Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 2. (Kaposvár, 1971)
Fallenbüchl Zoltán: Somogy megyei diákok a XVIII. század derekán
SOMOGY MEGYEI DIÁKOK A XVIII. SZÁZAD DEREKÁN Fallenbückl Zoltán Somogy megye a XVIII. század első felében a Dunántúl kevésbé sűrűn lakott területei közé tartozott. Ez részben a török hódoltság utóhatása volt, de részint a Rákóczi-szabadságharcot követő pestis és a népesség lassú ütemű szaporodásának eredménye. 1748-ban az átlagos életkor nem több, mint 21.7 év. Természetes szaporodás alig van.1 A középkorihoz képest jelentékeny népességi visz- szaesésnek nemcsak gazdasági, hanem művelődési téren is kedvezőtlen kihatásai voltak. Ahol az Árpádok és az Anjouk idején a középkor végéig még fejlett kul- túréletről, sokrétűen tagolt munkamegosztásról vannak adataink, ahol a középkorban még kolostori iskolák állottak, a XVIII. század elején középfokú oktatásnak semmiféle nyoma nincsen. Igaz, a töröktől jobban megkímélődött szomszédos Zalában sincs ekkor gimnázium, Veszprémben is csak 1711-ben települnek meg a piaristák. Az iskolafenntartás ebben a korban kizárólag az egyháziak munkája, iskolát azonban ezek is csak ott tudnak fenntartani, ahol eziránt érdeklődés mutatkozik, ahol oktató tevékenységük a társadalom részéről támogatásra találhat. Ilyet elsősorban a papságtól, a nemességtől, a polgárságtól remélhetnének. Ámde Somogybán nincs jelentősebb egyházi székhely, se püspökség, se káptalan, mégcsak jelentősebb kolostor sem; a megye nemessége nagyobbára párhuzamosan más megyében is birtokos, de jobbára nem a somogyi birtokain lakik állandóan; polgárság pedig jóformán nincs. Kaposvár, Szigetvár mezővárosok csupán, igen szerény iparosréteggel, még kevesebb kereskedővel. Ilyen körülmények között az iskolaalapítás feltételei, a jómódú pártfogók hiányzanak, iskola nem létesül. A tanulni kívánók kénytelenek más, távolabbi megyékben fekvő városok tanintézeteit látogatni. A protestánsokat ezenkívül még az államhatalom korlátozó intézkedései is gátolják iskolák létesítésében. Ebben az időszakban nem nehéz a tanulás azoknak a számára, akik az iskolához közel laknak. Tandíjat az iskolafenntartó egyháziak nem szednek, a jelentkezőket társadalmi különbség nélkül felveszik, sokakat támogatnak is élelmiszerjuttatással. Azok számára, akik távolabb laknak, nehéz gondot okoz a lakáskérdés. Az iskolafenntartók ebben is segítenek: némelyeket mint karénekeseket,, másokat szolgálattevőként ingyen szálláshoz juttatnak a városban. A legtöbb diáknak azonban a szállásért fizetnie kell: a város polgárainak ez jövedelemforrást jelent, amiről nem szívesen mondanak le. Aki szegény és nem talál patrónust magának, a kor szokása szerint adománygyűjtéssel szerzi meg a szükséges létfenntartási költségeket. Ezek a „koldusdiákok” a szünidőben kisebb-nagyobb távol-
