széthányattak". Csupán Mezőkomáromban, a falu szélén és Ozorán állott még egy-egy malom. Jutón és Ádándon malom nem volt. Mindezt azért lényeges tudnunk, mivel e tanácskozáson szóba került a juti gát („Juther Damm") illetve gátak sorsa is. Tenczer 1856. június 29-i jelentése szerint a fent nevezett mérnökökkel a helyszínen bizottsági tárgyalást is tartottak a töltések további sorsáról, különös tekintettel a Sión bevezetendő hajóközlekedésre. Végső soron a teljes völgyszelvénv szabaddá tételét határozták el. Noha erről írásos feljegyzéseink nincsenek, mégis bizonyos, hogy a régi földgátak maradványait 1856 júniusa és 1857 ősze között tüntették el. Az erre vonatkozó térképi és közvetett írásos bizonyítékok a következők. Tenczer 1856 novemberében készült felmérésekor a régi töltések alapjai még állottak, sőt olyan jó vízzárók voltak, hogy a Sió folyása az 1. és 2. jelű töltésnél megszakadt és mindkettőn száraz lábbal lehetett átkelni egyik partról