Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)
Simonffy Emil: Elkülönítés és tagosítás Kaposváron a jobbágyfelszabadítás után
kerülhetett sor, a század második fele és a XIX. század első fele már mindenegyes mezőváros esetében egy hosszú küzdelem „szabadságának” védelmében. Az egykorú jogszabályok ugyanis nem ismerték a mezőváros fogalmát (nem ismerték ezt a jobbágyfelszabadításról intézkedő jogszabályok sem), és a földesuraknak is az volt a törekvésük, hogy a mezővárosaikat a jobbágyfalvak viszonyai közé szorítsák le.8 Bonyolította a földesúrral való kapcsolatok alakulását az is, hogy a mezőgazdaság éppen a fejlettebb mezővárosokban - és ide sorolhatjuk Kaposvárt is - nem jelentette közvetlenül a lakosság legfőbb megélhetési forrását. Kaposvárról már 1767-ben az írta Tabán János, hogy ott jobbára mesteremberek élnek, akik nagyrészt mesterségükkel, kézi munkájukkal és kereskedéssel szerzik kenyerüket.9 így az elsősorban a mezőgazdasági termeléssel összefüggő urbariális kérdések szabályozása a mezővárosok esetében másodrendű szerepet játszhatott, esetleg más tényezők fontosabbnak bizonyulhattak, például az uradalmi központ biztosította piaci előnyök. Azonban még a legfejlettebb iparral és kereskedelemmel rendelkező mezővárosokban sem volt a polgárok számára teljesen mellőzhető a mezőgazdasági termelés vagy annak valamelyik ága, így az urbariális kérdések megoldásában érdekeltek voltak. Viszont a mezővárosok belső társadalmi struktúrája is sokkal bonyolultabb volt, mint egy jobbágyfalué, egyes mezővárosok életében fontos és irányító szerepet játszottak az ott letelepedő nemesek és nem nemes származású értelmiségiek, akik sokszor tekintélyes vagyonra tettek szert. így a mezőváros és a földesúr közötti ellentétben nem lehet egyszerűen csak a feudális osztályellentétet látni, ez sok esetben bonyolódik a feudális uralkodó osztályon belüli ellentétekkel is.1" Kaposvár úrbéres viszonyai A városban a török hódoltság és az azt követő háborús időszak bizonytalanságának az 1712. december i-én kötött szerződés vetett véget.11 Ez az Esterházy Pál herceg által kibocsátott „megszálló levél” három szabad esztendőt ígért a letelepedőknek, ez időszak alatt mentesek voltak mindennemű censustól, de a kilenceddel és a sertéstizeddel ekkor is tartoztak. A három év elteltével minden ház után egy-egy tallért kellett census fejében fizetni. A földesúr fenntartotta magának azt a jogot, hogy a „jövevény árosok”-at és „botokat fölvevő rátz kolmá- rok”-at külön kezelje és „zsarolja”, adóztassa. A kaposvári szűk határ miatt a földesúr Kecel és Kenderesújfalu pusztáit is átengedte a letelepülőknek „mindennemű fructuositásaival” kilenced fejében. A földesúr malom építésére is engedélyt adott a Kapos vizén, a malom hasznának fele azonban őt illette, a mészárszék jogait teljesen fenntartotta magának, a bormérés joga is csak karácsonytól Szent György napig illette a várost. Ez a megszálló levél nem adott nagyobb szabadságot, mint akkor az új telepítésű falvak általában élveztek. A robotot ugyan teljesen kizárta, mégis kezdettől fogva súlyos korlátot jelentett a mezővárosi szabadság kialakulása terén. Nincs szó az egész határ szabad használatáról, a földek szabad adásvételéről. A szabad évek elteltével fizetendő censust nem egy összegben állapították meg az egész mezővárosra, hanem az egyes házakra külön-külön. Nem sikerült a mezővárosi jogot valamennyi lakosra kiterjeszteni. A Mária Terézia-féle úrbérrendezéskor az uradalomnak már volt is a városban hat úrbéres jobbágya, összesen két egész és 1/4 telekkel, akiknek a helyzetét ekkor külön szabályozták. Igaz, 60
