Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Kubinyi András: Dél-dunántúli parasztok városba költözése a középkor végén
ból származott, bizonyára gazdag falusi jobbágycsaládból származtak, akiknek a mezőváros már emelkedést jelentett. Más a helyzet Logod esetében. A tizenhat származáshelyéről ismert logodi (az adatok mind a tizedjegyzékekből valók) közül hat, azaz 37,5% dél-dunántúli. Ez még a budainál is magasabb arány. A lo- godiak ugyancsak Buda szőlőhegyein szerezték parcelláikat, ezzel is mutatván, hogy ideköltözésük a szőlőműveléssel függött össze. Nyilvánvalóan azért költöztek először Logodra, mert itt olcsóbban lehetett lakást, esetleg saját házat szerezni, mint a fővárosban. Nem véletlen, hogy a Somogy megyei Bárki Ambrus eredetileg Logodon lakott, mielőtt felköltözött volna egy budai, várbeli, bérházba. Természetesen hiba lenne feltételeznünk, hogy valamennyi dél-dunántúli nincstelen megtalálta Budán a szerencséjét, azaz először napszámos volt, majd e mellett egy kis saját szőlőt szerzett, amelyet később nagyobbra cserélt fel, hogy majdan háztulajdonossá legyen. A többség, akikre adat sem maradt fenn, valószínűleg mindvégig napszámos volt, sőt, a kisebb ingatlanbirtokosok sem tudták állandóan megtartani megszerzett parcellájukat. Bizonyára nem véletlen, hogy több olyan dél-dunántúli szőlőbirtokos nevét olvashatjuk adattárunkban, akik vagy csak 1505-ben, vagy csak 1510-ben szerepelnek a listán. Ez különben általánosan kimutatható Budán. 1510-ben az 1505-ben említett fővárosi szőlőbirtokosoknak mindössze 41,5%-a ura még szőlőjének.57 A fővárosba költözés tehát a nincsteleneknek csupán lehetőséget nyújtott az emelkedésre, de ebből nem következtethetünk arra, hogy a többség a lehetőséggel élni is tudott. Kérdéses azonban, hogy miért épp a dél-dunántúli megyékből költöztek és épp a fővárosba ily nagy számban a jelek szerint nincstelen parasztok. Feltétlenül helyi okokat kell itt keresnünk. A leglogikusabb válasz erre a viszonylag jelentős zselléresedés, ami nem zárja ki a tehetősebb nagygazda réteg létét sem. A zselléresedés mellett azonban a helyi munkaalkalom hiányát is fel kell tételeznünk. Zala esetében viszonylag nagy területről, az alsólendvai uradalomról maradt forrásadat, ahol 1053 jobbágyra 555 zsellér, azaz 100 jobbágyra 52,7 zsellér jutott. Ez a Szabó István által vizsgált tíz megye között a második legmagasabb arány. Somogybán csak 184 jobbágyra maradt adat, itt 39 a zsellér, azaz százra 21,2 jutott.58 Ez az adat túl kevés jobbágyra vonatkozik ahhoz, hogy általánosíthassuk a Somogy megyei zselléresedésre. A kérdést tehát csak erősen hipotetikus értékkel tudjuk megválaszolni: a zalai adat megengedi ugyan annak a lehetőségnek a felvetését, hogy nagyarányú zselléresedés következménye volt a parasztok városba költözése, de önmagában nem bizonyítja. Van azonban valami, ami, mind a négy megyében, közös, és megmagyarázhatja a fővárossal való összeköttetésüket. Mind a négy megye ugyanis nagyon fontos bortermő vidék volt. Oláh Miklós épp Pestet tartja a baranyai és a somogyi borok jelentős piacának.59 Tolna60 és Zala61 bortermelésének középkori jelentőségét történetírásunk is igazolta. A fővárosi, vagy székesfehérvári polgároknak a zalai bor kereskedelmébe való bekapcsolódására ugyan nincs adatunk, de nem lehet véletlen a polgárság és az itteni nemesség közti kimutatható rokoni kapcsolat sem. A Budán többször bíróvá választott Tétémi Péter később szintén bíróvá lett István nevű fia pl. a Badacsony vidékén birtokos nemes Asszuvölgyi család62 egyik nőtagját vette feleségül, majd felesége családjának pénzt kölcsönözve tizenegy Zala és Somogy megyei birtokrészt szerzett, köztük a Badacsony hegy alatti Tomaj, Ládtomaj és Jánosfölde részeit.63 Hasonló példákat még sokat felsorolhatnánk, azonban csak egy-kettőt idézünk. A jelentős borkereskedő - és 29
