Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)

Tóth Tibor: Az ellenőrzés és irányítás rendszere a reformkori mernyei uradalomban

egyéniségű Dornay István foglalta el. A változás kétségtelenül befolyásolta, sőt rövidesen meg is határozta Dombrády tiszttartó működését. Dornay hivatalba lépését egy eddig ismeretlen igazgatási forma, az éveleji általános rendeletek bevezetése követte.73 Ezek a gyakran túl részletező, a hosszú folyamatosság miatt helyenként stereotip cynosurák - kétségtelen - a korábbiaknál fokozottabb centralizálást segítették elő. Amellett, hogy bizonyos üzemágak egységes irányítására, pusztán az ezekkel kapcsolatos szakmai teendők ellátására (juhászat, sertés- tartás) specializált ispánokat neveztek ki, speciális utasítások kiadására is rövidesen sor került. így történt ez a juhászat esetében,7/i és - alább még szóba kerül - a számtartói rendszert illetően is.

Mindezekből számunkra most tehát az a lényeges, hogy a korábbi - láttuk, még a tiszttartói jogkör szabályozásánál is szereplő - a központi és a tiszti felelősség kettős síkján mozgó vezetési rendszert az első összetevő túlysúlyra juttatásával - úgy látszott — a mind teljesebb centralizálás váltotta fel. Az alábbiakban majd látni fogjuk, hogy a korábbi - úgy látszik - bevált elveket nagyon sajátos, hosszú távra is érvényes rendszerrel toldották meg.

Láttuk a fentiekben, hogy az egységes gazdasági-szakmai vezetés feltételeként, az uradalom belső fejlődésének eredményeként kialakították a tiszttartói státust. Sajátos kettősség jött így létre, egyik oldalon a központosított uradalmi irányítás, a másik oldalon a tiszti vezetés - melyet a kereskedelmi tevékenység korlátozottsága miatt jobb híján részleges összelszámoltatásnak tudnánk csak nevezni - állt. Az ellentmondás főként abban jelentkezett, hogy amíg a tiszttartó, aki hivatalból az egész uradalomért felelt, kormányzói assignáció mellett csak ioo forintig utalványozhatott, az alárendelt tisztek az időközben ismét 300 forintra emelt kézipénztár terhére bármikor eszközölhettek kifizetéseket. A rendezés nem is váratott sokat magára, 1837. november 14-én közzétették az uradalom új számadási rendjét, 1838. január i-i hatállyal.75 Ettől kezdve „minden Uradalombéli Tiszt viselők, kik eddig készpénzről is számoltak, azontúlra erről számolni megszűnnek.” A pénzszámadások vezetését ettől kezdve az újonnan létrehozott háromfős Számtartói Hivatal végezte - a számvizsgálat azonban még változatlanul a Rendkormánynak tartván fenn.

Az új rendszer szerint a tisztek a rendszeres (pl. úrbéri) és időnkénti (eladások) bevételeket nyugta ellenében azonnal tartoztak beadni, ezekből kifizetéseket nem eszközölhettek. A kerületek befizetéseiről a Számtartóság külön-külön napló könyvet vezetett, hasonlóan az éveleji (convenciók) és időszaki (vételek) kiadási tervezetek alapján a tiszttartó által jóváhagyott kifizetések céljaira ellennyugta mellett a kerületeknek átadott összegekhez. A kifizetési előterjesztéseknek - ezeket havonként előre meg kellett tervezni - általában a kormányzó kezén is át kellett menniök, aki végül is döntött a pénz kiutalását illetően.

A rendkívül bonyolult rendszer - a Számtartóságnak minden kerületről öt féle nyilvántartást kellett vezetni - igazi és elhatározó jellegű újdonsága az volt, hogy az egyes kerületek forgalmát külön-külön nyilvántartotta, és - ebből logikusan következett - a vezetés az uradalom intern forgalmát is figyelemmel kísérhette. Ez volt tehát az a biztosító szelep, amely az uradalom centrális irányítása mellett a kerületi tisztek tevékenységét meghatározta. A bizonytalansági tényezők figyelembevétele mellett ezután válhatott megtervezhetővé az uradalom forgalma és annak kapcsán tevékenysége is. 1809-ig visszamenően elkészítették az uradalom bevételeit és kiadásait azonos rovatrend szerint tartalmazó kimutató-