Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Kubinyi András: Dél-dunántúli parasztok városba költözése a középkor végén
lyet három oldalról városok vettek körül - a negyedik, városmentes táj piacává lett, hiszen innen jóval messzibbről vonzotta magához a parasztságot, mint amilyen a négy mérföldes piackörzetének sugara. Ezt a délfelé terjeszkedő és kiszélesedő piackörzetet kelet felől Tolna és a többi tekintélyes Duna-menti mezővárosok piacai határolták. Ezeknek jóval nagyobb gazdasági jelentősége volt, mint a megye nyugati, eszerint Fehérvár vonzása alá tartozó felébe eső mezővárosoknak/*1 Délen a távolságon és a Mecseken kívül nyilván Pécs körzete állta útját Székesfehérvár terjeszkedésének. Marad Somogy nyugati fele és Zala, ahol ekkor még Tolnához hasonló jelentőségű várost nem lehet találni. Ügy látszik, hogy itt már valóban Buda és testvérvárosai vonzásköre érintkezett Fehérváréval. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy nem csupán Buda és Fehérvár (és természetesen a sajnos adatokkal nem dokumentálható Pécs) vonzásával kell számolnunk, hanem Szegedével is. Az 1522. évi szegedi tizedlajstromban - nem számítva a népnévből képzett, kun, török, tót, stb. neveket - 228 helynévi eredetű családnevet viselő személyt találunk. Csak a megyei — és nem falu, vagy város- nevi - eredetűeket véve számba egy Baranyai, huszonnégy Somogyi, két Tolnai (de ezek lehetnek Tolna mezővárosból valók is), valamint négy Zalai neve olvasható a tizedlajstromban/*2 Azaz elsősorban Somogy volt Szeged szempontjából jelentős, hiszen tíz százalékra tehetők a somogyiak a város polgárságában. A somogyiak magas arányszáma Szeged polgárságában egyben kétségessé teszi annak a lehetőségnek a felvetését, hogy a városban működő egyházi testületek dél-dunántúli birtokainak jobbágyságát vonzotta az a város, amelyben földesuruk intézménye működött. Szegedi egyházi testületek ugyanis nem voltak itt nagybirtokosok. Teljesen ugyan - amennyiben ilyen testületnek volt birtoka a Dél-Dunántúlon - nem vethetjük el ezt a lehetőséget, hiszen a jobbágynak olykor fel kellett keresnie ügyes-bajos dolgával a földesurat, a birtokok termését is fel kellett fuvarozni. Mégis, annak ellenére, hogy a fehérvári egyházi testületeknek hatalmas birtokai voltak a Dél-Dunántúlon,43 viszonylag kevés olyan déldunántúli eredetű fehérvári polgárt ismerünk, aki valamely itteni egyház birtokáról származott. Hasonló az eset^a fővárossal. A budai káptalan és a nyulak- szigeti kolostor különösen sok birtokkal rendelkezett a négy déli megyében/'4 ezek a települések alig fordulnak elő. Még leginkább Igái mezővárosa esetében lehet ezt feltételezni. Az a György deák, aki Igaion egy negyedtelket örökölt, azon a Budafelhévizen lakott, amelynek egyik részbirtokosa Igái földesura, a nyulakszigeti kolostor volt.45 Szintén nem lehet véletlen, hogy az óbudai káptalan egyik szőlőmunkás óbudai jobbágyát Zalainak hívták, hiszen a káptalannak Zalában birtokai voltak.46 Az esetek többsége azonban nem ezt bizonyítja. így hát a dél-dunántúliak magas budai és Buda környéki arányszámában az eredeti földesuraság csak alárendelt szerepet játszhatott. Elgondolkoztató viszont, hogy szőlőmunkás volt az imént említett zalai származású óbudai káptalani jobbágy. Ez felveti annak szükségességét, hogy a bevándorlók gazdasági és társadalmi helyzetével foglalkozzunk, és azzal, hogy volt-e különbség ezen a téren a dél-dunántúli és a máshonnan beköltöző fővárosi lakosok között? Bizonyos fokig szerencsés helyzetben vagyunk Budán, ahol a fennmaradt bortizedlajstromokból következtethetünk a polgárok vagyoni viszonyaira. Természetesen nem a teljesen nincstelen, plebejus lakosságra, az „alsó rétegekre” (Unterschichten),47 hanem a valamiképpen mégis csak birtokosokra vonatkoznak ezek az adatok. Két tizedlajstrom maradt ránk Budáról, az egyik
