Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)
Tóth Tibor: Az ellenőrzés és irányítás rendszere a reformkori mernyei uradalomban
csolatos teendők most Mernyére kerültek. A rendtag számvevő kinevezésével egyúttal megoldódott a kormányzók - Dornay és Töttösy - ellenőrzése is. A tulajdonosi ellenőrzés megvalósítása érdekében ugyanekkor a korábbi adlateratusi intézmény - mely az utolsó két évtizedben pusztán formális testületté vált - helyére létrehozták a háromtagú Gazdászati Kormányszéket, amely a kis- és nagy- káptalanok alkalmával a tételes vizsgálatokat elvégezte, azonkívül a provinciális kíséretében évenkénti helyszíni vizsgálatokat is eszközölt. A létrejött uradalmi vezetési forma - figyelemén kívül hagyjuk a földesúri ellenőrzést képviselő Gazdászati Kormányszéket - néhány egészen újszerű elemet is tartalmazott. Mindenekelőtt ekként értékelhetjük azokat a lépéseket, amelyek a korábbi kollektív tiszti, majd egykézi, kormányzói vezetés helyére a kerületi szempontoktól mentes testületi vezetést állították. 1848/49-ben, és az azt követő időszakban lejátszódott ugyan egy sor helycsere az uradalom élén, de 1851-től már ismét együtt állt a kormányzóból, a számvevőből és a szintén rendtag főpénztárnokból álló hármas, amely az uradalom kormányzását ellátta. E hármas mindegyike a Gazdászati Kormányszék kinevezettje lévén, egymással mellérendeltségben tevékenykedtek. Elvileg előnyös volt az uradalom szempontjából az önálló tisztikezelés meghonosítása is, bár magában hordozta az uradalom részekre bomlásának veszélyét. A kéthetenkénti tisztiszéki ülések aligha tudták az egységet fenntartani, ezért kellett 1849-ben Járányi Istvánt, a befolyásos dörgicsei kasznárt tiszttartóvá kinevezni.82 Sietve kell azonban leszögeznünk, hogy itt csak pusztán terminológiai egyezésről van szó, a korábbi jogkör felelevenítése nélkül. Járányi funkciója pusztán abban merült ki, hogy a leltárszámadások revízióját ellátta és biztosította Horváth számvevő ellenőri munkájának szakmai megalapozását. Címe tehát inkább csak funkciójának generális jellegét volt hivatva jelezni, és nem tényleges jogkört takart. , A szeparálódás veszélyétől eltekintve az önelszámoltató tisztigazdálkodás a helyi viszonyok alapos ismeretével bíró tisztek kezébe helyezte a kerületek fejlesztésének a biztosítását. A Pestre küldendő összegeket is tartalmazó kerületi beadványok mennyisége alacsonjmn lévén meghatározva, a tisztek viszonylag magas összegek felett diszponáltak. 1852-ben pl. az uradalom összes gazdasági kiadása - főleg beruházásokban - meghaladta a bruttóbevételnek a felét. 1853-ban az uradalom a Rend kívánságainak csak 80%-át teljesítette, a többi bevételt felhasználták. A sorozatos intések, tilalmak nem vezettek eredményre, ezért 1855-ben a számvevő hatáskörébe utalták a fiókpénztárak félhavi ellenőrzését és a tisztibeadvány növelése érdekében kilátásba helyezték egy valamiféle tantiéme-rend- szer bevezetését.83 Ez utóbbi felállítása azonban még váratott magára, e rendszer kidolgozására csak i860 után került sor. További kutatásokkal lehet csak eldönteni, hogy az oly sokszor kifogásolt tiszti bőkezűség mennyiben volt indokolt, vagy indokolatlan, azt azonban alighanem leszögezhetjük, hogy az önelszámoló tisztivezetés egyik fontos biztosítéka volt annak, hogy az uradalom a hasonló fejlettségű gazdaságokat általában sújtó nagyobb megrázkódtatások nélkül tudta átvészelni 1848/49 következményeit, még akkor is, ha ez időnként a tulajdonosi igényekkel divergálva történt. * * * 154
