Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 3. (Kaposvár, 1972)
Kubinyi András: Dél-dunántúli parasztok városba költözése a középkor végén
nagy része számára a főváros töltötte be a város funkcióját. Ez első pillanatra kissé meghökkentő megállapítás, és ezért először meg kell vizsgálnunk, hogy milyen kapcsolat van a városi lakosság származási körzetének kiterjedése és azon terület között, amelyen a település városi funkciót lát el. Természetesen ehhez tudnunk kell, hogy egyáltalán milyen mértékben volt a középkori város bevándorlásra utalva, valamint, hogy milyen kapcsolat állott fenn város és vidék között. Ennek a kérdésnek általánosságban történő vizsgálatát mind a város, mind a falu szemszögéből el kell végeznünk, hogy konkrétan foglalkozhassunk a Dél- Dunántúllal, ahol azonban nem szorítkozhatunk kizárólag a fővárossal való kapcsolat kutatására, hanem - amennyiben módunk van - más észak-dunántúli, vagy esetleg dél-alföldi városokat is meg kell nézni, hiszen lehet, hogy ezeknek is volt város szerepe a Dél-Dunántúlon. A városba költözés kérdése a középkorban első pillanatra is szerteágazó problematikával függ össze. Akár a magyar szabad királyi városokat, akár a külföldieket tekintjük, a városi polgár szabad ember, bizonyos feudális kiváltságokat élvez, nincs alávetve jobbágyi szolgáltatásoknak. A német városi jog híres tétele, a „Stadtluft macht frei” lehetővé tette, hogy általában egy év és egy nap városi tartózkodás után a jobbágy szabaddá legyen, polgárjogot szerezzen.4 Ilyenformán a városba szökés a paraszti osztályharc egyik eszköze,5 amellyel szemben a földesurak minden erővel harcoltak. Legalább is ez látszik logikusnak, aminthogy erre adatok is maradtak fenn.6 Ugyanakkor az ismert városjogi tételből következik, hogy a polgárságnak érdeke fűződött a parasztok beköltözéséhez. Demográfiai szempontok csak aláhúzták a polgárság érdekeltségét. A középkori városokban nem beszélhetünk természetes szaporodásról, helyette inkább fogyásról, és ezt mind a külföldi,7 mind a hazai8 városok esetében adatokkal is alá tudjuk támasztani. Ammann fenn idézett megállapítása szerint a városok bevándorlási körzete a várost övező 10-20 kilométeres gyűrűn belül fekvő falvakat foglalta magában. Ezen felül olykor nagyon messze fekvő, a várossal gazdasági kapcsolatban álló helységekből is jöttek új polgárok, ezek a helységek azonban maguk is városok voltak. Ha valaki távolról érkezett, és falusi volt, az egy másik városon keresztül jutott ide.9 Ez nagyjából megegyezik saját, Budapest középkori történetére vonatkozó kutatásaink eredményével is, ha nem számítjuk a dél-dunántúli kivételt.10 A város szűkebb, falusi jellegű népességfelvevő körzete irányában annál nagyobb érdeklődést tanúsított, mert ez általában megegyezett szűkebb piackörzetével, amelyet Ammann úgy határozott meg, hogy ez „az a vidék, amelynek lakosai rendszeresen felkeresik termékeikkel a város hetipiacát, mellette még a napipiacot és az évi vásárt, és itt szerzik be szükséges idegen árukat is.”11 Nálunk Szűcs Jenő12 és Bácskai Vera13 hasonlóan ismerteti a városok szűkebb piackörzetét, amely különben még a legjelentéktelenebb városias település mellől sem hiányozhatott. Ezen túl terjedt a város tágabb piaci és gazdasági körzete, amelynek városaival tartott kapcsolatot, végül ennél távolabb már a város távolsági kereskedő körzete húzódott Ammann szerint.14 Szűcs Jenő Magyarországon a városok körül egy 10-15 km-es, egy 50-60 km-es és egy 150-170 km-es piaci gyűrűt különböztetett meg.13 A város kétségkívül a földrajztudósok által „központi helynek”16 nevezett funkciót látott el a szűkebb, és nagyságától függően a tágabb körzetekben. A kisváros csak a saját, olykor valóban nagyon szűk,17 „szűk piackörzetében”, a nagyobb városok már a tágabb, sőt a harmadik piaci gyűrűben is.18 A város kü14