Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)

Kanyar József: Az újgazdák helye Somogy megye mezőgazdaságában a földosztás után és az új agrárstruktúra (1945-1949)

E számok tükrében megállapítható, hogy a föld forgalma a felszabadulás utáni esztendőkben egészen jelentéktelen volt, s a falu képén mit sem változtatott. A gazdálkodás rendszerét a földosztás következtében beállott strukturális változás alakította át lavinaszerűen a törpebirtokok és a megélhetést biztosítani nem tudó gazdaságok számának a csökkentésével, és az életképes kisparaszti gazdaságok számának jelentős növelésével.

Az 1949-es népszámlálás egyéb mezőgazdasági eredményeit is figyelembe véve azt is megállapíthatjuk, hogy a földosztásban részesültek közül csupán 5431 nem rendelkezett gazdasággal, míg a többi 37 518 újgazdának már családfenntartásra is alkalmas gazdaság jutott osztályrészül. Ha pedig arra figyelünk, hogy a földhözjutottak 87,5%-a (37 844) őstermelő volt, tehát zömében paraszti földművelő, akkor szinte elhanyagolható számként említhetjük a 4674 nem őstermelőt, a földhözjuttatottak 12,5%-át. Világos, hogy sem a törvénynek, sem a felszabadult népnek nem volt érdeke a „műparasztok”, a nem őstermelők számának mesterséges növelése, hiszen semmiféle kormányzat nem remélhette, hogy egy vesztett háború és a nyomában kifosztott nagybirtokok széttördelése után, mások, mint a századok óta földreéhes parasztok, az őstermelő újgazdák - a régi gazdákkal együtt - vállalkoztak volna az ország igaerőtől megfosztott és uraitól megszabadított földjeinek a megművelésére és a nemzet kenyerének a biztosítására. Helyes volt tehát a törvény intenciója, amikor a felszabadulás első igazságosztó történelmi aktusának nem valami újonnan kreált „nem őstermelő” rétegek, hanem az uradalmi cselédek, a falvak nincstelen napszámosai és törpebirtokosai váltak elsőrenden „vitézeivé”.

És ha azt is figyelembe vesszük, hogy e réteg családtagjaival együtt csaknem 130000 lelket számolt (128191), akkor a földjuttatásban részesült őstermelő újgazdákat, mint a megye össznépességének (392 241) 32,6%-át a biztos paraszti egzisztencia birtokosaiként tarthatjuk számon. (Lásd a mellékelt 1. sz. táblázatot!)

Hogy a földosztás a százados földéhséget lényegében enyhítette, mi sem bizonyította jobban, minthogy a 79 216 gazdasággal rendelkező őstermelő közül részesbérlete már csak 1841-nek (2,3%), haszonbérlete pedig 5871-nek (7,4%) volt a megyében. A táblázat egyúttal azt is bizonyítja, hogy a földéhséget teljesen kielégíteni még így sem sikerült, miután a bérleti formák iránt, éppen a leginkább kedvezményezett kategóriák érdeklődtek. Másrészt arról is tanúskodik a táblázat, hogy a juttatott földek egy részét a tulajdonosok inkapacitása miatt - erről még a későbbiekben szó esik - csak bérleti úton lehetett a termelésbe bekapcsolni. A 20 kh-on felüli részesbérlet száma csak 14 volt, míg 50 holdon felüli már nem is akadt a megyében. E részesbérlők legnagyobb százaléka is (38,5%) az 1-3 kh-as kategóriákból került ki. A 20 kh-on felüli haszonbérlet is kevés, mindössze csak 75 volt a megyében, javarészt e bérletek is (42,5%) az i- 3 kh-as kategóriába tartoztak.

A beállott strukturális változás a kis- és középparaszti gazdaságok egzisztenciális biztonságát alapozta meg elsősorban. Csökkent az egy holdon aluli, a létbiztonságot nem nyújtó gazdaságok száma és területe, s ugyanakkor - természetszerűleg - a 20-25 kh-as kategóriával együtt csökkent a mások munkaerejére és kizsákmányolására alapozott 25 holdon felüli gazdaságok száma és területe is. A földosztás - mint láttuk - a kis- és középparaszti rétegeket tette - számban és termelési erőben egyaránt - a parasztság döntő tényezőivé. A birtok- viszonyokat így kiegyenlítő földosztás igen jelentős lépcsőfok volt a szegénypa