Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)
Tóth Tibor: Az ellenőrzés és irányítás rendszere a reformkori mernyei uradalomban
tisztektől. A majorságokban folyó gazdálkodás adott helyzetét és a követendő célt árulja el számunkra az, hogy ezek a speciális jelentések általában a juhászat illetve a zab, a lencse és a borsó termesztés tárgykörét illették.22 A centralizálás elleni tendenciának látszik, hogy a io-es évek második felétől a korábbi egykézi - a plenipotenciárius által gyakorolt - értékesítő tevékenység egy részét kezdték átadni a kerületi tiszteknek, mindenkor meghatározva azonban az eladható termékek mennyiségét és az egységárakat is.23 Emögött az ellentétesnek látszó tendencia mögött azonban a következetlen vezetés látszatánál többet vélünk felfedezni. Úgy tűnik, hogy a számvitel néhány - bár erős - szálával összekötött, jelentős autonómiával rendelkező gazdaságok korábbi egymás mellettiségéből a kinevezett főigazgatóság joghatóságának csorbítása nélkül a tisztek kollektív vezetésének és felelősségének fokozatos kiépülését kísérhetjük nyomon. Ezt látszanak igazolni azok a sorozatos, korábban elképzelhetetlen megbízatások, amelyek a tiszttartó kiiktatásával egy-egy tisztet összeuradalmi jelentőségű beszerzésekre, eladásokra hatalmaztak fel, általában a vezetés előzetes jóváhagyását is biztosítva.24 Ezt a folyamatot tükrözi továbbá a fokozatos robotkoncentrálás is - a io-es évek második felétől kezdtek rendszeressé válni a másutt egyébként nem ritka, de uradalmunkban korábban szinte elképzelhetetlen, kerületek közti robotdispoziciók.25 A fentiekhez hasonlóan új elemként jelentkezett, hogy az ekkor még a majorsági üzem és az úrbéres falvak együtteséből álló kerületek kezelésébe, részben irányításába és ellenőrzésébe is kezdték bevonni a falvak választott tisztségviselőit. Jól tudjuk, hogy a községbírák, elöljárók feladatainak egy részét korábban is az uradalmi érdekek kiszolgálása jelentette, esetünkben azonban ennél többről van szó. Kibővült feladatkörük pl. a meglehetősen nagy területeket jelentő censuális földeken történő meghatározott rendszerű termelés állandó és felelős ellenőrzését is felölelte.26 A folyamat tehát, mely 1815 után megindult, láthatóan kezdte átalakítani az 1809-ben létrehozott hierarchikus rendet. Miután a gazdálkodás rendje alapvetően az eltelt évtizedben alig-alig változott, a tisztiszékek szerepe, ahol a tisztek csak javaslattevőként vehettek részt az iniciatívák kidolgozásában,27 valamelyest csökkent, bár rendszeres megtartásukról változatlanul gondoskodtak. Az alkalomszerű, Pestről érkezett általános rendeletek, a kerületi tisztek generális megbízatásai eredményezték ezt egyrészt, másrészt a vezetés fenti - mindenképpen szándékos - átalakítása ellenére, pontosabban ellensúlyozására szükségesnek látszott megerősíteni a központi személyzet helyzetét is. Ezt a törekvést tükrözte Bolla rendfőnöknek 1819. március 29-én kiadott általános rendelete, amelynek végrehajtásával - aligha véletlenül - a tiszttartót bízták meg.28 A korábbi gyakorlatot kiterjesztve, minden számadási formára elrendelte a teljes tiszti dokumentációt, és egyúttal eltörölte a korábban ezt pótoló tiszttartói assignáció rendszerét. Intézkedett viszont arról, hogy nagyobb volumenű adás-vétel tisztartói ellenjegyzés nélkül ne történhessék. Ugyanakkor azonban a tiszttartó távollétében az ellenjegyzést - e formából később rendszer lett - más, szomszédos kerület tisztje is megtehette. A számviteli ellenőrzés megjavítása érdekében a pesti számvevőség hatáskörét nemcsak valamennyi számadás és dokumentáció ellenőrzésére, hanem az uradalom ügykezelésének rendszeres helyi felülvizsgálatára is kiterjesztette. És ami más szempontból is jelentős volt, elrendelte a terményértékesítés kapcsán a bruttó és nettó bevételek rendszeres elkülönítését. Bolla rendelete - amint látjuk - ismét körülhatárolta a gazdaságvezető •45
