Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Maksay Ferenc: Benedekrendi gazdálkodás Tihanyban a XIII-XIV. századi struktúraváltozás idején
BENEDEKRENDI GAZDÁLKODÁS TIHANYBAN A XIII—XIV. SZÁZADI STRUKTÚRAVÁLTOZÁS IDEJÉN MAKSAY FERENC Eddigi ismereteink szerint a 13. század első felében indult el s mintegy száz éven át tartott az a fejlődési folyamat, amely az ország gazdasági képét gyökeresen átformálva, végül is a feudalizmus további hosszú századokra érvényes kereteit kialakította, megszabva az egész országterületet behálózó nagyobb és kisebb birtokokon gazdálkodók új helyzetét is. A benedekrendi levéltárak eléggé tekintélyes egykori iratanyaga lehetőséget ad rá, hogy a folyamatot a tihanyi és más dunántúli apátságok életében is megfigyelhessük. A régi helyzetet az 1055. évi alapítólevél és az alapítólevél megújításaként készült 12ii. évi privilégiális tükrözi. Az apátsági birtokoknak és a rajtuk dolgozó népnek a kapcsolata, különösen az első oklevélszöveg tanúsága szerint, ekkor még laza, esetleges. 1055-ben1 az összeírok írásba foglalták a helységeket és a földtulajdon többi részeit, meghatározták a helyüket, szükség esetén leírták határaikat. Tőlük függetlenül vették számba az apátság népeit: mansio-ik (hajlékaik ill. a bennük lakó családok) száma 140 volt. Magától értetődőnek tűnik, hogy a lovasokat, a halászokat, a pásztorokat, a méhészeket, a pecéreket vagy egyes iparosokat és szolgálóleányokat az összeírás készítői nem kötötték helyhez, hiszen szolgálatuk természete szerint bárhol alkalmazhatók voltak. Már feltűnőbb azonban, hogy nem tartották szükségesnek megjelölni a szántóvető munkára rendeltek mansioinak helyét sem; ezt a 60 mansiot is csupán a 20 ekéhez ill. a 20 eke által megművelhető földterülethez kapcsolták (aratra XX cum LX mansionibus). Magyarázatul az a körülmény kínálkozik, hogy a szántóföldek a parlagváltó rend e korai időszakában minden jel szerint nemcsak helységeken belül változtatták helyüket, hanem a helységhatároktól függetlenül is; velük költözhettek a földet művelő családok.13 A két, leghelyhezkötöttebb és bizonyára legmegbecsültebb foglalkozás a szőlőműveseké és a molnároké volt, de a szövegben ez a körülmény is csupán úgy jutott kifejezésre, hogy a szőlőművelőket és molnárokat a 20 szőlő és a 2 malom előtt, mintegy azok gazdáit sorolták fel (vinitores cum vineis XX, molendinarii cum molendinis II), ellentétben a szántóvetőknél és az ekéknél alkalmazott sorrenddel. Nem kétséges azonban, hogy az apátság őket is tetszése szerint cserélgethette a 20 szőlő ill. a 2 malom között, hiszen az alapítólevél szavai szerint minden felsorolt mansio népe (így a szőlőműves- és molnármansioké is) szolgaállapotú volt, s eképp egész munkaerejét az apáti birtokokon folyó munkák elvégzésére kellett fordítania.
