Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)

Kubinyi András: Dél-dunántúli parasztok városba költözése a középkor végén

A székesfehérvári polgárok származásáról készített adattárunkat az előbbiekhez képest más módon állítottuk össze. Egyrészt a viszonylag kevés számú adatra tekintettel időben kiterjesztettük gyűjtésünket a XV. század elejére, másrészt nem csupán a dél-dunántúli, de valamennyi nem fehérvári származású polgárra is közlünk adatot. Csak a rendelkezé­sünkre álló adatokat közöljük, ugyanis e célból külön kutatást nem folytattunk, és több esetben megelégedtünk a Csánkinál idézett nevekkel. Az egyes személyek vagyoni hely­zetére vonatkozó adatok közlésétől eltekintettünk, éppen azért, mert nem csupán a dél­dunántúliakkal foglalkoztunk. Keresztnevet csak megkülönböztetési célból adunk meg (ha két azonos vezetéknevű személyről van szó.) A megyebeosztáshoz azonban ragasz­kodtunk, a megyéket az onnan származott fehérvári polgárok számának nagysága szerinti sorrendben közöljük. I. Fejér megyeiek. Bokányi. 1537. Károly János, Fejér vármegye története. II. k. Székesfej érvár 1898; 655. Bá- kány (Bakony, más néven Zaboka) a fejérvári keresztesek birtoka volt. Csánki III. k. 357. Battyáni. 1446. Dl. 42 874. Battyán a róla elnevezett családé volt. Csánki III. k. 318. Becsei. 1466. Dl. 42 874. Becse királyi, ill. királynéi birtok volt. Csánki III. k. 319. Csabjai. 1471. Dl. 17 267. Csabja a Battyányaké volt. Csánki III. k. 321. (Kis)Csalai. 1409. Zsigmondkori Oklevéltár, II/2. k. Budapest, 1958, összeállította Mályusz Elemér. 6915, 7006. sz. A szóban forgó polgár itteni nemes volt. V. ö. Csánki III. k. 322­Csórt. Két ilyen nevű polgárra maradt adat. Az egyik 1405-ből. Zsigmondkori Oklevéltár i. m. Il/i. k. Bp. 1956. ossz. Mályusz Elemér, 3861. sz. A másik 1476-ból, ez a fehér­vári keresztesek városrészében lakott. Csánki III. k. 312. Csór különben részben a keresztesek, továbbá a fehérvári káptalan és a Szentgyörgyi Vincze család birtoka volt. Uo. III. k. 323. Csákvári. 1478. Csánki III. k. 312. Csákvár vásáros hely volt és a Rozgonyiak birtokolták. Uo. III. k. 322, 385. Fiiéi. 1416. Érszegi Géza, Fejér megyére vonatkozó oklevelek a székesfehérvári keresztes konvent magán levéltárában, 1193-1542. Fejér megyei Történeti Évkönyv 5 (1971) 208. o. 106. sz. A szóban forgó személy a keresztes konvent Székesfehérvár Ingovány ne­gyedében lakó jobbágya. File a székesfehérvári káptalan, ill. prépost, valamint köz­nemesek birtoka volt. Csánki III. k. 328. Mohai. 1503. Érszegi i. m. 250. o. 298. sz. Batthyány, Alapi, Szentgyörgyi Vincze és Roz- gonyi családok birtoka volt. Csánki III. k. 339. Móri. 1476. Csánki III. k. 312. A vámhely Mór részben köznemesi, részben Rozgonyi bir­tok volt. Uo. III. k. 339, 385. Pátkai. 1487. Dl. 18 252. Pátka is Rozgonyi birtok volt. Csánki III. k. 341, 385. Szentgyörgyi. 1405. Zsigmondkori Oklevéltár i. m. II/i. k. 3698, 3955, 4145, 4902. sz. Az említett fehérvári polgárcsalád nemesi birtoka. (Szentgyörgyi Vincze család). Csánki III. k. 395. Tálci. 1487. Dl. 18 252. A mai Tác. Csánki nem ismeri. Törési. 1421. Ol. Ft. Pozsony v. lt. oklevelek 2173. sz. (Űj jelzet: 4047. sz.) Miklós deák fehérvári bíró volt. Törös birtokosa ismeretlen. Csánki III. k. 355. V er ebi. 1503. A Pannonhalmi Szent-Benedek-rend története. III. k. Budapest, 1905, 581. Veréb birtokosát Csánki nem említi. III. k. 357. Vérti. 1416. Érszegi i. m. 208. o. 106. sz. A szóban forgó személy a keresztesek ingoványi jobbágya volt. Vért a Kagymati család birtoka volt. Csánki III. k. 357. 2. Fejér, vagy Tolna megyei. Menyődi. 1511. Dl. 106 083. 34-35. Mind a Fejér, mind a Tolna megyei Menyőd szóba jö­het. Valószínűbb az utóbbi, mert Menyődi Izajás fehérvári polgár a tolnai Kányán volt szőlőbirtokos. Mindkét Menyőd úgy látszik köznemesi birtok volt. Csánki III. k. 338, 441. 3. Somogy megyeiek. Ecsi. 1471. Dl. 17 267. Écsén a Szerdahelyiek, a nyulak szigeti apácák, a fehérvári Szt. Miklós egyház és köznemesek voltak birtokosok. Csánki II. k. 601. B) Székesfehérvári polgárok származáshelyei. (1401-^41.) 39

Next

/
Thumbnails
Contents