Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 1. (Kaposvár, 1970)
Kanyar József: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a XVIII. század második felében (1770-1789)
A megyének csupán három patikája volt (Kaposvár, Andocs, Segesd), közülük is, II. József rendeletére, a két egyházi patikát bezárták. A rendelkezés felolvasása 1781. december 3-i közgyűlésen nagy ellenállást váltott ki a megyéből, mivel az országrésznyi megye területén csupán csak egy nyilvános világi patika maradhatott nyitva. A közgyűlés fel is írt Sigray Károly főispánnak, melyben feltárta a valóságot: „Vármegyénknek határai a kaposvári patikáiul oly messze esnek, mely miatt a távul lévő betegek, minekelőtte orvossághoz és orvoshoz juthatnának, vagy terhesen szülődni, vagy éppen gyámolatlanul elveszni kényszeríttetnek. ’,64 C) Néhány adat a jobbágyság lakásviszonyairól A XVIII. századi „erdőséges” megyében az építkezéshez szükséges fa a legtöbb helyen rendelkezésére állt a parasztságnak. Még a múlt század végén is - azt írhatta Baksay Sándor, Apáti Kiss Sámuel után a megyéről -, hogy „az egész területnek majdnem egyharmadát erdők borítják. Ma is példabeszédként járja, hogy nem az erdők vannak Somogybán, hanem Somogy van az erdőben”.65 Ennek következtében a megyében az építkezéshez szükséges faanyag csaknem mindenütt rendelkezésére állt a lakosságnak. Különösképp a Dráva-mente, Szigetvár környéke, s a Zselic volt bőségében a „tornyosbükk és szilfa” erdőnek. Nem így a Balaton déli partján, s általában a megye északi részeiben. Az erdőhasználat azonban szigorú szabályozásnak volt kitéve. A Novem puncta 4. pontjában találhatók — a Mária Terézia kori úrbérrendezés idején - a faizásra, az épületfára és a tűzifára vonatkozó kérdések. A kérdőpontra adott feleletek kifogásolták — sok helyütt - a faizási jog teljes hiányát. Pogányszent- péter esetében is érthetetlennek tűnt a megyében a környező nagy területű erdőket tekintve - a faizási jog teljes hiánya, valamint az a körülmény, hogy épületfát csak külön szabályzatok alapján lehetett beszerezni. Az építkezés anyaga - a kőtélén megyében - elsősorban a fa volt. „Sok helyen alapzatnak nagy erős kifaragott tölgyfa van összeállítva, — írta még a múlt század derekán is Csorba József - melytől ugyan a négy falgerendákig karók rakatnak ritkábban vagy sűrűbben, aztán jön vastagabbacska vesszőből készült fonás, melyet gyúrt sárral betapasztanak. Némely helyen az alapzat téglából van s reá jön a tömés, sok helyen van amaz, igen tartós, sok szalmával kevert s taposott fecske-rakás”.66 A paraszti lakóházak azonban - az adózás miatt - kisméretűek voltak. Az adózás kérdéseire tett észrevételekben a vármegye követei is ezt mondották 1802-ben: „A mi adózóink házai mind a harmadik osztályba sorozandók, kicsinyek s csak saját használatra szánták.”67 S „itt - írta a Tudományos Gyűjteményben a XIX. század elején a Somogyról értekező Apáti Kiss Sámuel - sok jobbágyok egy kis szoros szobában vejökkel, menyökkel, kilencen - tizen is együttlaknak, mégis szép egyetértés, szeretet és béke uralkodik közöttük.” * * * A népiskola a XVIII. századi Somogybán, mint láthattuk a feudalizmus téli iskolája volt (Winterschule), amelyben a mezőgazdasági munkák időszakában senki („aestivo tempore nullus”), de télen is csak 22,4 %-a járt a tanulóknak az ■ 82
