Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Komjáthy Miklós: A somogyi konvent II. Lajos-kori oklevelei az Országos Levéltárban (Harmadik közlemény)
úrasszony nemesi házába, ahol ő testében betegen, ágyban fekve, de minden tekintetben ép szellemmel, magára vállalván rokonai terhét is, élő szóban a következő bevallást tette. Férje, néhai Kerezthwr-i Miklós végakaratából Somogy megyei Kis Batthyan nevű egész birtokrészüket, amelyet elsőben is Akoshaza-i Sarkán Ambrus őnagysága kezéből szabadítottak ki. majd Batthyan-i Benedektől vettek meg örök jogon, lelkűk üdvösségéért, a Kerezthwr-i Szent Kereszt plébániának és a Balaton mellett Szent Péter apostol, néhai Kerezthwr-i Miklós által újjáépített, egyházának örök alamizsnául, valamint elhunyt férje testvéreinek, Kerezthwr-i Benedeknek és Ferencnek, testvéri szerétéiből, minden tartozékukkal egyetemben, örök jogon adományozza. Mégpedig oly módon, hogy az egész birtokot három, egyenlő részre kell osztani. Az első rész legyen a Szent Kereszt, a második Szent Péter apostol egyházáé, következésképpen ezeknek az egyházaknak plébánosaié, ill, templomigazgatóié, a harmadik pedig Kerezthwr-i Benedeké, Ferencé és utódaiké. Krisztina úrnő a konventi kiküldöttek előtt kötelezte magát, hogy a két egyházat és Kerezthwr-i Benedeket és Ferencet, valamint utódaikat a nekik adott birtokban saját költségén és fáradságával megvédi mindenkivel szemben. A konvent, hites emberei jelentése alapján, az említett egyházaknak, valamint azok igazgatóinak és Kerezthwr-i Benedeknek és Ferencnek, ill. utódaiknak, jogaik védelmére, kiadja ezt az oklevelet. (Báthori István nádor helytartó 1522. július 5-1 oklevelének átírásában. - Dl. 93838. — Festetics hg-i Ivtr. Símig. 76.) 64. /522. július 5., Buda. Báthori István nádornak, II. Lajos király távollétében helytartójának bemutatták Kerezthwr-i Benedek és Ferenc nevében a somogyi Szent Egyed monostor konventjének nyílt formában, papíron kiállított és hátlapján megpecsételt oklevelét. E szerint Krisztina úrasszony, néhai Kerezthur-i Miklós özvegye, férje végakarata szerint, a Somogy megyei Kisbatthyan nevű, egész birtokukat, lelkűk üdvösségére, a Kerezthwr-i Szent Kereszt plébániának és a Balaton mellett Szent Péter apostol, néhai Kerezthwry Miklós által újjáépített egyházának örök ellátására, az említett Kerezthwry Benedeknek és Ferencnek, Miklós testvéreinek és utódaiknak testvéri szerétéiből örök jogon adományozta. A nádorhelytartó látván, hogy a Kerezthwr-i Benedek és Ferenc nevében bemutatott oklevél javításmentes s egyetlen részében sem gyanút keltő, ünnepélyes oklevelébe szószerint átírja s a király nevében beleegyezését adja az oklevélben foglalt adományhoz. Egyszersmind, tekintettel azokra a szolgálatokra, amelyeket Kerezthwry Benedek és Ferenc a szent koronának és a királynak tett, nekik és utódaiknak adományozza az e birtokban rejlő, királyi jogot. (Hártya. Kissé foltos. - Rózsaszín-zöld-vaj színű selyemzsinóron függő pecsétje elveszett. - Dl. 93838. - Festetics hg.-i lvtr. Símig. 76. - A szöveg alatt jobbra: propria commissione palatini locumtenentis Regis.) 65. /524. november 30., Buda II. Lajos király a somogyi egyház konventjének meghagyja, hogy küldje ki emberét az oklevélben felsorolt, királyi emberek (Lak-i Balázs, Lak-i Bagody Ferenc, Patroh-i Nagh Máté, Daby Demeter, Patroh-i Zakal Mátyás) valamelyikével néhai Lak-i László Somogy megyei Iklo-i nemesi kúriájába, Kerezthwr-i