Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Tóth Tibor: A szarvasmarha fajtaváltás Somogyban a századfordulón
részét, a csurgói járás Zalával határos dombos területeit, a marcali járásban a Böhönye-Nemesdéd-Kelevíz közti háromszöget, a tahi járást, a Balaton-parti területek kivételével és végül az egész igali járást jelölte ki. A megye többi részén pedig elsősorban a kedvezőbb legelőviszonyokra való tekintettel a magyar szürke marha tenyésztését javasolta. A terület kijelölése - amint látható - inkább jelenthette a ténylegesen kialakult helyzet feltérképezését, mint egy hosszabb távú fejlesztési koncepció alapját. Elég, ha itt csak arra utalunk, hogy a drávai vasút által átszelt területeket pl. éppen úgy a magyar szürke tenyésztésére jelölték ki - ezzel harmadlagossá minősítve a tejgazdaságot - mint majdnem az egész somogyi Balaton-partot. Másrészt pedig — ez már korábban is kiderült - a nagybirtokokon zajló tenyésztés érthetően tette túl magát mindenféle besoroláson. Nyilvánvaló volt tehát, hogy a hivatalosan megjelölt tenyészcélok és a tényleges tenyésztörekvések között az ellentmondások bár csökkentek, de meg nem szűntek. Mindezek ellenére előrelépés nyilván történt, ha bátortalanul is. A megyei hatóságok mellett a központi szervek néhány intézkedése is elősegítette a megyében zajló átalakulásokat. 1898-ban pl. tejgazdasági szaktanári állást szerveztek Kaposvár székhellyel,27 1895-től kezdődően hitelt rendszeresítettek színes bikák vásárlására, de részint a vásárlás feltételei, másrészt a Gazdasági Egyesülettel szembeni, tapasztalatokon alapuló gyanakvás egyideig visszatartotta a községeket a rendelkezésre álló eszközök igénybevételétől.28 Másrészről viszont lassította az átalakulást - amint majd látni fogjuk - az, hogy 1896-ban az állat- tenyésztési kerületi felügyelőségek megalakításánál Somogyot Baranya, Tolna és Bács-Bodrog megyékkel együtt a IX. pécsi kerülethez osztották be, és az önálló kaposvári kerület kialakítása váratott magára. Ahhoz, hogy a fentiek után ismét megkíséreljük nyomon követni a fajtaváltás további folyamatát, ismét a hasznosítás lehetőségeit és szempontjait kell összefoglalnunk. Hensch Árpád üzemtani munkájában, a már ismert elveket leszögezve, a marhatartás fő céljaiként a gulyatartást, a tejgazdaságot és a hizlalást jelölte meg úgy, hogy e fő csoportokon belül egy sor variációs lehetőséget is számba- vett.29 A megjelölt alternatívák értelemszerűen egy ideáltípus jellemzői voltak, az egyes komponensek érvényesülésének a súlyát egyrészt az adott piaci lehetőségek, másrészt pedig a rendelkezésre álló állatállomány milyensége döntötte el. A századforduló időszakának egyik leggyakrabban megfogalmazott lapvéleménye szerint - amely a közvéleményt is jellemezte - a szarvasmarha-tenyésztés legfontosabb értéke a tejgazdaság volt.30 Ez az alapállás, ha nem is egyetemesen, az egész szarvasmarha-tenyésztésre vonatkozóan sok szempontból igaz volt. Különösen igaz volt ez a 100 holdon aluli birtokok esetében, és különösen azokon a területeken, ahol a természetes takarmánybázis egyre szűkebb lett. Termesztett takarmányon magyar szürke marhát tartani, azaz a tejgazdaságot harmadrendű összetevőként számbavenni, mindenképpen fényűzést jelentett volna, érthetően kerültek tehát előtérbe a nyugati fajták. Másrészt pedig - és a népies tenyészetek gyors átalakulása szempontjából ez is nagyon lényeges volt - a tejgazdaságba fektetett tőke forgása köztudottan gyors volt, a gyors megtérülés következtében lényegesen csökkent az üzemek forgótőke szükséglete. A tejfeldolgozásnál azonban ellenkező tényt találunk. A tejfeldolgozás ugyanis magas állótőkeigényével kontraindikálhatta a tejeltető tenyésztés kialakulását. Amíg tehát 189
